Főkép

Valahogy így nézhetett ki 1961. science fiction szempontból: az Egyesült Államokban Robert A. Heinlein befejezi a később emblematikussá váló Angyali üdvözletet, Lengyelországban megjelenik a Solaris, Stanislaw Lem szintén kultikus alkotása, s eközben a „szomszéd” Csehországban két szerző közösen megírja az Egy bolygó robinzonjait, ami nem lett nagy siker, nem vált olyan jelentős regénnyé, mint a fent emlegetett könyvek, ellenben tökéletesen példázza a szocialista sci-fi hangulatát. Mert az erős szovjet hatás alatt írt fantasztikus irodalomnak van egyfajta „bája”, amit – ha jobban megtapasztaltam volna a korszakot – valószínűleg nosztalgikusnak gondolnék, így viszont szívesebben hiszem azt, hogy a hurráoptimizmus, az emberi erények, az összetartás és az önfeláldozó magatartás egyvelege sajátosan szívmelengető légkört hoz létre. Olyat, amit örömmel adnék például a gyerekek kezébe. Amit szívesen elővennék egy különösen rossz nap után. Amit jó olvasni.

 

Az Egy bolygó robinzonjai történetét tulajdonképpen a címből ki lehet következtetni: klasszikus robinzonádról van ugyanis szó, csak tengerjáró helyett űrhajóval, sziget helyett pedig Tercia nevű planétával, ahova hőseink egy szerencsétlen expedíció végén lezuhannak. A kis közösség – csillagász, fizikus, biológus, kémikus, doktor, még szakács is van a legénységben – a kapitány vezényletével új életbe kezd, megbirkózva a természettel és a felmerülő kisebb-nagyobb problémákkal. Annyiban viszont szerencséjük van, hogy a Tercia bolygó gyakorlatilag a Föld tökéletes mása is lehetne, még az emberi pusztítás előtti állapotban. Így ugyan szűkölködniük nem kell, ám sürgeti őket az idő: négy éven belül megérkezik az utánuk haladó űrhajó is, amit ha nem figyelmeztetnek, hasonlóan katasztrofális sorsra juthat – arról nem is beszélve, hogy a saját hajójuk legénységének elveszett tagjait is meg kell keresniük.

 

A cseh szerzőpáros regénye a korszak összes klasszikus stíluselemével büszkélkedhet, de ez egyáltalán nem válik kárára, sőt, szinte üdítő ennyire reménykedő és optimista könyvet olvasni. Nincsenek brutális és erőszakos jelenetek, ellenben tele van hittel az emberiség iránt. Náluk az ember nemcsak, hogy minden akadályt le tud győzni, és minden helyzetből megtalálja a kiutat, de mindezt becsületesen, tisztességesen is teszi. Segít embertársainak a bajban, a legkilátástalanabb helyzetben is megőrzi emberi mivoltát, s természetesen sohasem veszíti el a reményt, a hitet egy jobb életet várva. Az idillikus környezetben visszatalál a természethez, ráébred a civilizáció káros következményeire, felfedezi az egyszerű, de mégis emberi kapcsolatokban gazdag élet szépségeit. Ezt a mentalitást persze lehet borzasztó naivitásnak is felfogni, mégis úgy gondolom, hogy ez adja az igazi „báját”, ami miatt megéri olvasni.

 

A cselekmény persze önmagában is kellemesen szórakoztató, követi a megszokott sémákat, sok újjal ugyan nem tölti fel őket, de mégiscsak 1961-ben íródott, akkoriban ez nem is volt elvárás. Az írók egyébként kellő profizmussal nyúltak az alapötlethez, hiszen kitűnő a könyv tempója, a megfelelő pillanatokban lendületes és izgalmas, máshol kissé hatásvadász módon érzelmes, miközben megkedvelteti velünk az egyes figurákat, akik a korábban említetteknek megfelelően szinte hibátlan jellemek. Nehéz lenne azt mondani, hogy emberiek lennének: inkább olyanok, amilyennek minden embernek lennie kellene – ezért ajánlanám szívesen a fiatalabb korosztálynak is, mert lehet belőle tanulni.

 

Minden anakronisztikussága ellenére is magával ragadott az Egy bolygó robinzonjai, már csak azért is, mert szerintem mindenki szívesebben élne a Tercia paradicsomi tájain, mint a nagyvárosok betondzsungelében, ahol a békesség és a boldog, felhőtlen pillanat csak ritka vendég. Soha nem lesz a műfaj alapköve, és nem fogjuk korszakalkotóként sem emlegetni, mégis érdemes elolvasni: mert egy olyan utópisztikus világra nyit ablakot, ami talán a jelenünk is lehetne. Ha kicsit barátságosabban viselkednénk, ha nagyobb odafigyeléssel lennénk az emberek iránt, ha megtanulnánk értékelni az apró örömöket. Nem is kellene sok hozzá.