Főkép

Fülszöveg:

Agyar, Iggy, Böki, Gázos, Angyal és Maximum Ride: hat elképesztő kölyök, szabadok, mint a madarak, és úgy is repkednek... amíg Maxre és csapatára rá nem talál egy FBI-ügynök, és nem kényszeríti őket, hogy nézzenek szembe a legrosszabb rémálmukkal. Talán már ki is találtad: az Iskolával. Azzal a szörnyű hellyel, ahol mindent megtanítottak nekik, csak azt nem, hogyan maradjanak életben, amikor folyamatosan gyilkosok elől kell megmenekülniük...

 

Részlet a regényből:

SIKLANI, ZUHANNI, EMELKEDNI, MEGLOVAGOLNI A SZELET - hiába, nincs is ennél jobb. Amikor a végtelen, akadálytalan, tiszta, kék égen több kilométeres távolságban senki sincs rajtunk kívül. Akarsz egy adrenalinlöketet? Akkor csukott szárnnyal zu­hanj vagy másfél kilométert, aztán huss! Nyisd ki a szárnyad, és kapd el az egyik légáramlatot, mint egy pit bull, mert ez lesz éle­ted fuvarja! Istenem, nincs ennél jobb, mulatságosabb vagy iz­galmasabb.

Jó, tudom, hogy mutáns szörnyszülöttek vagyunk, és folyton menekülünk, de a repülés, öregem. nem véletlenül álmodoznak annyit róla az emberek!

- Odanézzetek! - mutatott előre Gázos izgatottan. - Egy ufó!

Elszámoltam magamban tízig. Természetesen nem volt ott semmi. Mint általában.

- Figyelj, Gázos, ez az első ötven alkalommal még vicces, de már kezdem unni - mondtam.

Néhány szárnyszélességre tőlem felkacagott. A nyolcéves gye­rekek egészen furcsa humorérzékkel rendelkeznek.

- Max! Mikor érünk Washingtonba? - repült közelebb Böki. Fá­radtnak tűnt; hosszú és csúnya nap állt mögöttünk. Pontosabban egy újabb hosszú és csúnya nap a hosszú és csúnya napok végte­len sorában. Ha egyszer egy szép és könnyű napom lenne, talán belebetegednék.

- Még egy óra. Esetleg másfél - találgattam.

Böki nem válaszolt. A csapat többi tagjára néztem. Agyar, Iggy és én bírtuk a tempót, de bennünk mucho kitartás van. Nem úgy értem, hogy a kicsikben nincs kakaó, különösen a punnyadt nem-mutáns kölykökhöz képest. De néha még ők is kifá­radtak.

Annak, aki most kapcsolódik be a kalandba, gyorsan vázolom a helyzetet. Hatan vagyunk. Angyal hatéves, Gázos nyolc, Iggy tizennégy (és vak), Böki tizenegy, Agyar és én (Max) tizennégy évesek vagyunk. Elszöktünk abból a laboratóriumból, ahol szár­nyakat adtak nekünk, és más különleges képességekkel ruháztak fel. Vissza akarnak kapni bennünket - de nagyon. És mi nagyon nem akarunk visszamenni. Soha.

Totált a másik karom alá tettem, és örültem, hogy csak tíz kiló. Egy pillanatra felébredt, aztán bebújt a hónom alá, és tovább foly­tatta a durmolást. Fekete bundáját szél kócolta. Szerettem volna egy kutyát? Nein. Szükségem van egy kutyára? Újabb nem. Egy csapat kölyök vagyunk, akiknek bujkálniuk kell, és még a saját napi betevőjük sem garantált. Felelős gazdái lehetünk egy kutyá­nak? Várjunk csak! Nem.

- Jól vagy? - repült mellém Agyar. Szárnya sötét volt, és csen­des. Mint Agyar maga.

- Pontosan mire gondolsz? - kérdeztem, ugyanis volt mi­ből választani: itt volt a fejfájás dolog, a chip sztori, a hang-a-fejemben-ügy, meg a gyógyuló lőtt sebem.

- Ari megölésére.

A levegő a légcsövembe fagyott. Csak Agyar képes ilyen gyor­san a lényegre térni. Csak Agyar ismer ilyen jól, és engedheti meg magának, hogy ilyen messzire menjen.

Miközben a New York-i Intézetből menekültünk, Radírozók és fehér köpenyesek bukkantak fel - természetesen. Isten ments, hogy valami probléma nélkül menjen! Ha valaki még nem tud­ná, a Radírozók farkasszerű lények, amik az Iskolának nevezett laboratóriumból való szökésünk óta üldöznek. Az egyik Radírozót Arinak hívták. Éppen küzdöttünk egymással, ahogy életünk során már többször is, amikor egyszer csak a mellkasán találtam magam, és az üveges szemébe bámultam, miközben törött nyaka természetellenes szögben meghajlott.

Mindez huszonnégy órája volt.

- Vagy te, vagy ő - mondta hűvösen Agyar. - Örülök, hogy magadat választottad.

Felsóhajtottam. A Radírozók leegyszerűsítették a dolgunkat: mivel lelkiismeret-furdalás nélkül gyilkoltak, te is félretetted az aggályaidat. De Ari kivétel volt. Felismertem, emlékeztem rá, amikor még kisfiú volt az Iskolában. Ismertem.

Ehhez jött még Ari apjának - Jebnek hívják az ürgét - ször­nyű kiáltása, ami a fülembe visszhangzott, amikor kirepültem az alagútból: „Megölted a testvéredet!”

 

2.

Jó, tudom, hogy Jeb egy hazug gazember és nagy manipu­látor, aki szeretne dróton rángatni engem, de akkor mintha őszinte fájdalom csendült volna ki a hangjából.

És bár gyűlöltem és utáltam Jebet, a mellkasomon mintha egy tehén ült volna.

Meg kellett tenned, Max. Te a nagyobb jóért küzdesz. És ebben semmi sem akadályozhat meg. Semmi sem állíthat meg a küldeté­sedben, hogy megmentsd a világot.

A fogamat csikorgattam, aztán felsóhajtottam:

Jesszus, Hang! Legközelebb azzal jössz, hogy „ahhoz, hogy om­lettet készíts, fel kell törni néhány tojást”?!

Nagy levegőt vettem. Igen, egy Hang beszélt a fejemben. Vagy­is a lelkiismeretem hangján kívül egy másik. Biztos vagyok ben­ne, hogy ha megkeresed a „kattant” szót a szótárban, az én képe­met találod mellette illusztrációként. Ez a Hang is az én mutáns- szörnyszülött-madárkölyök csomagomhoz járt.

- Akarod, hogy vigyem? - kérdezte Angyal a kutyára mutatva.

- Nem kell, elbírom - mondtam. Angyal alig volt nehezebb Totálnál. Nem is tudom, hogy bírta el eddig.

- Tudom már! - ragyogott fel az arcom. - Majd Agyar bácsi!

Néhány extra csapással Agyar mellé repültem. Szinkronban

mozogtak a szárnyaink.

- Tessék! - nyújtottam felé Totált. - Kutyázz egy kicsit!

A méretben és kinézetben Scottie-ra hasonlító kutya ficánkolt kicsit, aztán bebújt Agyar karja alá. De előbb még képen nyalta, és nagyon a számba kellett harapnom, hogy ne röhögjem el ma­gam, amikor megláttam, milyen pofát vág.

Rákapcsoltam, és a csapat élére repültem. Fáradtságomat és a történtek baljós súlyának nyomását mintha enyhítette volna az izgatott várakozás. Egy új territórium felé repültünk, ahol talán még a szüleinket is megtaláljuk. Megint sikerült meglépnünk a Radírozók és a fehér köpenyesek - egykori fogvatartóink - elől. Együtt voltunk, és egyikünk sem sebesült meg komolyan. Ab­ban a pillanatban olyan szabadnak és erősnek éreztem magam, mintha újrakezdeném az életem. Meg fogjuk találni a szüleinket, egyszerűen éreztem.

Milyen is vagyok most? Nevet kerestem ennek az új érzésnek.

Optimista? Igen, bár semmi okom rá.

Az optimizmust túlértékelik, Max - mondta a Hang. - Én a ra­cionalizmust javaslom helyette.

Azon tűnődtem, vajon a Hang a koponyámból látja-e, ahogy a szemem forgatom.

 

3.

Már órák óta besötétedett. Meg kellett volna kapnia az értesítést. A félelmetes Radírozó egy kis tisztás körül sétált, amikor a fülébe sistergő statikusságtól megrándult az arca. A fül­hallgatójához kapott és figyelt.

A hír hallatán elmosolyodott, pedig nem volt túl jó bőrben, és olyan forró düh áradt szét benne, hogy attól félt, kiégeti a ben­sőjét.

Amikor az egyik embere észrevette az arckifejezését, csöndre intette a többieket. Ari bólintott. - Vettem - mondta a mikrofon­ba, és kikapcsolta az adó-vevőjét.

A csapatra nézett.

- Megvannak a koordináták - közölte. Igyekezett megállni, hogy ne dörzsölje össze a kezét örömében, de nem sikerült. - Dél­délnyugatnak tartanak. Philadelphiát harminc perce hagyták el. Az Igazgatónak igaza volt. Washington D.C.-be mennek.

- Mennyire megbízható az információ? - kérdezte az egyik Radírozó.

- A verebek csiripelték - ellenőrizte le a felszerelését. Megmoz­gatta a vállát, grimaszolt egyet és bekapott egy fájdalomcsillapítót.

- Melyik veréb? - kérdezte egy másik Radírozó, aki felállt, és az éjjellátójába nézett.

- Fogalmazzunk úgy, hogy belső információ - mondta a Radírozók vezetője örömmel a hangjában. A szíve gyorsabban dobo­gott az izgalomtól, és a vékony madárnyakat már az ujjai között érezte. Aztán a kezét bámulva elkezdett átváltozni.

A finom emberbőrt hamarosan sprőd szőr borította, és ujjai végéből éles karmok nőttek. Az átváltozás kezdetben fájdalom­mal járt: farkas DNS-ei nem illeszkedtek olyan pontosan az ős­sejtjeivel, mint a többi Radírozó esetében. Szóval volt még mit javítani rajta, várt rá egy kemény és fájdalmas átváltoztató peri­ódus.

De nem panaszkodott. Megéri a szenvedést, ha elkaphatja Max nyakát, és alaposan megszorongathatja. Lelki szemei előtt meg­jelent a lány döbbent képe, ahogy hiába próbál kiszabadulni a karmai közül, és gyönyörű, barna szemében lassan kialszik az élet fénye. Akkor majd nem lesz olyan nagy szája. Nem fogja le­nézni, vagy ami még rosszabb, levegőnek nézni őt. Mivel Ari nem mutáns szörnynek született, a lány gyerekkorában észre sem vet­te. Csak a drágalátos csapatával törődött. Ahogyan apja, Jeb is.

De ha Max meghal, minden megváltozik.

És ő, Ari lesz Jeb kedvenc fia. Ezért még a halálból is visszajött.

 

4.

Alkonyatra átrepültünk Pennsylvania egy részén, és New Jersey meg Delaware között egy kis ízelítőt kaphattunk a benyúló óceánból.

- Nézzétek, skacok! Egy kis földrajzóra! - mondta Agyar tet­tetett izgalommal. Mivel soha nem jártunk iskolába, minden tu­dásunk a tévéből, valamint az internetről származott. És újabban a nagyokos Hangtól a fejemben.

Közeledtünk Washingtonhoz, és ezzel a tervem ki is fújt. Ami a ma estét illeti, az a lényeg, hogy valahol meghúzhassuk ma­gunkat, és ne maradjon üres a begyünk. Ráérek másnap tanul­mányozni az Intézetből szerzett információkat. Mekkora pilla­nat volt, amikor feltörtük az Intézet számítógépét! Az igazi szüleinkről többoldalnyi adat jelent meg a képernyőn. Még szeren­cse, hogy ki tudtam nyomtatni, mielőtt megzavartak bennünket.

Ki tudja - lehet, hogy holnap ilyenkor már egy idegen lakás küszöbén állunk, hogy találkozzunk valamelyikünk régen látott apjával és anyjával. Beleborzongtam még a gondolatba is.

Fáradt voltam. Mindannyian azok voltunk. Tehát nem cso­da, hogy amikor a szokásos, háromszázhatvan fokos fordulatom során egy sötét felhőt láttam felénk közeledni, őszintén és han­gosan felnyögtem.

- Agyar! Mi a csuda az mögöttünk? Tíz óránál.

Homlokát ráncolva nézett hátra.

- Túl gyors, hogy viharfelhő legyen. Túl kicsi és halk helikop­ternek. Madárnak túl nehézkes. - Rám nézett. - Szabad a gazda. Mi az?

- Baj - mondtam komoran. - Angyal! El az útból! Srácok, fi­gyelem! Társaságot kaptunk!

Mindannyian megpördültünk, hogy szembenézzünk azzal, ami - nagyon gyorsan! - közeledett felénk.

- Repülő majmok, mint az Ózban? - találgatta Gázos.

Akkor aztán rájöttem.

- Nem - feleltem röviden. - Rosszabb. Repülő Radírozók!

 

5.

Bizony. Repülő Radírozók. Ezeknek a Radírozóknak szár­nyai voltak, ami új és kellemetlen fejleményt jelentett Radírozó-fronton. Eddig csak félig emberek, félig farkasok voltak, most már félig madarak is? A ronda korcsai! És százharminc ki­lométer per órával felénk repültek.

- Radírozók, a 6.5-ös verzió - mondta Agyar.

Váljatok szét, Max! Gondolkozz 3D-ben! - figyelmeztetett a Hang.

- Szétválni! - parancsoltam. - Böki! Gázos! Kilenc órára! An­gyal, fölénk! Mozgás! Iggy, Agyar! Ti alulról fedeztek! Agyar, szabadulj meg a kutyától!

- Neeee! - visította Angyal.

Amikor legyező alakban szétnyíltunk, a Radírozók lelassítot­tak. Hatalmas, súlyos szárnyaikat hangosan suhogtatták a leve­gőben. Addigra már majdnem koromsötét lett, nem sütött a hold, és nem volt alattunk város, aminek fényei világíthattak volna. Mégis tisztán láttam a fogsorukat, a hegyes agyaraikat és a vér­szomjas vigyorukat. Vadászaton voltak - és nagyon élvezték.

Akkor kezdjük, gondoltam, szívverésemet felpörgette az adre­nalin. A legnagyobbra támadtam. Meglódítottam a lábam, és mell­kason rúgtam. Hátrarepült, de gyorsan visszanyerte az egyensú­lyát, és karmolászva újra támadásba lendült.

Elhajoltam, éreztem, hogy a mancsa az arcom előtt suhan el. Aztán megfordultam, és egy kemény, szőrös öklöt kaptam a ké­pembe.

Három métert zuhantam, de gyorsan visszatértem az ütkö­zetbe.

Periférikus látásommal észrevettem, hogy Agyar éppen össze­csapja két tenyerét egy Radírozó szőrös fülein. A Radírozó fel­vonyított, aztán a füléhez szorított kézzel gyorsan süllyedni kez­dett. Totál Agyar hátizsákjában kuksolt. Agyar oldalra perdült a veszély elől, és én átvettem a helyét. Kemény oldalrúgással szájon kaptam egy másik Radírozót.

Aztán elkaptam a karját, és kegyetlenül hátracsavartam. A le­vegőben nehezebben ment, de azért hallottam a hangos roppa­nást.

A Radírozó felvonyított, és szaltózva zuhanni kezdett a levegő­ben, amíg le nem fékezett, és lógó karral, esetlenül el nem repült.

Felettem az egyik Radírozó éppen Bökire akarta vetni magát, de a lány elsuhant előle.

Max, nem hallottad még, hogy nem a méret a lényeg? - kérdez­te a Hang.

 

A Kiadó engedélyével.