Főkép

Fülszöveg:

„Elveszett idő mindaz, amit nem az élvezet művészetének szentelünk.”

Emmanuelle - hívó szó az erotika világában. Százmilliók szemében ez a név a szabad szerelem művészi megtestesítője. A könyv 1959-es, első megjelenése sokkolta a világot, és újraírta az erkölcs fogalmát. A 20. század kifinomult stílusú, kultikus regénye még ma is a női erotikus irodalom legmerészebb darabja.
A 19 éves Emmanuelle követi kiküldetésben lévő férjét Bangkokba, és már a repülőúton érzéki kalandokba keveredik. Az egzotikus városban feltárul előtte a nyugati társaság meghökkentően szabados életmódja. Itt még a tizenöt éves, copfos kislány sem az, akinek látszik. Emmanuelle-nek férje és újdonsült barátnői mellett "hivatásos" mestere is akad, aki a szabad szerelemre nyitott lányt fokozatosan bevezeti a korlátokat nem ismerő, nagybetűs erotika világába.

 

Részlet a könyvből:

 

2

A Paradicsom zöldellő fája

 

Azt tanácsolom-é nektek, hogy öljétek

meg érzékeiteket?

Azt tanácsolom nektek, hogy őrizzétek

meg érzékeitek ártatlanságát.

 

NIETZSCHE, Imigyen szóla Zarathustra

 

A fekete mozaikcsempével kirakott, rózsavizes medence, amelyben Emmanuelle a bokáját áztatta, a Bangkoki Királyi Sport Club tulajdonát képezte. A klub férfi tagjaihoz tartozó feleségek és lányok szombat és vasárnap délután a lóversenytér mázsálójánál áttetsző ruhákban mutogatták combjukat és mellüket, ugyanezt ruhátlanul pedig a hét többi napján, a medence mellett.

Egy fiatal nő vitte a szót, akinek a teste fiatal kancáéra emlékeztetett; Emmanuelle mellett feküdt, hason, összefont karjára hajtva a fejét (Emmanuelle combját időnként megcsiklandozta rövid haja); a nő izmai a napon vörös ceruzarajznak tűntek rézszínű bőre alatt. Jókedvű nevetése visszhangot vert a víz felszínén. Hangjának szépsége felöltöztette pucér-bizalmas közléseit.

– Gilbert kötelességének érzi, hogy a Kalózon rendezett buli óta a sértődöttet játssza. Az a bűnöm, hogy három éjszakát a családi fészektől távol töltöttem. Az sem vigasztalja, hogy a negyedik este illedelmesen hazamentem – mert, sajnos, a Kalóz kifutott!

Emmanuelle tudta, hogy a nőt Ariane-nak hívják, de Saynes grófnak, a francia követségi titkárnak a felesége, és huszonhat éves.

– Mi ütött a férjedbe? – érdeklődött egy másik nő, aki piros vászon napágyon fésülgette O nevű, mindenbe beletörődött kutyáját. – Megváltoztatta az elveit?

– Nem az ellen van kifogása, hogy a parancsnok kabinjában töltöttem ezt a három éjszakát, hanem hogy nem szóltam neki előre. Úgy érzi, nevetségessé tette magát, mindenütt keresett, még a rendőrséget is értesítette.

A nők dongtak. Fakírszenvtelenséggel nyúltak el az átforrósodott kőlapokon (hozzáedződtek már a süléshez), égő húsból csillagot formálva a hason fekvő Ariane és az üldögélő Emmanuelle körül. Ez utóbbi inkább hallgatta, mint nézte őket; a langyos vízen a lába körül tükröződő visszfények pillanatnyilag jobban érdekelték, mint a barnára sült testek látványa.

– Mért, mit képzelt, hol vagy? Rém nehéz volt kitalálni!

– Végre valami szórakozás ebben az országban!– Tényleg kitalálhatta volna, tekintettel arra, hogy a fedélzeten rendezett ünnepség végén saját bevallása szerint akkor látott utoljára, amikor egy szál semmiben két rettenthetetlen matróz között álltam, akiken látszott az

elhatározás, hogy sorsot vetnek a ruháimra.

– És megtették?

– Hát tudom én?

Félig fölemelkedett fektéből, hogy Emmanuelle-re nézzen. Emmanuelle megint megcsodálta azt az agyafúrtságot és hanyag eleganciát, amellyel ezek az égetett agyagfiguráknak látszó fürdőző nők megoldották a hátukon melltartójuk zsinórját, nehogy – úgymond – fehér csík maradjon a lesült bőrükön, valójában pedig azért, hogy a melltartó szabadon engedhessen a nehézségi erőnek, amikor látszólag önfeledten felkönyökölnek, hogy üdvözöljenek egy éppen arra haladó ismerőst.

– Kedvesem – jelentette ki Ariane –, elszalasztottá az évszázad alkalmát. Mert Bangkokban – mint azt nemrégiben Chouffie megjegyezte – egy évszázad nem szül két alkalmat. Egy kis hadihajó vagy inkább kávédaráló kötött ki itt a múlt hét végén, azzal az ürüggyel, hogy a sziámi haditengerészetnél tisztelegjen, vagy mit tudom én, mit csináljon. Ezt látnia kellett volna! A legénység – csupa kecskelábú! A parancsnok – dionüszoszi! Három napon át folyt az evés, ivás, tánc – meg a miegymás!

A körülötte heverő fiatal francia nők szemérmetlensége, fesztelensége és hangos nevetése félénkké tette Emmanuelle-t: csodálkozva állapította meg, hogy ő, a párizsi nő minden tapasztalatával együtt is, szende kisleány ebben a gátlástalan társaságban. E hontalan nők dologtalan élete és fényűzése mellett eltörpült minden henyeség s Auteuil és Passy minden gazdagsága. A tétlenségüket nagy intenzitással, parádésan élték meg, sosem tettek kitérőt, s nem tartottak szünetet, így jelezték látványosan, hogy az egymást követő napok végtelen során át nincs más dolguk, bármilyen is a helyzetük, koruk, küllemük és társadalmi állásuk, mint hogy csábítsanak és hagyják magukat elcsábítani.

 

A Kiadó engedélyével.