Főkép

A velünk élő klasszikus zenét élően megőrizni leginkább koncerteken lehet, a hangfelvételek pedig vagy újrakiadásokon vagy új értelmezéseken keresztül táplálják kapcsolatunkat a múlt zenei tradícióival. Minél nagyobb apparátussal jár az utóbbi, annyival könnyebb az előbbi, kiváltképpen ha viszonylag friss felvételről van szó, és a közben eltelt rövid idő alatt nem jelentek meg új szempontok vagy új zenei héroszok, akiknek lenne hozzátennivalójuk az interpretáció számára nyitva hagyott területekhez. Mivel a középkortól egyre inkább szétvált a zeneszerző és a zenész szerepe, a 18. századra a partitúrák egyre részletesebb utasításokkal bírtak a zene megformálására vonatkozóan, azaz az újraértelmezés is csak leginkább olyan kivételes látásmóddal rendelkező figurák esetében valószínű, mint Nikolaus Harnoncourt. A historikus előadásmódjáról híres karmester 2000 júniusában a bécsi Musikverein koncerttermében élőben felvett Armida interpretációja a Concentus Musicus Wien-nel és egy sor sztár énekessel pedig bizonyára hosszú időre meghatározza majd Haydn fő operájának kortárs recepcióját, ezért érdemes alig több mint tíz év után újra kiadni, mint ahogyan ezt a Warner Classics Das Alte Werk sorozatában felismerte.

 

Ennek pedig a közönség csak örülhet, hiszen a gazdaságosabb csomagolás kedvezőbb áron tesz elérhetővé egy remekművet, remek előadásban, anélkül, hogy ez a legkisebb mértékben is a minőség rovására menne. A kísérőfüzet esztétikai megformáltsága kiváló minőségű, mint ahogyan David Wyn Jones három nyelven olvasható kísérőszövege is roppant informatív és szórakoztató.

 

Egyrészt képet kapunk Haydn-ről, akit ugyan napjainkban inkább hangszeres munkáin keresztül ismerünk, mégis a kor szellemének megfelelően, amikor az opera volt a központi forma, mintegy megfeleléskényszerből tizennégy operát írt 1762 és 1784 között. Legalábbis így szól a történet a műfajhoz való viszonyáról, amelyet mindazonáltal nehéz elképzelnünk ebben a formában, kiváltképpen, ha ezek közül az újra kiadott Armidájára tekintünk. Emellett pedig Haydn, mint az Eszterházy család Kapellmeistere is megelevenedik előttünk, aki a magyar Versailles-ban, Eszterházán a kastély két oldalán található, teljesen felszerelt olasz és német operaházak irányításáért felel – ez utóbbi marionette színháza egyébként ismét életre kel ebben az évben.

 

Továbbá az opera cselekményének jól követhető összefoglalása és jellemeinek  leírása is helyet kapnak a kísérőfüzetben. A többszörösen összetett szerelmi történet eredeti olasz librettoja és fordításai több világnyelven elvileg olvashatóak a www.warnerclassics.com/booklets oldalon, de ezek sajnos jelen pillanatban még nem elérhetőek. Márpedig enélkül talán egy bő két órás zenemű meghallgatása is kevésbé élvezhető annak, aki először találkozik a művel és az operában sem annyira jártas. Főként a bevezető „Sinfonia” és a cselekmény első része, „Atto I” élvezhető önálló barokk zeneként. Persze ettől még a második és harmadik rész sem más, de a recitativo monoton zakatolásai kevésbé segítik elő a puszta zenei élményt és az áriák sem annyira fényesek, mint az első részben.

 

Mindazonáltal a szereposztás páratlan: Cecilia Bartoli, mint Armida, Patricia Petibon pedig mint Zelmira énekelnek, míg a férfiaknál Christoph Prégardien alakítja Rinaldót, Oliver Widmer Idrenót, Scot Weir Ubaldót, Markus Schafer pedig Clotarcót. Mint a Das Alte Werk sorozat bármely darabja, ez is kihagyhatatlan.

 

Zeneszerző: Joseph Haydn (1732-1809)

Zenemű: Armida

 

Előadják:

Concertus Musicus Wien

Vezényel: Nikolaus Harnoncourt

 

Szólisták:

Herbert Tachezi

Markus Schafer

Scot Weir

Oliver Widmer

Patricia Petibon

Christoph Prégardien

Cecilia Bartoli