Főkép

Fülszöveg:

A Tanumshede melletti országúton fának rohan egy autó. Vezetője – az ütközésnél életét vesztő Marit Kaspersen – szervezetében hatalmas mennyiségű alkoholt találnak. Adja magát a feltételezés, hogy ittasan vezetett, és ezért nem volt képes bevenni a kanyart. A boncolás azonban hamar kideríti, hogy a nő a baleset pillanatában már halott volt: alkoholmérgezés végzett vele. Ám közeli hozzátartozói – volt férje, lánya és leszbikus élettársa – szerint Marit soha életében nem ivott. A holttesten talált különös nyomok is azt erősítik, hogy gyilkosság történhetett. Patrik Hedström nyomozó és csapata nekiveselkedik az ügynek, ám ugyanekkor egy másik bűntény is történik: megölik a városkában forgatott valóságshow egyik szereplőjét. A hatalmas médiafelhajtás miatt a nyomozócsapat kénytelen inkább erre fordítani a figyelmét. Ám lassan kirajzolódik, hogy a két esetnek köze van egymáshoz.

 

Részlet a regényből:

Legjobban a parfümjére emlékezett. Arra, amit a fürdőszobában tartott. Az édes, nehéz illatú, levendulaszínű, csillogó üvegcsére. Felnőttként addig kutatott egy parfümüzletben, amíg rá nem bukkant egy ugyanolyanra. Halkan elnevette magát, amikor meglátta a nevét: „Poison”.

A csuklójára szokta fújni, majd bedörzsölte vele a nyakát, és ha szoknyát viselt, a bokáját is.

Arra gondolt, milyen gyönyörű is volt ez. Ahogy a két törékeny, finom csukló kecsesen egymáshoz súrlódott. Az illat szétterjedt körülötte, ő pedig mindig vágyakozva várta a pillanatot, amikor odajött hozzá, lehajolt és megcsókolta. Mindig a száját. Mindig oly könnyedén, hogy néha eltűnődött rajta, vajon valóban megtörtént-e, vagy csupán álmodta.

- Vigyázz a húgodra! - mondta mindig, mielőtt elment, mintha nem is kilépett, hanem kilebegett volna az ajtón.

Utána sohasem emlékezett rá, hogy hangosan is válaszolt-e, vagy csak bólogatott.

 

A tavaszi napfény beragyogott a tanumshedei rendőrőrs ablakán, könyörtelenül feltárva rajta a piszkot. A téli kosz vékony réteget képezett az üvegen, és Patrik úgy érezte, ugyanilyen réteg borítja őt is. Kemény volt a tél. Gyereket nevelni végtelenül mulatságosabb, ugyanakkor végtelenül kimerítőbb is volt, mint valaha képzelte. És bár Majával már sokkal simábban mentek a dolgok, mint kezdetben, Erica még mindig nem szokott hozzá a főállású anya szerepéhez. Ez a tudat minden munkában töltött percben, sőt másodpercben gyötörte Patrikot. Ráadásul pluszterhet helyezett a vállukra az is, ami Annával történt.

Valaki kopogott az ajtófélfán, kizökkentve őt a borongásból.

- Patrik! Közlekedési baleset történt, most hívtak. Egy autó a sannási úton.

- Jól van - kelt fel Patrik. - Egyébként nem ma jön Ernst helyettesítője?

- De - felelte Annika. - De még nincs nyolc óra.

- Akkor viszem Martint. Csak gondoltam, magam mellé veszem, amíg megismeri a dörgést.

- Kicsit azért sajnálom szegény nőt - jegyezte meg Annika.

- Mert velem kell jönnie? - kérdezte Patrik sértődést tettetve.

- Naná. Ahogy te vezetsz... de igaziból Mellberggel lesz neki nehéz dolga.

- Az önéletrajza alapján szerintem, ha valaki tud bánni Mellberggel, az Hanna Kruse. A szolgálati lapja meg a kiváló referenciái szerint kemény csaj lehet.

- Nekem csak az furi egy kicsit, hogy miért jelentkezett pont Tanumshedébe.

- Ebben tényleg van valami - mondta dzsekijét húzva Patrik. - Majd meg is kérdezem tőle, mi vette rá, hogy a rendőrkarriernek ebbe a posványos zsákutcájába süllyedjen, közénk, rendvédelmi amatőrök közé - kacsintott Annikára, aki játékosan a vállára csapott.

- Jaj már, tudod, hogy nem így értettem!

- Persze, csak cukkollak. Tényleg, a balesetről van valami infó? Sérültek, áldozatok?

- A bejelentő szerint egy személyt találtak a kocsiban. Meghalt.

- A fenébe! Martinnal odamegyünk megnézni. Hamarosan jövünk. Addig körbevezetnéd Hannát?

Ebben a pillanatban női hangot hallottak a recepció felől:

- Halló!

- Ez ő lesz - indult Annika sietve az ajtó felé. Patrik követte, kíváncsi volt a kötelék új nőtagjára.

Aztán elképedve pillantotta meg, ki vár rájuk a recepciónál. Nem is igen tudta, mire számított, de talán valaki... nagyobbra. Aki nem ennyire csinos. és szőke.

A nő kezet nyújtott, először Patriknak, majd Annikának, és így szólt:

- Helló, Hanna Kruse vagyok. Ma kezdek.

A hangja viszont teljesen olyan volt, amilyenre Patrik számított. Mély és határozott.

A kézfogása sok-sok edzőteremben töltött óráról árulkodott, így Patriknak újra felül kellett vizsgálnia az első benyomását.

- Patrik Hedström. Ő pedig Annika Jansson, az őrs szíve-lelke.

Hanna elmosolyodott.

- És az egyszemélyes előretolt női helyőrség itt a férfiak földjén, ha jól tudom. Legalábbis mostanáig.

Annika nevetett.

- Igen, be kell vallanom, jó, hogy valaki ellensúlyozza ezt a töméntelen tesztoszteront, ami itt van.

Patrik véget vetett a csevegésnek:

- Lányok, majd megismerkedtek később. Hanna, épp most jelen-tettek egy autóbalesetet, egy áldozattal. Gyere velem, ha gondolod. Csapjunk rögtön a közepébe!

- Benne vagyok - egyezett bele Hanna. - De a táskámat letehetném valahova?

- Berakom az irodádba - ajánlotta fel Annika. - Aztán majd megmutatok mindent.

- Kösz - mondta Hanna, azzal Patrik után sietett, aki már el is indult kifelé.

- Na, hogy vagy? - kérdezte Patrik, miután beszálltak a rendőr-autóba, és elindultak Sannás felé.

- Kösz, jól. Új helyen kezdeni mindig elég izgi.

- Márpedig te az önéletrajzod szerint jó sok helyen megfordultál már eddig.

- Igen, igyekeztem minél több tapasztalatot gyűjteni - válaszolta Hanna, kíváncsian nézelődve kifelé az ablakon. - Az ország különböző részein, különböző nagyságú körzetekben s a többi. Lényeg, hogy minél nagyobb szakmai tapasztalatra tegyek szert.

- De miért? Úgy értem, mi a végcél?

Hanna elmosolyodott. Barátságos volt a mosolya, de egyben rendíthetetlenül eltökélt is.

- Hát, hogy rendőrfőnök legyek. Valamelyik nagyobb körzetben. Járok is mindenféle tanfolyamra, tanulok, amennyit csak lehet, és olyan keményen dolgozom, ahogy tudok.

- Ez a siker receptje - mosolygott Patrik, de a Hannából sugárzó elképesztő ambíció kissé elbizonytalanította. Nem szokott hozzá az ilyesmihez.

- Remélem is - felelte Hanna, még mindig az elsuhanó tájat nézve. - És te? Mióta dolgozol Tanumshedében?

Nagy bosszúságára Patrik némi szégyenkezést hallott ki a saját hangjából, amikor válaszolt:

- Hát. a főiskola óta.

- Hú, az nekem nem ment volna! Már úgy értem, biztos jól érzed itt magad. Ez igazán jó jel! - nevetett Hanna, és Patrik felé fordult.

- Hát, nézhetjük így is. De azért a megszokás is nagy úr. Itt nőttem fel, úgy ismerem ezt a környéket, mint a tenyeremet. Bár most már nem Tanumshedében lakom, hanem Fjállbackában.

- Tudom, hallottam, hogy te vagy Erica Falck férje. Imádom a könyveit! Mármint a krimiket, az életrajzokat őszintén szólva nem olvastam.

- Emiatt nem kell szégyenkezned. Az eladási statisztikák szerint a legutóbbi krimijét fél Svédország olvasta, de a legtöbben még csak nem is tudják, hogy megírta öt írónő életrajzát is. A legjobban még Karin Boyéé ment, abból talán kétezer példányt is megvettek. Egyébként még nem vagyunk házasok, de hamarosan azok leszünk. Pünkösdkor lesz az esküvőnk.

- Jaj, gratulálok! Pünkösdi esküvő, de aranyos!

- Hát remélem, az lesz. Bár, hogy őszinte legyek, most legszívesebben elröppennék Las Vegasba, és itt hagynám ezt az egész hajcihőt. Fogalmam sem volt róla, hogy egy esküvőt megszervezni ekkora vállalkozás!

Hanna jóízűen nevetett.

- El tudom képzelni!

- Láttam az aktádban, hogy te már férjnél vagy. Nektek nem nagy, templomi esküvőtök volt?

Sötét árnyék suhant át Hanna arcán. Elfordult, és olyan halkan válaszolt, hogy Patrik alig hallotta:

- Csak polgári esküvő volt. De ez egy másik történet. Úgy látom, megjöttünk.

 

 

Összetört autót láttak maguk előtt az árokba fordulva. Éppen két tűzoltó próbálta átvágni a tetejét, de nem törték össze magukat a sietségben. Miután benézett az első ülésre, Patrik azt is megértette, miért nem.

Nem véletlenül történt, hogy a gyűlést az ő otthonában tartották, nem pedig a közösségi házban. Többhavi megfeszített átalakítást követően a ház - vagy ahogy ő nevezte, „a Gyöngyszem” - készen állt arra, hogy szemügyre vegyék és ámuljanak rajta. Az egyik legrégibb és legnagyobb ház volt Grebbestadban, és nem kevés győzködésbe került, hogy az előző tulajdonosok eladják. Sokat jajgattak, hogy de hiszen a ház „a családhoz tartozik”, hogy majd a gyerekeikre és unokáikra száll, de a jajgatásból hamarosan mormogás, majd elégedett hümmögés lett, ahogy egyre többet ajánlott. És ezeknek a vidéki bunkóknak sejtelmük sem volt róla, hogy még így is jóval kevesebb pénzt kínál, mint amennyit valójában hajlandó lenne megadni érte. Valószínűleg életükben nem tették még ki a lábukat a városból, fogalmuk sem volt a dolgok értékéről - nem úgy, mint annak, aki Stockholmban élt, és ismeri az ingatlanpiaci viszonyokat. Az üzlet megkötése után szemrebbenés nélkül ráköltött még kétmillió koronát a felújításra, és most büszkén mutatta be a végeredményt a városi közgyűlés többi tagjának.

- Ide pedig Angliából hozattuk a lépcsőt, ami nagyon jól illik a korszak tipikus kiegészítőihez. Persze nem volt olcsó. Évente csak öt ilyen lépcsőt gyártanak, de hát a minőséget meg kell fizetni. Szorosan együttműködtünk a Bohuslán Múzeummal is, hogy megőrizzük a ház egységes stílusát. Viveca és én is nagyon kényesek vagyunk az ilyesmire, nagyon ügyeltünk arra, hogy a ház felújítása közben ne pusztítsuk el a lelkét. Itt van nálam néhány pluszpéldány a legfrissebb Lakhelyünk magazinból, amelyben dokumentálva van munkánk eredménye. A fotós azt mondta, hogy ilyen ízléses felújítást még nem látott. Vigyétek csak magatokkal a lapot, majd otthon kényelmesen átnézitek. És igen, talán nem árt, ha megemlítem, hogy a Lakhelyünk exkluzív magazin, nem olyan, mint a Csodás Otthonok, amelyikbe boldog-boldogtalan bekerülhet! - Kis nevetéssel hangsúlyozta, milyen abszurd még a gondolata is annak, hogy az ő és a neje otthona egy olyan szennylapban jelenjen meg.

- Akkor tehát foglaljunk helyet, és lássunk munkához - mutatott Erling W. Larson a kávézáshoz terített jókora ebédlőasztalra. A felesége mindent előkészített, amíg ő megmutatta a házat, és most az asztal mellett állt, várva, hogy a többiek leüljenek. Erling elismerően odabólintott neki. A kis Viveca megérte a súlyát aranyban; tudta, hol a helye, és kiváló háziasszony volt. Igaz, talán kissé hallgatag volt, nem túlságosan jártas a társalgás művészetében, inkább olyan asszony, aki tudta, mikor kell hallgatnia, és nem hajlott a locsogásra, ahogy a férje szokta mondogatni róla.

- Szóval, mit gondoltok a mérföldkőről, amit most elértünk?

Leültek az asztalhoz, Viveca pedig körbejárt és kávét töltött a törékeny fehér porceláncsészékbe.

- Nos, tudjátok, hogy én mit gondolok - mondta Uno Brorsson, négy kockacukrot dobva a csészéjébe. Erling viszolyogva méregette. Nem értette azokat az embereket, akik nem törődnek az egészségükkel. Ő a maga részéről minden reggel tíz kilométert kocogott, és munka közben is végzett kisebb tornagyakorlatokat. De erről csak Viveca tudott.

- Hogyne tudnánk - mondta Erling, egy árnyalattal élesebben, mint ahogy szerette volna. - De volt lehetőséged elmondani a magadét, és most, hogy sikerült megegyeznünk, szerintem sokkal okosabb volna összefogni és kihozni a legjobbat a dologból. Értelmetlen erről tovább vitatkozni. A tévések ma jönnek, és ismeritek az én álláspontomat. Nézzétek csak meg, hogy feldobták az előző évadok a többi helyszínt! Az a Redvás Amál nagy figyelmet kapott, amikor Moodysson azt a filmet forgatta róla, de az smafu volt a városról készült valóságshow-hoz képest. Törebodát is ez a műsor tette fel a térképre. Képzeljétek csak el, hogy egész Svédország a Redvás Tanumot nézi a tévében! Micsoda páratlan lehetőség, hogy a legjobb oldaláról mutassuk meg az országnak ezt az aprócska csücskét!

- A legjobb oldaláról? - horkantott Uno. - Piálás, szex meg agyatlan valóságshow-s luvnyák! Ilyennek akarjuk mutatni Tanumshedét?

- Ami engem illet, úgy gondolom, szörnyen izgalmas lesz! - ellenkezett ujjongva, bár némileg fülsértő hangon Gunilla Kjellin, és csillogó szemmel nézte Erlinget. Fülig szerelmes volt belé, bár ezt sohasem vallotta volna be. Erling azonban így is tisztában volt az érzéseivel, és számított is rá, hogy azok megnyerik neki Gunilla szavazatát.

- Ez az, hallgassátok csak Gunillát! Pont ilyen szellemben kell fogadnunk ezt a projektet! Izgalmas kalandba vágunk bele, és hálásnak kell lennünk ezért a lehetőségért!

A leglelkesebb hangját vette elő, amelyet oly sokszor vetett már be sikerrel egy nagy biztosító igazgatójaként. Azt a hangot, amelytől a vezetőség és az alkalmazottak szinte itták minden szavát. Mindig nosztalgiával gondolt vissza az évekre, melyeket abban a forró légkörben töltött el. De hála istennek, időben kiszállt onnan. Fogta a jól megérdemelt pénzét, és búcsút intett. Mielőtt a riporterek hada megérezte a vérszagot és farkasfalkaként vetette magát szegény kollégáira, hogy a földre teperve darabokra cincálja őket. Erling rengeteget tépelődött, mire úgy döntött, hogy a szívrohama miatt korán nyugdíjba vonul, de ez végül élete legjobb döntésének bizonyult.

- Vegyetek ezekből a remek süteményekből! Az Elg pékségből vannak! - mutatott a dán süteményekkel és fahéjas tekercsekkel megrakott tálcára. Mindenki engedelmesen előrehajolt és kiszolgálta magát. Ő maga azonban tartózkodott tőlük. Elvégre mégiscsak szívrohama volt, és bár lelkiismeretesen tornázott, és odafigyelt arra, hogy mit eszik, a történtek különösen óvatossá tették.

- És mit kezdünk az esetleges károkkal? Azt hallottam, Törebodában sok volt, amikor ott forgattak. Fedezi a tévétársaság?

Erling türelmetlenül fordult a férfi felé, aki a kérdést feltette. A közgyűlés ifjú pénzügyi előadójának mindig jelentéktelen dolgok miatt kellett akadékoskodnia, ahelyett hogy a „big picture”-t  tartotta volna szem előtt, ahogy Erling olyan szívesen fogalmazott angolul. Mi a fenét tud egyáltalán ez az ember a pénzügyekről? Alig múlt harminc, és valószínűleg életében nem volt még dolga annyi pénzzel, amennyit Erling egyetlen nap alatt elköltött, amikor a cégnek még jól ment. Nem, Erlingnek nem volt türelme a garasoskodó, pitiáner alakokhoz.

Erik Bohlinhoz, a kérdezőhöz fordult, és határozottan válaszolt:

- Most nem ezzel kell foglalkoznunk. A megnövekvő turizmushoz képest, amire számítunk, néhány betört ablak nem tétel. Abban is bízom, hogy a rendőrség megdolgozik a pénzéért, és kézben tartja majd a helyzetet.

Néhány pillanatra az asztal körül ülők mindegyikén megpihentette a tekintetét. Ezt a technikát a múltban nagyon hatásosnak találta. És ugyanolyan hatásos volt most is. Mindenki lesütötte a szemét, és a tiltakozást elnyomták valahol mélyen magukban. Lett volna ugyan lehetőségük ellenkezni, de most jó demokratikus szellemben meghozták a döntést, így ma begördülnek Tanumshedébe a tévés buszok, meg a show résztvevői.

- Jó lesz - mondta Jörn Schuster. Még mindig nem tette túl magát a tényen, hogy Erling váltotta őt a közgyűlés elnöki posztján, miután ő majd tizenöt évig foglalta el azt.

Erling viszont azt nem értette, miért maradt Jörn egyáltalán a köz-gyűlés tagja. Ő egy ilyen megalázó vereség után a farkát behúzva eloldalgott volna. De hát ha Jörn dagonyázni akar a szégyenében, csak tegye. Bizonyos előnyökkel is járt az öreg róka jelenléte, noha, képletesen szólva, fáradt és fogatlan volt már. Megvolt ugyanis a hűséges rajongótábora, akik mindaddig hallgattak, amíg látták, hogy Jörn továbbra is aktívan részt vesz a városvezetésben.

- Mostantól pedig lelkesedés kérdése minden. Én magam személyesen fogadom a csapatot egy órakor, és persze mindnyájatokat szeretettel várom. Ha ott nem találkozunk, akkor csütörtökön a rendes gyűlésen.

Felállt, jelezve, hogy a gyűlésnek vége.

Uno még távozáskor is dohogott a bajsza alatt, de Erling úgy gondolta, alapjában véve sikerült összegyűjtenie seregeit. Teljes biztonsággal érezte a siker szagát a vállalkozásban.

Elégedetten ment ki a verandára, és rágyújtott egy győzelmi szivarra. Odabent az étkezőben Viveca csendben leszedte az asztalt.

 

A Kiadó engedélyével.