Interjú: Galla Miklós – 2013. június

A 84. Ünnepi Könyvhéten beszélgettünk a népszerű humoristával, zenésszel és nem utolsósorban íróval.

 

Könyves kalandjai nem sokkal az ezredforduló után kezdődtek, amikor lefordított néhány Monty Python-könyvet. Azóta viszont csönd van ezen a fronton. Nem talált kedvére való könyvet vagy kiadói megkeresésre vár?

 

Az történt, hogy a Monty Python teljes életműve le lett fordítva, véget ért az életmű, ők maguk abbahagyták a közös munkát, nincsenek új műveik, tehát azért nincs több Monty Python-könyv magyarul, mert kint sincs.

 

De valami mást esetleg nem szeretne fordítani?

 

De igen. Tavaly megfordult a helyzet, és magyarból angolra fordítottam Hegyi Iván könyvét, amelynek az a címe, hogy Magyarok nagypályán. A könyv a legnagyobb magyar futballistákat és edzőket mutatja be, s mivel itt volt hazánkban a FIFA kongresszus, szükség volt egy angol nyelvű verzióra, hogy a világ minden tájáról érkezett küldöttek angol nyelven olvashassanak Puskás Öcsiről, Cucuról, Nándiról és a többiekről. És ezt lefordítottam, és ahogy ezzel kész lettem, lefordítottam Peter Falk könyvét – azt megint a szokásos módon, angolból magyarra. Nem azt mondanám, hogy ez önéletrajz, hanem történetek Peter Falk életéből. Tehát nem egy komplett, leltárszerű önéletrajz, hanem azok a sztorik, amiket ő érdekesnek és humorosnak tartott. Nagyon olvasmányos a könyv, és nagyon szeretetreméltó embert ismerünk meg Peter Falk személyében. De ez még nem jelent meg, most olyan állapotban van, hogy az én részemről kész a munka, leadtam a kiadónak és várom a fejleményeket, de nem tudom, hogy mikor fog megjelenni. Nagyon szerettem ezt a munkát, mert szeretem Peter Falkot magát.

 

Nem túlzás azt mondani, hogy ön elsőkönyves szerző, hiszen 2011-ben jelent meg az eddigi egyetlen könyve, a Könnyű műhaj. Szerették ezt a könyvet az olvasók?

 

Szeretik, mert minden hónapban jó pár ezer példány elkel belőle. Minden hónapban kapok egy kimutatást, hogy mennyi kelt el, és annak ellenére, hogy több mint másfél éve jelent meg, minden hónapban jó pár példány fogy. Úgyhogy nyilván szeretik, és továbbadják – azért fogy még most is, mert talán valaki elmondja a másiknak, hogy ez jó. Vagy esetleg látják rokonok, hogy valakinek megvan, és ők is kedvet kapnak hozzá. Közvetlen visszajelzésem nincs, mert a könyvet magát nem adom elő sehol. Ez egy írott mű, olvasásra való, nem előadásra.

 

És arról tud esetleg valamit, hogy mit szóltak az olvasók a könyvben található képregénybetétekhez?

 

Nem, nincs róla visszajelzésem, éppen azért, mert ez egy könyv, nem színházi előadás, tehát nincsenek közvetlen reakciók – csak reménykedhetek.

 

A Könnyű műhaj óta viszont nem jelentkezett újabb saját művel. Ennek mi az oka?

 

Ez a könyv még aktuális, hiszen még 2013-ban is dedikálom az Ünnepi Könyvhéten, forgalomban van, a Facebook-oldalamon szoktam propagálni, és itt is propagálom: Könnyű műhaj – képregények; képrejtvények; vicces mesék; semmire se való ismertetők; intelligenciateszt, de persze Galla-módra; nyelvújító őrületek; és sok minden más. Tehát minden oldalon újabb és újabb dolgok derülnek ki. Ebben életem munkája benne van, tehát a megjelenése óta eltelt idő nem volt elég ahhoz, hogy még egyszer ennyi új mű szülessen.

 

Említette a Facebookot. Mennyire tartja szükségesnek a jelenlétet a Facebookon?

 

Most, hogy már több mint tízezer követőm van, jelentősnek tartom. Ez egy új motívum az életemben, két hónapja indult, és itt kiderül, hogy sokan kedvelnek, és sok embernek sokat jelent az én munkásságom, mert ezt ott megírják. Úgyhogy a Facebook jó arra is, hogy kapcsolatot tartson az ember, meg amikor olyan esemény van, amit érdemes meghirdetni, mint ahogy a könyvheti dedikálást is meghirdettük, akkor azt ott propagáljuk.

 

És nem gondolt még arra, hogy az eddigi pályafutásának a viccesebb emlékeit összegyűjtse egy kötetben?

 

Nincsen olyan sok vicces emlékem. Tehát a színpadon volt sok poén, de a színpadon kívül... Volt egyszer egy bombariadó Gyöngyösön, azt már a Facebookra megírtam. Nem voltak vicces események.

 

A gyűjtéssel kapcsolatban – ha jól tudom, önnek komoly lemezgyűjteménye van otthon. Mesélne erről? Bakelitet gyűjt, vagy CD-t?

 

Régen bakelitet gyűjtöttem, amikor még csak az volt. A gyűjtemény egy jó részétől megváltam, mert ugyanazt megszereztem CD-n, és CD-n jobb minőségben lehet hallgatni. De vannak dedikált bakelitlemezeim, amelyektől természetesen nem válnék meg. Például Peter Cook, az angol szellemóriás humorista még rajzolt is a lemezre, nemcsak dedikálta; vagy van egy Monty Python-nagylemezem, amit négy tag aláírt. Van egy lemezem a Whitesnake együttestől, azt 1980-ban az akkori hat tag aláírta. Aztán van egy, amit a Deep Purple együttes dobosa, Ian Paice dedikált. Ezektől nem válok meg, de inkább CD-t hallgatok, mert ott nincs recsegés, nincs sercegés, nincs kattogás, hanem pontosan azt a zenét hallom, amit annak idején a zenészek a stúdióban rögzítettek.

 

Manapság sokat hallhatunk arról, hogy a zenészek inkább a koncertezésből próbálnak megélni, nem pedig a lemezeladásból. Önnek mi erről a véleménye?

 

Erről nincs különösebb véleményem, ezt elfogadom mint tényt. Halad a történelem, változnak az idők, változik a technika, és ez megváltoztatja az emberek életmódját. És ez nyilván bizonyos iparágakra nagy hatással van, és úgy tűnik, hogy a zene iparágára óriási hatással van az internet elterjedése.

 

Köszönöm a beszélgetést.