Interjú: Vidra Gabriella - 2013. május (első rész)

Vidra Gabriella négy részes ifjúsági regény sorozata, a Tudás könyvei tavasszal ért véget. A történet a legkülönfélébb korokban és földrészeken játszódik, noha főszereplői mai, tizenéves fiatalok, akiknek amellett, hogy meg kell menteniük a világot, még a korosztályukra jellemző problémákkal (iskola, első párkapcsolatok, barátságok, stb.) is szembe kell nézniük. A Kispest-Wekerle-telepi Erkel Ferenc Általános Iskolát igazgató, egyben magyar tanár írónőtől bőven volt mit kérdeznünk…

Hogy egy iskolaigazgató, aki egyben magyar nyelv- és irodalom tanárnő, olyan ifjúsági sorozatot ír, melyben a saját iskolája is szerepel, nem olyan meglepő, de az, hogy egy képzeletbeli főgonosz, időutazás és egyéb fantasztikus dolgok is szerepelnek a regényekben, már kevésbé kézenfekvő. Honnan jött az ötlet (és miért), hogy mai tizenévesekről ilyen formában írj?

 

Maga a könyvírás ötlete teljesen váratlanul jött. Bár sok mindent írtam életemben, ezek mind szakmai-pedagógiai témájúak voltak (szakdolgozatok, ped.program, tanterv, stb.). Közülük többet kiemeltek, mondván, hogy jó (például a második diplomám szakdolgozatát rektori dicsérettel jutalmazták), és már főiskolás koromban is sokat biztattak a tanáraim, hogy kezdjek el írogatni, de akkor ez nem vonzott.

Aztán valamikor 2004-05 környékén egyszer megkeresett egy ismeretlen tanárkolléga, hogy ő írt egy regényt a gyerekeknek, és reklámoznám-e az iskolánkban. Mondtam, szívesen, de előtte szeretném elolvasni, hogy felelősséggel ajánlhassam a gyerekeknek. A könyv nem volt rossz (fantasy), de azt éreztem, hogy valahogy hiányzik belőle a „kakaó”, és ennél lehet sokkal jobbat is. Akkor kezdett motoszkálni bennem a gondolat. Aztán 2006 októberében egy vasárnap (szörnyű esős nap volt) egyszerűen fogtam egy ceruzát és egy füzetet, és leírtam az első mondatot. Így kezdődött.

Az, hogy ennek a korosztálynak (10-14 évesek) szeretnék írni, nem is volt kérdés: több mint húsz éve közöttük élek nap mint nap, úgy ismerem őket, mint a tenyeremet, és nagyon kedvelem is. Az „üzenetemet” elsősorban nekik szánom; úgy gondolom, feléjük tudom a gondolataimat a legjobban közvetíteni, és leginkább nekik tudok valami fontosat mondani.

A formáról: amikor elkezdtem a regényt írni, nem tudtam még, milyen keretek közé fogom terelni a cselekményt, csak azt tudtam, hogy MIT szeretnék elmondani a gyerekeknek: hogy a tudás ma is érték, hogy igenis ma is fontos a barátság, a hűség, a bizalom, a kitartás. Az a szándék csak később jött, hogy tanítsak is a könyvekkel, effektíve sok-sok kultúrtörténeti ismeretet szőjek a történetbe a világról. Az idő- és térutazós formához tehát talán három dolog vezetett: egyrészt szörnyen izgat ez a téma (gyerekkorom óta), magam is nagyon élvezném, ha eljuthatnék régi időkbe, izgalmas helyszínekre; másrészt az ismeretátadás szándéka, harmadrészt nagyon pontosan tudom, mi az, amivel ezt a korosztályt a székhez lehet szögezni: kaland, izgalom, humor, és a nyitottság a világra, annak minden szegmensére. Valahogy így vezetett el az út a tér- és időutazáshoz.

Még egy dolog: a regényt nem terveztem többkötetesre, csak aztán ahogy kutatni kezdtem a különböző korok, népek, kultúrák után, tengernyi, érdekesebbnél érdekesebb információt találtam. Így duzzadt egyre jobban a történet.

 

Hogyan zajlott a könyvek első kiadása, és miként kerültek át aztán az új kiadóhoz, a Kolibrihez?

Az első kiadásban az első kötet a novum Verlagnál jelent meg, de gyakorlatilag magánkiadásnak mondható. A második kötettel új kiadót kellett keresnem, mert még egyszer nem tudtam vállalni a novum feltételeit. Az már a Hungarovoxnál jelent meg, viszont közben sikerült a novumtól elválnom, és megírtam a harmadik kötetet is. Így hát ismét nekiálltam kiadót keresni. Két magyar kiadónak is elküldtem a három kötet kéziratát, a Librinek és az Ulpius-háznak. Nagy meglepetésemre és örömömre mindkettő reagált. Végül a Libri Könyvkiadót választottam, amelynek nemsokára megalakult a gyermekkönyvkiadója, a Kolibri. Így kerültem ide. 

 

Az első kiadásnak milyen volt a visszhangja, és mik a különbségek a kiadói-terjesztői háttérben?

 

Az első kiadás szűk körben vált csak ismertté, főleg itt, Kispesten, ahol élek és dolgozom. A visszhangja jó volt, a gyerekek és a szülők is hamar megszerették, de egyedül nagyon nehéz volt előrébb jutni. Évekig küzdöttem, és mindent megpróbáltam, hogy sikerüljön szélesebb körben ismertté tenni A Tudás könyveit. A Kolibri Kiadó sokkal nagyobb terjesztői hátteret tud biztosítani, és a marketingben is nagyobb fokú támogatást tesz A Tudás könyvei mögé, mint bármelyik korábbi kiadó. Örülök, hogy őket választottam, mert a Kolibri igényes, mind a kiadványaik kiválasztásában (bármelyik címüket merem ajánlani a körültekintően választó szülőknek), mind a szöveggondozás, mind a borító tekintetében. Papp Miklós igazgató személyében egy nagy tapasztalattal rendelkező, az igényes könyvkiadás mellett elkötelezett embert ismertem meg.

Tehát már csak a befejező részt írtad a Kolibri számára. Az első három kötet változott bármit is a korábbi kiadáshoz képest?

 

Magán a történeten, a szereplőkön vagy bármi máson nem változtattunk semmit. Ami kis mértékben változott, az a szöveg. Itt jön Balázs Eszter Anna kiemelkedő szerkesztői munkája. Ha ért kritika, az mindig a szöveg stílusa miatt volt, ahogy azt Te is megfogalmaztad, időnként „szájbarágós” vagyok. Ezt egy bizonyos fokig elismerem: tanár vagyok, megszoktam, hogy úgy kell beszélnem, magyaráznom, hogy azt a gyerekek biztosan megértsék, és főleg, biztosan AZT értsék, amit mondani szeretnék. Az óráimon minden anyagot nagyon logikusan felépített algoritmusokra bontva tanítok, de mindig összefüggéseiben és a gyerekeket gondolkodtatva. Valószínűleg ez az oka annak, hogy időnként a regényben is túlmagyarázok dolgokat. Kezdő író vagyok, és Balázs Eszter Anna abban segített sokat, hogy ezen túljussak. Hogy megtanuljak lazábban fogalmazni, kevésbé részletesen közvetíteni a cselekményt. Így a szöveg veretesebb, tömörebb lett.

 

Hogy íródott a negyedik könyv? Azért is kérdem, mert az első oldalakon külön köszönetet mondasz Balázs Eszter Anna szerkesztőnek, így feltételezem, hogy ő is befolyással volt az írásra.

 

A negyedik kötet írásakor már túl voltunk az első három szerkesztésén, így addigra sokat tanultam a korábbi hibáimból. Te is megfogalmaztad, hogy ez a kötet a legletisztultabb, legütősebb. Én is így érzem. Eszternek – a szerkesztői munkáján túl – azért mondtam (és mondok) köszönetet, mert ő nem „csak” a szerkesztőm volt, hanem a társam is: biztatott, amikor elbizonytalanodtam, ő végig, töretlenül hitt abban, hogy ez egy jó könyv, és jó író válik majd belőlem. Én nem mindig, mert kezdetben nagyon letört egy-egy negatív kritika, és iszonyúan el tudtam keseredni. Mostanra viszont azt is megtanultam, hogy nem lehet, mi több, nem is kell mindenkinek megfelelni. Az ember mindenből tanulhat, és ez a lényeg. És remélem, sokat fogok még fejlődni.

 

Voltak más segítőid is, más külső vélemény, ami hatott a könyvekre?

 

A történet megalkotásában, a karakterek megrajzolásában nem, az teljes mértékben az én fejemből pattant ki, viszont ugyancsak rengeteg biztatást kaptam a családomtól, a tanítványaimtól, akik csillogó szemmel számoltak be arról nap mint nap, mennyire élvezik a történetet. És a szülőktől is, akik – ahogy ők fogalmaztak –, végre egy értékes, tartalmas könyvet adhatnak a gyerekük kezébe, meg a kollégáimtól is, akik szurkoltak, hogy a tetemes iskolai munka mellett sikerüljön befejezni a regényt (hiszen a negyedik kötetet már határidőre írtam).

 

Milyen érzés túllenni a Tudás könyvei sorozaton?

 

Jó érzés, mert úgy érzem, hatévi munka után sikerült kerek egészet kiadnom a kezemből, és sikerült azokat a gondolatokat, érzéseket, ha úgy tetszik: mondanivalót megfogalmaznom, amit szerettem volna az olvasóimnak közvetíteni. Kicsit nehéz volt megválnom a szereplőimtől, mert úgy tekintek rájuk, mintha tényleg élnének, és emiatt nehéz volt elhagynom a regény világát is. Ugyanakkor nem teljesen léptem ki ebből a körből, hiszen naponta bejárok az Erkelbe, ott dolgozom, és a gyerekek is ott vannak, igaz, nem úgy hívják őket, mint a regényben.

 

Mennyi munka, kutatás, utánajárás van ezekben a könyvekben?

 

Sok. Több száz óra kutatómunka, több ezer oldalnyi utánaolvasás, minden fellelhető helyen. Igyekeztem mindennek utánajárni, ami az adott történelmi korra, kultúrára jellemző volt, hogy minél többet tanulhassanak A Tudás könyveiből a gyerekek. Például igencsak megküzdöttem a középkori üvegkészítés módszereinek a tanulmányozásával, ehhez éppen az egyik kollégám régész–restaurátor férje látott el szakkönyvekkel, amiért nagyon hálás vagyok neki. Sok ilyet tudnék mesélni. Egyébként az utánaolvasás hihetetlenül érdekes volt, és én is rengeteget tanultam közben, aminek természetesen sokszor a hasznát veszem. Egy alkalommal például úgy hozta az élet, hogy a történelem szakos kollégámat kellett helyettesítenem, és a tananyagban éppen az ókori Kína találmányai, érdekességei következtek. Roppantul élveztem, hogy 45 percen át ömlött belőlem a szó, a tankönyvet pedig ki sem kellett nyitnunk.

 

Folytatása következik...