Interjú: MsReea – 2013. május

Idén novemberben (2013) lesz tíz éves az oldalunk. Ebből az alkalomból interjúsorozatot indítunk, amelyben bloggereket kérdezünk. Egyrészt kíváncsiak vagyunk, ki, miért és hogyan fogott neki a netes olvasónaplója vezetésének, másrészt egy kis nosztalgia is van bennünk, hiszen amikor 2003-ban elindítottuk honlapunkat, idehaza még nem volt blogolás. Szabó Dominik elsőként MsReea-t kérdezi.

 

Kezdetnek kérlek, mutatkozz be, mesélj pár szót magadról, és természetesen Napi falat blogodról.

 

Erre a kérdésre legutóbb azt válaszoltam: reea vagyok, harmincöt éves és könyvoholista. Azóta öregedtem egy kicsit, szóval harminchat lettem, de a többi most is igaz. Ez nagyjából meghatározza a blogomat is. Rengeteget olvasok, bár óvakodom attól, hogy könyves bloggernek tituláljam magam. Írok filmekről, az életemről és néha még saját kútfőből is kisebb, gyakran folytatásos történeteteket, amiket néha jobban élvezek, mint az olvasást. És ez az igazi ellentmondás.

 

Mióta írod a blogod?

 

Április 26-án volt két éves, és azt mondanám, épp mostanában kezdett el haladni, valamint egyszerű szavakat formálni. Nem mindig sikerül maradéktalanul, de azért nagyon bizakodó vagyok. Nem tartozik a hatalmas bázissal rendelkező oldalak közé, számomra mégis tökéletesen megfelel a gondolataim kiöntésére.

 

Miért döntöttél úgy, hogy elindítasz egy webnaplót?

 

Gyerekkorom óta írok, és néha azzal hízelgek magamnak, nem is olyan rosszul. Azt hiszem, mindenki, aki legalább egy regényt áldozott már az egyetemes fiókok istenének, érzi a kényszert, hogy megmutassa magát. Ráadásul igen kalandos gyerekkorom volt, mert egyszerre voltam szerencsétlen, ügyetlen és figyelmetlen is, amit szintén szerettem volna megosztani másokkal. Közléskényszerem évről évre nőtt, míg a bennem lévő hangok elkezdtek kiszakadni, épp csak egy megfelelő formát kellett találnom hozzá, és akármilyen meglepő, ez utóbbi volt a nehezebb.

 

Nehéz volt olyanná alakítani a blogot, amilyenné szeretted volna?

 

Az nem kifejezés, sőt, egyenesen lehetetlen! Nem tudtam, mit akarok, azt sem, hogy miről fog szólni. Csak annyi volt biztos, hogy muszáj írnom. A blog első formátumát nagyjából mindenki utálta, és akkor még finom voltam, mert senki sem tudta elolvasni. Persze a szerkesztői felületen minden tökéletes volt, de azt csak én láttam. Majd rájöttem, jó dolog, ha mások is olvasnak, tehát váltani kell. Most már tisztában vagyok vele, mit szeretnék, mik az igényeim, csak nem tudom összehozni, és ez több mint frusztráló. Így aztán folyton drótozni kell rajta valamit.

Ami viszont a tartalmat illeti, az egészen más tészta. Ahogy elkezdtem posztolgatni, egyből éreztem az arányokat, amiket túlnyomó részben az aktuális hangulatom határozott meg. Nem véletlenül alakult úgy, hogy az első évben sokkal több személyes történetet írtam, míg a másodikban a biztonságos könyves bejegyzések mögé bújtam. Fura mód mégis nőtt a kitalált történeteim száma. Akárhonnan vizsgáljuk a kérdést, a blogunk összességében magunk vagyunk, és ahogyan mi is változunk, sokszor apróságokban, úgy neki is muszáj. Azaz soha sem lesz kész.

 

Manapság mindenki megpróbál egyedi lenni, neked mi a specialitásod?

 

Nem hiszem, hogy van specialitásom. Azt vettem észre, a személyesebb bejegyzéseimet és a történeteimet sokan szeretik, könyvekkel foglalkozó oldal pedig rengeteg van. Ami megkülönböztet másoktól, az a stílusom, ami nem feltétlenül kifinomult, de jól szórakozom, és remélem, ez elég az olvasóimnak is. Különösebb titkom sincs, csak igyekszem pozitív lenni, nem panaszkodásra, sírásra használni az oldalt, és szeretem belecsempészni magam még a névelőkbe is.

 

Ismered azokat, akik olvasnak?

 

Egy részüket személyesen is, hiszen a törzsközönség az ismerőseim közül került ki. Nagy részük elkopott idővel, de jöttek helyettük mások. Mióta aktívan Molyozok, onnan is több olvasót kaptam, akikről elmondható, hogy rendkívül lelkesek, és nem csak akkor, ha könyvekről van szó. Az elmúlt időben viszont sok embert ismertem meg a blog miatt is, és néha az is előfordul, hogy miközben írok valamit, egy konkrét személyre gondolok. Tudom, hogy az a bizonyos egyén örülni fog neki, de persze mindig meglepődöm, amikor idegenektől kapok visszajelzést. Engem komolyan elképeszt, hogy akadnak emberek, akik időről időre visszajönnek hozzám, pedig nem kényszeríti őket semmi és senki.

 

Milyen visszajelzések érkeztek eddig a tevékenységedről?

 

Általában vagy pozitívak, vagy semmilyenek. Szívesen fogadnám a kritikát is, de komolyan ki kell imádkozni az emberekből, hogy mondjanak valamit. Azt vettem észre, hogy a többi blogger lelkesen hozzászól mindenhez, de a legtöbb olvasó jön, jobb esetben megoszt, és komment nélkül távozik. Külön érdekes, amikor más fórumon, molyon, twitteren, facebookon, esetleg e-mailben keresnek meg, de akkor sem szólnak hozzá a bejegyzésekhez. Számomra ez igazi rejtély. Persze vannak sikeresebb sorozatok, például Eszti néni közönség kedvenc lett és a saját történeteimet is meglepően sokan szeretik. Ilyenkor csupa dicséretet kapok. Ez mondjuk azért van, mert a Napi falat sem nem nagy, sem nem megosztó oldal. Nekem elég, hogy néha képes vagyok érzelmeket, gondolatokat kiváltani, akkor többen nyüzsögnek a küszöbömön, de olyankor sem tömegek.

 

Mostanában egyre többen nyitnak könyves és filmes blogot. Mit gondolsz, mi lehet ennek a hátterében?

 

Talán sok a jó könyv és mindenki szeretné megosztani a saját véleményét? Persze nem ennyire egyszerű, hiszen az okok igen különbözőek lehetnek. Van, aki csak szeretné megmutatni magát, akadnak, akik elég szégyenlősek, és ezzel gyakorlatot szereznek a nyílt kommunikációban, önkifejezésben. Néhányan azt hiszik, az ő arctalan véleményük mutat majd utat az éjszakában, és van egy fiatal, de lelkes réteg, akik szimplán szárnyalni vágynak. Sokan nem tudják, ez milyen munkás hobbi, csak a jó oldalát látják, például az ingyen könyveket. Persze mindenki szeretne tartozni valahová, és bár a blogger közösség elég gyorsan változik, mégis szakosodástól függően összetartó. Aztán ott van még az is, hogy leírni sokkal könnyebb, mint elmondani, szóval néha terápia és megváltás is egyben. 

 

Szeretnél esetleg változtatni a blogodon, vagy számodra tökéletes ez a mostani állapot?

 

A tökéletesség érzete mindig átmeneti. Szeretem a kihívásokat, így aztán időről időre bevállalok valamit. Még akkor is, ha én azért elég kényelmes vagyok, és zsigerből irtózom a változásoktól. Épp most sikerült kitörölnöm az egész oldalt, a mentésekből raktam újra, és bekerültek a régebbi bejegyzések is, viszont ezzel minden link, amit máshol megosztottam, érvénytelen. Ügyes és vak vagyok, mint egy denevér, de legalább előrelátó, mert készítettem mentéseket. Tehát ha éppen meg is vagyok elégedve valamivel, teszek róla, hogy ne tarthasson sokáig. Végül is pocsék dolog lehet unatkozni.

 

Hol látod most magad a többiek között, és mit gondolsz, hol leszel mondjuk öt év múlva?

 

Remélem ugyanazon az oldalon. Oké, értem a kérdést, de igazából nem tudom. Esetleg írok öt-hat bestsellert és kiköltözöm a Seychelle-szigetekre… Fogalmam sincs. Komolyan. Remélem akkor is blogolok majd, mert ez nagyon fontos része a lényemnek, és minden nap imádkozom, hogy ne veszítsem el önmagamat és a lelkesedésemet. Szeretnék még több embert megismerni, még több dolgot kipróbálni, és természetesen valóra váltani az álmaimat. Kérdezz meg úgy öt év múlva. Zseniálisan tudok félrebeszélni.

 

Mik a hosszú távú terveid?

 

Mint említettem, zseniálisan tudok félrebeszélni és kitérni, ha szükséges. A hosszú távú terveim jelentős része nem publikus, mert kicsit babonás vagyok ebben a kérdésben, azért annyit elmondhatok, hogy a rövidebb távú elgondolásaim az ekultura.hu-val kapcsolatosak.

 

Végezetül azt szeretném kérni, hogy nevezz meg egy bloggert, akivel szeretnél egy hasonló interjút látni – kérlek, azt is mondd el, hogy miért őt választottad.

 

Őszintén reméltem, nem hozakodsz elő valami hasonlóval, de ez persze téged nem hat meg. Egy darabig csak ültem, és erősen gondolkodtam. Csupán olyan 10-15 nevet tudtam volna felsorolni, viszont minél tovább agyaltam rajta, annál többen lettek. Így aztán eltartott egy darabig, de Zenka lett a befutó, mert számomra több ő, mint érdekes. A legtöbb bloggert valamilyen szociális csatornán keresztül ismertem meg, a twitter, facebook és egyebek sokat segítettek, de léteznek néhányan, akiknek az oldalára csak úgy odavetődtem. Teljesen véletlenül, nem azért, mert valaki megosztotta valahol. Ilyen sokszor előfordul, de kevés oldalra látogatok vissza rendszeresen. Zenkát újra és újra meglátogatom, méghozzá magamtól. Szeretem azt, amit a szavakkal művel recenzió címén, és szeretem a hangulatot is, ami minden írását áthatja.

 

Köszönjük az interjút, további sok sikert – és jó szórakozást – kívánunk a bloghoz!

 

Sok boldog születésnapot nektek, és nagyon köszönöm a lehetőséget. Volt mit átgondolnom, no meg ez is egy olyan kihívás, amiben ezelőtt még nem volt részem.

 

MsReea blogja: http://napifalat.blogspot.hu/