Főkép

Shel Silverstein neve nem teljesen ismeretlen magyar földön, hiszen a 2000-es években kiadták pár könyvét (Lafkádió, az oroszlán, aki visszalőtt, A hiányzó rész és A hiányzó rész találkozik a nagy O-val). Nem mintha olvastam volna ezeket, pedig szerettem volna, de hát majd most, ha a Cicerónak sikerül kiadnia, amit csak lehet.

 

Az már más kérdés, hogy ezt az állatkertes könyvet pusztán a borítója alapján kb. kézbe sem vettem volna. A fordító, Varró Dani miatt mertem csak bevállalni, és feltételezem, sokan mások is így lesznek vele. Mert, legyenek bármilyen fantáziadúsak, sok helyütt pedig humorosak Shelby bácsi illusztrációi, alapvetően ocsmányak és félelmetesek, hogy kb. Clive Barker horrorírótól várna ilyet az ember. Miközben pedig ezek itt elvileg gyerekversek.

 

Méghozzá nagyon vicces gyerekversek, épp csak úgy a jobb, ha a szülő előbb maga elolvassa, és jól átgondolja, mit bír ebből a gyereke. Önmagában a szöveg is rendkívül szórakoztató, a szörnyek meg nem csak ijesztőek, de végtelenül groteszkek és idétlenek is, ami oldja a feszültséget, mit látványuk okoz, arról nem is szólva, hogy a legtöbb gyerek azért nem feltétlenül azt találja ízléstelennek, hátborzongatónak vagy félelmetesnek, amit a felnőttek. Szóval nem annyira vészes, csak szokni kell.

 

Viszont a versek… hát, Varró Dániel maga is elismeri, hogy Shel Silverstein hatással volt a költészetére, így feltételezhető, hogy eredetiben is ilyenek: teli apróbb-nagyobb poénokkal, csavarokkal, s persze nyelvi leleményekkel. Hiszen itt csupa képzeletbeli bestiáról olvashatunk hosszabb-rövidebb strófákat, és az sem lepne meg, ha Varró azt mondaná, hogy vért izzadt, mire mindezeket lefordította, pedig ő aztán nagy rímfacsaró.

 

Meglehet, Shelby bácsi költészetére meg Lewis Carroll örökbecsűje, A Gruffacsór volt hatással, az Alice Tükörországban című regényben olvasható kattant vers, de ez mit sem von le az érdemeiből.

 

Zárásul s ízelítőül, na meg hogy mégis mire számítson az olvasó, imhol az Előhang:

„Nos, tücsköt és pockot és koalamackot

már biztosan láttatok eleget,

de ki látott közületek Hónpúpú Gnyözüleget,

vagy Hétínyű Hurkfarkú Cenyeget?

Vagy Vérmet, mi karmával fenyeget?

Vagy Pönty-evő Piszlicsórt, gyerekek?”

 

Na, ugye, hogy érdemes elolvasni?