Főkép

Mostanában, ha egy kis zenei felüdülésre vágyom, leginkább az Anthrax frissebb számait hallgatom. Ugyan semmi bajom a metal legnépszerűbb előadóival, a szimfonikus, progresszív és extrém irányzatokból pedig rengeteg igen értékes és kellemes albumot tudnék kiválasztani, de sokszor hiányzik az a technikailag rendkívül magasan képzett, ezzel együtt alapvetően egyszerű muzsika, amit annak idején többek között a Faith No More is művelt. Az Anthraxnek viszont sikerült megőriznie ezt a fajta „ártatlanságot”, avagy önironikusságot: lényegében senkit és semmit nem vesznek komolyan, kivéve a zenét, és ez olyan erőt kölcsönöz a dalaiknak, amihez hasonlót csupán a legnagyobbak legjobban sikerült opusaiban lehet felfedezni. És még csak folytonosan megújulniuk sem szükséges hozzá.
 
Mi sem bizonyíthatja ezt jobban annál, hogy a csapat legújabb EP-je (ami a maga valamivel több mint fél órájával és nyolc számával annak idején simán elment volna „rendes” nagylemeznek), szinte csupa feldolgozásból áll, és még csak nem is az elmúlt, mondjuk, tíz év terméséből válogattak, hanem – a saját legutóbbi albumukról kimásolt és mellette újrakevert „Crawl” kivételével – kizárólag igazi klasszikusok különösen ütős szerzeményeiből, ráadásul inkább a hard rock és az AOR nagyjaitól, mint tényleges heavy metal zenekaroktól. Az eredmény egészen fergeteges, és megunhatatlan – végtelenül változatos, mégis abszolút egységes.
 
A messze legkiemelkedőbb dal megítélésem szerint az AC/DC „T.N.T.”-jének zseniális feldolgozása. Gyakorlatilag ugyanazt hallhatjuk, mint az ausztrálok High Voltage című albumán, még Joey Belladonna torokból kiszorított éneke is kísértetiesen hasonlít Bon Scottéra, legfeljebb a stúdiótechnika elképesztő fejlődését és persze a gitáreffektek elektronikájának javulását vehetjük észre a megszólaláson. Egészen döbbenetes, hogy a szóló és a lezárás kivételével gyakorlatilag két kvintakkordból és egy átvezető hangból összerakott szám mennyire végtelenül hatásos. Ám hogy ne felejthessük el, kiket is hallgatunk, a gitárszóló után, 2:34-nél megszólal egy összetéveszthetetlenül thrashes gitár is, és így válik igazán teljessé az élmény.
 
Ugyanilyen kivételesen jól sikerült a nálunk talán kevésbé ismert glam metal banda, a Cheap Trick „Big Eyes”-ának újragondolása. A dalt szerzőként jegyző Rick Nielsen maga is teljesen őrült figura volt, gitártémái pedig a mai napig hatásosak és roppant kemények. Talán ennek a számnak a menetei közelítenék meg legjobban az Anthrax saját stílusát, ha ők maguk nem mennének szinte mindig szembe az elvárásokkal. Az erre következő „Jailbreak”-ben újra mintha csak az eredeti előadó, Phil Lynott hangját és basszusgitározását hallanánk, a gitárok viszont hamisítatlanul maiak, és összességében nehéz eldönteni, a huszadik vagy a huszonegyedik század kerül-e túlsúlyba a dalban. A lényég, azt hiszem, mégis az, hogy sem a Thin Lizzy, sem az Anthrax rajongói nem csalódhatnak a feldolgozásban, sőt, az könnyen egyik kedvencük lehet.
 
A Rush „Anthem”-je összetett ritmusaival és rengeteg váltásával igazi progresszív zene, és Belladonna mintha ebben törekedett volna legkevésbé az eredeti, ez esetben Geddy Lee sajátos hangjának utánzására, a végeredmény épp ezért rendkívül anthraxes, a gitárszóló pedig egyszerre korszerűen és múltat idézőn fergeteges. A szám végén hallható csörgések ellenben igencsak távol állnak a thrash metal szellemétől, és egy kis humort visznek a dalba. A Boston „Smokin’”-ja lendületes rock and roll, és ha nem tudnám, hogy az Anthrax adja elő, talán el sem hinném a dolgot. A Journey egykori slágere, a „Keep On Runnin’” már sokkal metalosabban indít, összességében mégis kellőképp emlékeztetet az eredetire.
 
Egyre inkább úgy érzem, hogy az Anthrax egyszerűen képtelen melléfogni, és bármihez hozzányúlnak, arannyá válik a kezükben. Mindezt pedig úgy érik el, hogy nem sokat törődnek a körítéssel, csak szerényen teszik a dolgukat, miközben igazi óriások, akik bármit kisujjból kiráznak, és sorra adják ki a jobbnál jobb, tényleg egészen kiemelkedő színvonalú lemezeket. Így ez az EP is kihagyhatatlan bárki számára, aki komolyan rajong a rockért és metalért.
 
Az együttes tagjai:
Joey Belladonna – ének
Scott Ian – ritmusgitár, vokál
Frank Bello – basszusgitár, vokál
Charlie Benante – dob
Rob Caggiano – szólógitár
 
Közreműködik:
Fred Mandel – billentyűk (3)
Phil Campbell – szólógitár (6)
 
A lemezen elhangzó számok listája:
1. Anthem
2. T.N.T.
3. Smokin’
4. Keep On Runnin’
5. Big Eyes
6. Jailbreak
7. Crawl (album version)
8. Crawl (Orc mix)
 
Diszkográfia:
Fistful Of Metal (1984)
Spreading The Disease (1985)
Among The Living (1987)
State Of Euphoria (1988)
Persistence Of Time (1990)
Sound Of White Noise (1993)
Stomp 442 (1995)
Volume 8: The Threat Is Real (1998)
We’ve Come For You All (2003)
Worship Music (2011)
Anthems (2013) EP