Főkép

Az ECM megújul: még talán időben éreztek rá, hogy a hetvenes évek rendkívül nagy formátumú jazz művészeinek jelene – legyenek még oly annyira aktívak és töretlenül kreatívak is, mint Keith Jarrett, és rendelkezzenek feltehetően megszámlálhatatlan eddig még kiadatlan koncertfelvételekkel – egy másféle lendülettel kiegészítve csak jót tehet a cég arculatának. Mindazonáltal kellően óvatosak, csak olyan művészeket igazolnak le, akik korábban már bizonyították a helyüket az élvonalban és ez a hallgatók számára is feltétlenül jelent valamilyen garanciát. Nem kivétel Chris Potter (szaxofon) sem, akinek legújabb korongját a világirodalom egyik legrégebbi szövege, Homérosz Odüsszeiája inspirálta.

 

„Férfiuról szólj nékem, Múzsa, ki sokfele bolygott

s hosszan hányódott, földúlván szentfalu Tróját,

sok nép városait s eszejárását kitanulta,

s tengeren is sok erős gyötrelmet tűrt a szivében,

menteni vágyva saját lelkét, társak hazatértét.”

(Homérosz, Od. I. 1-5, ford. Devecseri Gábor)

 

Az album nyitó témája, a „Wine Dark Sea” nem is idézhetné meg jobban ezeket a sorokat a melankolikus szaxofon intrójával. A lemez többi szerzeménye sem az isteneket, hanem a „leleményes” Odüsszeuszt és a vele többféle módon kapcsolatban álló asszonyokat („Penelope”, „Kalypso”), illetve leányt (Nausikaa) állítja a középpontba, persze inkább csak távolról, hangulataiban és címválasztásaiban. Ahogyan azt Chris Potter mesélte egy interjúban az Odüsszeia elolvasása után, annak hatására mindössze két hét után összeállt a fejében az egész albumot kitevő dallamok sora, amelyeket aztán rögvest le is jegyzett. Az egészen váratlan és egyedülálló formát öntött Homérosz recepció egy nagyszerű jazz albumot eredményezett, amelyen ismerős és ismeretlen zenészek mind a legkiválóbb formájukat nyújtják.

 

Eric Harland (dobok) meghatározó motorja a muzsikának: talán még sosem játszott ennyire ötletesen és dinamikusan, ennyire szabadon a kötött formákra. A tökéletesen követhető zenei szekciók periodicitásának nyugodtan kezelt tördelése a többiek játékát is jobban előtérbe helyezi, főként amikor a dob és a basszus ritmusainak kis- és nagykörei eltolódnak egymás mellett és csak a nagyobb íveken találkoznak. Egyrészt az ilyen ritmikus köröktől válik roppant izgalmassá a lemez, másrészt pedig a kompozíciók sajátos interpretációjától. Craig Taborn (zongora) játéka az egészen lehengerlő, vad improvizációt ötvözi szellemének finomságaival, kiművelt, harmonikus zenei gondolkodásával. Kíséretei mindvégig frissek, játékosak maradnak, szólói pedig az album legszebb díszeiként mesélnek a tenger hullámairól és az örvénylésben megtört ember hányattatásairól. Mindezeket a szélnek nekifeszülő vitorla ellenpontjaival egészíti ki David Virelles (preparált zongora, cseleszta, harmónium) hangszereivel, és az így létrejövő modern, de mindvégig akusztikus hangzás lélegzetvételeiben akaratlanul ráismerni vélünk az Odüsszeia derűs világának sós tengeri levegőjére.

 

„Hírnök, vedd csak e húst és vidd oda Démodokosznak,

hadd egye meg: s őt üdvözlöm most, bárha busongok:

mert hisz az énekeseknek a tisztelet és csodálat

jár valamennyi halandótól: minden dalos embert

múzsa tanított dalra, hisz annyira kedveli törzsük.” (VIII. 477-81)

 

A phaiákoknál búslakodó Odüsszeusz, a történet ezen pontján még ismeretlen vendégként értékeli és majd dicséri is az egyébként mindenben bővelkedő vak rhapszódoszt az akháj seregek sorsáról oly szép rendben mondott énekéért, aki a faló híres történetével ismét könnyekre fakasztja Odüsszeuszt az elvesztett társak emlékeivel. Legalább ennyire mélyen megindító a tematikailag ugyan nem kapcsolódó „The Sirens”, az album központi szerzeménye is: Potter basszus klarinétján, Larry Grenadier (nagybőgő) pedig a vonóval játszott improvizációjával a hangok sorrendje és megformáltsága által egészen megrendítő élményt nyújtanak.

 

Potter játéka mindvégig a földeket övező Poszeidón tengereket rázó erejével vetekszik, és az idő előtt távozott Michael Brecker-t követő űr újabban „post-Brecker area”-nak nevezett időszakának egyik csúcsaként jelenik meg. Nagyszerű album, kiváló muzsikusokkal, akiket mind a „múzsa tanított dalra”.

 

Előadók:

Chris Potter - tenor és szoprán szaxofon; basszus klarinét

Craig Taborn - zongora

David Virelles - preparált zongora, cseleszta, harmónium

Larry Grenadier - nagybőgő

Eric Harland - dobok

 

A lemezen elhangzó számok listája:

1. Wine Dark Sea

2. Wayfinder

3. Dawn (With Her Rosy Fingers)

4. The Sirens

5. Penelope

6. Kalypso

7. Nausikaa

8. Stranger at the Gate

9. The Shades

 

Mind Chris potter szerzeményei, kivéve 9.: Craig Taborn és David Virelles.