Iron Maiden: Maiden England `88 (CD)
Írta: Bauman Tamás | 2013. 05. 06.
Történt pedig, hogy 1988-ban az Iron Maiden előrukkolt 7. stúdióalbumával, a Seventh Son of a Seventh Sonnal, és szokásukhoz híven turnéra indultak. Bizony, nagy buli volt ez a világkörüli turné, hiszen augusztusban a Donington Park Festivalon léptek fel, ahol előzenekarként a Guns`n`Roses zenélt, sőt, még kis hazánkba is eljutottak. És hogy ez mennyire jó turné volt, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a következő évben rögtön meg is jelent (a kor követelményeinek megfelelően VHS-en) a Maiden England című koncertfelvétel is. És a legendás brit heavy metal-banda úgy gondolta, ez a koncertfelvétel is megérdemli, hogy felújított verzióban, DVD-n is látható legyen, ami mellől persze nem maradhatott el cikkünk tárgya, a dupla audió CD sem.
És hát... ez a koncert a mai színvonalukat ismerve is iszonyatosan nagyot üt. Ha valaki úgy válik felnőtté I.M. időszámítás szerint, hogy egyik legmeghatározóbb élménye a Brave New World-album és a hozzá kapcsolódó koncertfelvétel, a Rock in Rio, annak kicsit nehezebb befogadni a `80-as évek koncertjeit, és mégis...ez a lemez nagyon durván odaver. Ez nyilván köszönhető a digitálisan felújított felvétel minőségének is, de azért ne felejtsük el, hogy nem hiába lettek ezek a fiúk ekkora sztárok. És ezen a két lemezen pontosan érezhetjük is, hogy mit tudnak: nemcsak előadják a már a stúdióalbumra is alaposan átgondolt dalokat, de olyan erőtől és profizmustól duzzadó módon teszik ezt, hogy ha egyszerű CD lejátszóból hallgatjuk is, érezzük, ahogy az adrenalin végigszáguld ereinken, alig tudunk egy helyben ülni és legszívesebben felállva tombolnánk, amíg a lemez véget nem ér.
A koncert felépítése egyébként az azóta is jól bevált metódust követi: a legújabb lemez dalaival kezdődik, amik közé az első részben csupán néhány régebbi dalt szúrnak be, a második részben pedig, közeledve a végéhez, a már jól bejáratott koncertslágerek kapnak helyet. És ez itt is tökéletesen működik, a „Moonchild” lassú bevezetője remekül helyettesíti a később megszokott rövid intrót, ám utána pontosan arra a fordulatszámra pörög fel, amire egy koncertindító dalnak kell: vad lüktetés az ikergitároktól (ekkor Janick Gers még nem volt a banda tagja), magas regiszterekben énekelt, elnyújtott refrén, dörgő basszus és pörgő ritmus jellemzi. Aztán felhangzik az azóta is rendszeresen előadott, ám ekkor még friss „The Evil That Men Do” is, ami minden alkalommal képes felpörgetni a hallgatót, az első refrénhez vezető elnyújtott bevezető pedig nagyszerűen kelti a feszültséget. Nem is csoda, hogy Bruce már itt bevonja a közönséget az éneklésbe.
A mérnöki pontossággal összeállított műsor tökéletes időpontban hozza be a kicsit lassabb – ám egyáltalán nem energiahiányos – „Infinite Dreams”-et is. Lenyűgöző, ahogy a visszafogott, irányított energiát élőben is eszményien adják át. De itt a több mint 10 perces „Seventh Son of a Seventh Son” is, a már jól megszokott Maiden-balladák egyike, amiben nemcsak fülbemászó dallamok, gyors ütemű refrének, hanem csodálatosan díszített, fület simogató gitárszólók is helyet kapnak. És persze az sem elhanyagolandó, hogy a refrén alatt a tömeg majdnemhogy túlüvölti a mikrofonba visító Dickinsont.
Ahogy már említettem, a koncert vége felé közeledve olyan slágerek következnek, mint az elhagyhatatlan „Iron Maiden”, a „Hallowed Be Thy Name”, a „The Number of the Beast” vagy a „Run to the Hills”. Érzésem szerint ezeket a dalokat hallhattuk már jobb előadásban is (ami nem jelenti azt, hogy itt ne hasítanának a vénánkba), de eddigre már annyira el vagyunk varázsolva, hogy csak ihaj. És ami számomra feltette a koronát az egészre, az egy korai nagy kedvencem, a „Running Free” elhangzása volt, amelyet sajnos mára már hanyagolnak a koncertekről. Nem szeretném leírni újra, hogy miért is jó ez a dal, de hogy ezen a koncerten még erőteljesebben, még vadabbul adták elő, mint eddig, az elmaradhatatlan közönségüvöltetésről már nem is szólva, na, az már teljesen kiütött.
Ha valaki tudni akarja, miért imádják annyian és annyira az Iron Maident, akkor egyértelműen a legendás koncertfelvételeket javaslom neki (kihagyva azt az aprócska tényt, hogy innentől kezdve nincs visszaút), és ha valakit konkrétan az első évtizedük érdekel, egyértelműen a Maiden England `88-at, mert ebben minden megvan, amiért szeretjük a brit bandát: erő, profizmus, vad bulizás és határtalan heavy metal!
Az együttes tagjai:
Bruce Dickinson – ének
Dave Murray – gitár
Adrian Smith – gitár, háttérének
Steve Harris – basszus gitár, háttérének
Nicko McBrain – dobok
A lemezen elhangzó számok listája:
CD1
1. Moonchild
2. The Evil That Men Do
3. The Prisoner
4. Still Life
5. Die with Your Boots On
6. Infinite Dreams
7. Killers
8. Can I Play with Madness
9. Heaven Can Wait
10. Wasted Years
CD2
1. The Clairvoyant
2. Seventh Son of a Seventh Son
3. The Number of the Beast
4. Hallowed Be Thy Name
5. Iron Maiden
6. Run to the Hills
7. Running Free
8. Sanctuary
Diszkográfia:
Iron Maiden (1980)
Killers (1981)
The Number of the Beast (1982)
Piece of Mind (1983)
Powerslave (1984)
Live After Death (1985) koncert
Somewhere in Time (1986)
Seventh Son of a Seventh Son (1988)
No Prayer for the Dying (1990)
Fear of the Dark (1992)
A Real Live One (1993) koncert
A Real Dead One (1993) koncert
The X Factor (1995)
Virtual XI (1998)
Brave New World (2000)
Rock in Rio (2002) koncert
Dance of Death (2003)
Death on the Road (2005) koncert
A Matter of Life and Death (2006)
Live After Death (2008) koncert DVD
Somewhere Back in Time (2008) válogatás
Flight 666 (2009) koncert
The Final Frontier (2010)
En Vivo (2012)
Maiden England `88 (2013) koncert
Kapcsolódó írás: