Interjú: Ignacy Karpowicz – 2013. április

Idén a XX. Könyvfesztivál vendége volt Ignacy Karpowicz lengyel író, akinek Égiek és földiek (Balladyny i romanse) című kötete a Typotex idei újdonságaként jelent meg a kiadó Science in Fiction sorozatában. Az íróval április 20-án beszélgettünk a Könyvfesztivál egyik zajos sarkában.

 

A magyar olvasók idén ismerhették meg a nevét, amikor az Égiek és földiek megjelent. Önnek azonban ez már az ötödik regénye volt. Egyetért azzal a kritikusi véleménnyel, hogy ez a műve egy pályaszakasz összegzése? Mit gondol egy író, ha ilyesmit olvas magáról?

 

Ilyen gondolatok valóban megjelentek Lengyelországban, de ezeket nagyon elkeserítőnek találtam. Még a negyvenes éveimet sem értem el, erre hirtelen összegzésről, valaminek a végéről kezdenek el beszélni… Ha már mindent elértem, minek éljek tovább? Azt gondolom, ilyesmit írni nem bók, hanem inkább briliáns rosszmájúság. De ha arról van szó, hogy megjelennek-e a regényben olyan témák, feltűnnek-e olyan vonulatok, amelyeket már a korábbi regényeimben is felhasználtam, erre igen a válasz. Valóban szerepel benne az összes engem érdeklő téma és gondolat. Az egyik ilyen, ami a korábbi könyveimben is megtalálható, a vallás. Mégpedig nem transzcendentális értelmét keresve, hanem azt bemutatva, hogyan jelenhet meg a vallás a társadalomban.

 

Tény, hogy az Égiek és földiek monumentális mű, amelyben elképesztő mennyiségű történetszál és stílus találkozik. Elárulná, hogyan jött létre, mi az Ön írói munkamódszere?

 

Nekem hősökre van szükségem. Általában elkezdek írni egy alakról, és utána kiderül, ha ez a szereplő érdekel. A hős sosem hallgat rám, vagyis nem tudom, hogy mit fog csinálni. Igaz, ezért történt meg sokszor az, hogy egy könyvet nem fejeztem be, mert a megteremtett hőse egyszer csak nem érdekelt tovább. De a módszer jó, mert engem is kíváncsivá tesz. Sohasem untat a munka: az a kíváncsiság hajt az írás közben, hogy tudni akarom, mi is fog történni. Ezért persze amikor az első változat elkészül, még szerkeszteni kell, hiszen az első szöveg csak egy kaotikus massza. Ebből kell megszületnie a valódi műnek, annak, amit már én akarok. Így néz ki az írás a gyakorlatban.

 

 

Erről egy kérdés jut eszembe. A szereplőt, akit utána végigkövet, a valós életből mintázza, vagy csak a fantáziájának a terméke?

 

Eddig a riportjaimat kivéve mindig kitalált hősöket szerepeltettem. Most viszont írtam egy könyvet, amelynek a hősei valós személyek. Két hónap múlva fog megjelenni lengyelül. De az Égiek és földiek alakjai még valamennyien kitaláltak. Igaz, hogy ehhez a történethez, ezekhez a szereplőkhöz is hozzáadhatott valamit egy-egy valódi esemény vagy figura. De ez nem azt jelenti, hogy a valóság mintázódott meg valamelyik hősömben, csak egy kis impulzust adott a megalkotásához.

 

Könyvének magyar fülszövege Kunderát és Bulgakovot emlegette az Önével együtt. Ön kiket tartana a mestereinek?

 

A számomra fontos szerzők névsora mindig változik. Egy időben nagyon tetszett Kundera – a „cseh” Kundera, a „francia” soha nem érdekelt –, és valamikor, még az általános iskolában Bulgakov iránt is nagy rajongást éreztem. Most viszont inkább más mestereket mondanék. Thomas Pynchon Súlyszivárványa például nagy hatást gyakorolt rám és arra, ahogy írok. De fontos számomra Alice Munro és John Banville is

 

Az Égiek és földiekben nagyon sok az utalás mitológiára, filozófiára, irodalomra, de a mindennapi élet divatos dolgaira, pl. tévéműsorokra is. Mennyire érzi ezt az utalásrendszert kifejezetten lengyelnek?

 

Sok tekintetben lengyel az utalásrendszer, hiszen vannak a könyvben lengyel irodalmi alakok is, amilyen a (lengyel) címben is szereplő Balladyna. Megjelenik a lengyel romantika, Slowacki és Mickiewicz. De az intertextusok nyolcvan százaléka már olyan kulturális, irodalmi utalás, ami mindenki számára mond valamit, aki itt, a mi nyugati kultúránkban él. A görög vagy az egyiptomi mitológia illetve a keresztény tanítás nem lengyel, hanem egyetemes tudásanyag, és ugyanúgy ismert Magyarországon, mint Lengyelországban. Ezért remélem, a regény – a fordításnak is köszönhetően – nem marad olyan szöveg, ami csak lengyelek számára érthető vagy olvasható, hanem univerzális, amilyennek szántam.

 

A regény meglepően könnyű olvasmány, miközben telve van nyelvi humorral, játékkal és intertextusokkal. Milyen olvasót képzel el a művéhez, kinek kellene Ön szerint olvasnia?

 

Talán azzal felelnék, hogy sosem képzelek el magamnak olvasót, mert én magam vagyok az olvasó. Amikor dolgozom a könyvön, akkor magam olvasom. Persze az ideális az lenne, ha minden regényem egyszerre két olvasóközönségnek is tetszene. Annak is, aki szeret olvasni, de nincs igazán nagy ismeretanyaga, …

 

Aki magát a szöveget értelmezi, nem pedig az összefüggéseket?

 

Igen. És a professzornak is, ő a másik típusú olvasó, aki másképpen olvassa a könyvemet, más dolgokat tart fontosnak, más dolgokat emel ki belőle. Aki a valóban ideális olvasó. Mert tulajdonképpen maga a regény is egyfajta ideális szöveg, aminél nehéz elérni, hogy többféle olvasóhoz, mindkét típushoz szóljon.

 

Könnyű ilyen könyvet írni?

 

Nem, én nagyon nehezen írok! Ez bizonyára patetikusan hangzik, de azért írok, mert semmi más nem érdekel az életben, csak az írás. Ez mindent megér. Mert írni egyébként szörnyen unalmas dolog: megszámlálhatatlan órából áll, amiket az ember a papírlap vagy a számítógép előtt tölt. És ahogy egy bányász belebetegedhet a munkahelyi ártalmakba, mondjuk, megtelepednek a porszemek a tüdejében, úgy az íróembert is utoléri a gerincfájdalom, már a szíve se működik a legjobban…

 

… és elkezd beleőszülni.

 

Igen, még ez is. (nevet) De ez talán a legkevésbé káros.

 

Legyen az akár olvasói vélemény, akár kritika, nálunk mindenhol írtak az Égiek és földiek túlfűtött erotikájáról, a szexualitás kendőzetlen ábrázolásáról. Ön szerint ez egy merész könyv?

 

Szerintem egyáltalán nem merész. Sokkal több szexualitás van az életünkben, mint ebben a könyvben. Elég a fogpasztára gondolni, amit egy félmeztelen nő reklámoz, meg az after shave-re, amit egy félmeztelen férfi… A mi kultúránkban egyszerűen nincs lehetőség arra, hogy valami igazán merészet írjunk a szexről, mert már mindenen túl vagyunk. Az után, hogy az Árnyalat-trilógia, amit szado-mazo mamipornónak szokás nevezni, bestsellerré vált, mi maradt még?

 

Igen, ez nálunk is sikerkönyv lett.

 

És ott vannak még azok a könyvek, amik ezt a receptet másolják.

 

Nálunk is.

 

Ez nagyon jellemző. Erről beszéltem.

 

Az mindenképpen sokkoló, ahogyan az Égiek és földiek története megidézi és összeboronálja a különböző vallásokat és istenségeiket. Érte emiatt támadás?

 

Igen, volt olyan vélemény, hogy egy-egy részlet blaszfémikus, és sérti a vallásos érzületet. De nem sok kritikus írt ilyet. Talán azért, mert a könyv vastag, így a konzervatív olvasók nem olvasták végig… Érdekes módon nemigen lehet meghatározni, hol is szerepelne az a bizonyos istenkáromlás vagy egyéb szörnyűség. Még azon a jeleneten sem lehet fogást találni, ahol Jézus másodszorra is leszáll a mennyországból. A legerőteljesebb támadással egyébként egy szlovákiai, kassai irodalmi eseményen találkoztam. Egy ultrakatolikus csoport tagjai igencsak támadóan léptek fel a találkozón – természetesen csak szavakkal támadtak, nem mással…

 

Szerencsére.

 

Nos, az egyik hölgy érvként nekem szegezte azt a kétségbe vonhatatlan tényt, hogy bizonyosan van Isten, mivel ha nem létezett volna, akkor sohasem kerül sor arra, hogy II. János Pál pápa megdöntse a kommunizmust… Igen, látom az arcát – én is így reagáltam…

 

Mi a véleménye az Égiek és földiek magyar fordításáról? Ismeri Körner Gábort, a könyv fordítóját?

 

Talán egy alkalommal találkoztunk, de valójában nem ismerjük egymást. Azt is csak akkor tudtam meg, hogy mit jelent a magyar cím, amikor most megérkeztem Budapestre. Az Égiek és földiek magyarul egyébként 150 oldallal hosszabb, mint lengyelül. Úgyhogy lehetséges, hogy ez egy jobb verziója a könyvnek…

 

Egy „teljes kiadás”… Egyébként mi a véleménye a sorozatról, amiben megjelent?

 

Nem ismerem a sorozatot, de azt tudom, hogy Jacek Dukajnak jelent meg benne könyve.

 

Elgondolkodtató műveket válogatnak be a sorozatba, mindegyikben van valami különlegesség.

 

Jacek Dukajnak kiválóak a regényei. Szerintem ez nagyon ambiciózus sorozat lehet, talán nem is szánják minden olvasónak.

 

Ön is fordít, mégpedig nemcsak angolból és spanyolból, hanem amharából is. Hogyan ismerkedett meg ezzel a nyelvvel?

 

Sajnos már jó néhány éve nem fordítok, mert nincs rá időm. Az amhara nyelvet még akkor ismertem meg, amikor afrikanisztikát tanultam a Varsói Egyetemen. Eredetileg Afrika keresztény kultúrája érdekelt, úgyhogy eljutottam a kopt Egyiptomba, aztán Núbia felé vettem az irányt (ami most Szudán), végül a másodévem a keresztény Etiópiában fejeztem be. És ha Etiópia, akkor már adta magát az amhara nyelv, ami az ottani hivatalos nyelv, így meg kellett tanulnom.

 

Min dolgozik most? Fordít vagy újabb regényt ír?

 

Két hónap múlva jelenik meg az a regényem …

 

… amiről már beszéltünk.

 

Igen, az új regényem, amiben már valódi hősök vannak. Mivel ők tényleg léteznek, meg kellett mutatnom nekik a szöveget. Rémes volt, mert mindenki azt mondta: „én nem akarok ezzel szerelmi viszonyt folytatni”, „én ilyet nem mondok”… Soha többet nem írok olyan könyvet, amiben valódiak a szereplők! Nos, ha ez a regény megjelent, utána Bartosz Konopkával fogok együtt dolgozni – ő rendező és A berlini nyúl (Królik po berlinsku) című filmjéért már Oscar-díjra is jelölték. Ha minden jól megy, akkor film születik az Égiek és földiekből.

 

Együtt fogják írni a forgatókönyvet?

 

Nem, egyedül fogom megírni, Barteknek pedig biztos lesznek hozzá saját ötletei. Bárki véleményét el tudom fogadni, de nem tudok együtt dolgozni senkivel. A forgatókönyvön sem.

 

Sajnos lejárt az időnk: köszönjük szépen a beszélgetést! Kívánunk jó egészséget, sok érdekes könyvet!

 

Én is nagyon köszönöm. (magyarul:) Köszönöm.

 

Fotó: Mezei Attila