Főkép

Hívjon bárki nyugodtan maradinak, de az én fülemnek jóval kedvesebb a Hunyadi László, mint a Bánk Bán. Ráadásul pontosan azt tartom az előbbi opera előnyének, amit a korabeli kritika, de akár a későbbi korok ítészei is a legnagyobb hibájának véltek, nevezetesen azt a tényt, hogy művében Erkel a nyugat-európai mintákat ötvözte – szerintem csodálatos, homogén anyagot létrehozva – a magyar dallamkinccsel, mindenekelőtt a verbunkosként ismert népies műfaj motívumaival. Az eredmény épp ezért úgy vált jellegzetesen magyarrá (és most nem a férfiasság előtérbe helyezésére gondolok, hiába, hogy az első felvonásban egyetlen női hangot sem hallhatunk), hogy továbbvitte a nagyobb térség hagyományait, és a két tradíció ekképp kölcsönösen gazdagíthatta egymást.

 

Ennek talán legnyilvánvalóbb jele, hogy a recitativók inkább a Rossini, Bellini, Donizetti megteremtette világot képviselik, míg az áriákban és a táncszámokban sokkal dominánsabban vannak jelen a magyaros ritmusképletek és dallamfordulatok. Az opera egészének összetartó szövete mégis a zenekar, amely az első felvonás bevezetéseként – ahogy arra annak idején Szabolcsi Bence is rámutatott – valóságos szimfonikus költeményt ad elő, ám később is nagyszerűen kidolgozott, nemzetközi mércével mérve is kifogástalanul megkomponált és hangszerelt passzusokkal támogatja meg az énekeseket és a kórusokat.

 

Ennek a varázslatnak lehetünk fül- és szemtanúi a megújult Erkel Színházban, ahol – némileg sajnálatos módon – nem az Erkel által még jóváhagyott 1862-es, hanem az opera egy később átdolgozott verzióját adja elő a társulat, ám a muzsika alapvetően mégis Erkelé, inkább Egressy Béni librettóját húzták meg és egészítették ki, hogy dramaturgiailag tömörebbé válhasson a darab.

 

A színpadképet a modernség és a 19. század ötvözése jellemzi. A nyitány alatt vetített szereposztás utáni nyitó kép repülőtere, majd a hollóvá (Corvus Coraxszá) átalakuló repülőgép egyfajta időutazást sugall, hiszen jó fél évezredet ugrunk hirtelen vissza az időben. Libor Katalin díszletei inkább jelzésértékűek, jelképesek, mint realisztikusak, a Kárpáti Enikő által tervezett jelmezek pedig jellemzően a fekete–fehér-skálán és a spektrum sárga–vörös, valamint lila tartományában mozognak, így különösen egységesnek hatnak, főképp a magyar televíziós sorozatok harsány színütközéseihez hasonlítva. Akadnak persze meglepő megoldások is, például a Habsburg uralkodó, V. László reformkori és az utáni osztrák színekben, katonáinak osztrák uniformisokban való ábrázolása, de az efféle „szájbarágás” cseppet sem zavaró.

 

A hol mozgalmas, hol bensőséges jelenetek között időről időre felbukkannak táncosok is, a harmadik felvonásban felcsendülő, jól ismert, szalagavató bálokon szinte elhagyhatatlan „Palotás” koreográfiájában pedig Kováts Gergely Csanád rendkívül jó érzékkel keveri a megszokott palotás-lépéseket eredeti népi motívumokkal és elszórtan modern elemekkel, amivel egyértelműen új életet lehel a sokak által már avíttnak érzett számba. (Melynek zenéje szerintem egészen zseniális: a verbunkos műfaj stilizált változatainak felülmúlhatatlan esszenciája.)

 

Az énekesek közül nekem elsősorban a címszerepet alakító Balczó Péter és a Gara Máriát megtestesítő Kriszta Kinga hangja és színészi játéka tetszett, de a határozatlan és hiszékeny, a magyar főnemesek ármánykodásától rendre félrevezetett V. László szerepének megformálója, Mukk József is kétségtelenül meggyőzően játszott, míg a közönség Bazsinka Zsuzsanna teljesítményét jutalmazta a talán leghosszabb tapssal és legnagyobb ovációval. Az Óbudai Danubia Zenekar fúvósszekciója a tőlük megszokott, hihetetlenül magas színvonalon valóban feledhetetlenné tette a nagyzenekari passzusokat, de általában véve kivételes teljesítményt nyújtottak a hangszeresek.

 

Ezt a művet, úgy érzem, mindenkinek látnia kell, aki fontosnak tartja a magyar zenei hagyományok ápolását, ezzel a szereplőgárdával, ebben a felújításban pedig valóban mindenképp érdemes megnéznie.

 

Előadók:

Mukk József – tenor (V. László)

Szüle Tamás – basszbariton (Cillei Ulrik)

Bazsinka Zsuzsanna – szoprán (Szilágyi Erzsébet)

Balczó Péter – tenor (Hunyadi László)

Simon Krisztina – szoprán (Hunyadi Mátyás)

Szőlősi Levente Artin – Hunyadi Mátyás gyerekszereplő

Berczelly István – bariton (Gara Nádor)

Kriszta Kinga – szoprán (Gara Mária)

Ambrus Ákos – basszus (Szilágyi Mihály)

Hábetler András – bariton (Rozgonyi)

 

Honvéd Férfikar

Strausz Kálmán – karigazgató

 

Török Géza – karmester

 

Közreműködött:

Óbudai Danubia Zenekar