Főkép

Fülszöveg:

Miután csúfos kudarcot vall a házi hajfestéssel, Agatha Raisin, a házsártossága dacára is szeretni való amatőr detektív a közeli Eveshamben működő híres-nevezetes borbélyhoz fordul segítségért. Az elbűvölő Mr. John nem csupán Agatha frizuráját varázsolja újjá, de a szívét is rabul ejti. Ám Mr. John korántsem az, akinek látszik: a szóbeszéd szerint korábbi hölgyvendégei közül néhányan egyenesen rettegnek tőle. Lehetséges, hogy Mr. John csakugyan gátlástalan zsaroló? Amikor gyilkosság történik a fodrászszalonban, ismét Agathának kell fényt derítenie az igazságra és lelepleznie a tettest, mielőtt még nem késő.

A skót írónő regénye - mint valamennyi Agatha Raisin-könyv - izgalmas krimi, nagyszerű szatíra a londoni és a vidéki életről, remek karakterekkel és pergő, fordulatos cselekménnyel.

 

Részlet a regényből:

Trópusi idő volt. Pedig ez itt Anglia, a cotswoldi Evesham. Agatha Raisin behajtott a parkolóba Merstow Greenben, kikapcsolta a klímát, leállította a motort, és felvértezte magát a hőguta ellen.

Mint sokan mások, ő is arra a megállapításra jutott, hogy az üvegházhatás puszta koholmány, amit az ökoterroristák találtak ki. Ám augusztusban egymást követték a forró, fülledt napok, és az éjszakák monszunszerű esőket hoztak. Még ilyet!

Agatha morogva szállt ki a kocsiból, és elcammogott a parkolóautomatáig. Neki is pont egy ilyen rettenetes napon kell hajat festetnie!

Odavitte a parkolójegyet a kocsihoz, azután szemügyre vette magát a visszapillantó tükörben. Haja mit sem veszített sötétbarnaságából, de most lila csíkok virítottak benne.

Legutóbbi „ügye” után enyhe depresszió lett úrrá Agathán. Mrs. Agatha Raisin előszeretettel gondolt magára detektívként, aki még a Poirot-félékkel is felveszi a versenyt. Alacsony, formás lábú, középkorú nő volt, képe kerek, s apró gombszemével gyanakvón mustrálta a világot. Világéletében büszke volt a hajára, mely dúsan és fényesen barnállott.

Erre nemrégiben csúf, ősz szálakat fedezett fel benne. Vásárolt egy hajszínezőt, de attól meg csak belilult.

– Menj el Mr. Johnhoz – javasolta Mrs. Bloxby, a lelkész neje. – Eveshamben van szalonja, a High Streeten. Állítólag nagyon ügyes. Úgy hírlik, boszorkányosan ért a hajfestéshez.

Így hát Agatha bejelentkezett a fodrászhoz, s most itt van Eveshamben, az otthonától, Carsely falvától mintegy tíz mérföldre fekvő városkában.

A cinikusok szerint Evesham a munkanélküli-segélyről és a spárgáról nevezetes. Az Avon folyó mentén, az „Anglia kertjének” is nevezett Evesham völgyében fekvő várost, amely híres a faiskoláiról, gyümölcsöskertjeiről, na meg persze a spárgájáról, a történelmi épületek megtekintése miatt odalátogatók mégis siralmasan elhanyagoltnak láthatják. Az állandó népességnövekedés ellenére sorra zárnak be a boltok, a bedeszkázott kirakatokat helybéli művészek munkái, a hajdani Evesham életéből vett jeleneteket ábrázoló festmények díszítik, ezért néha olybá tűnik, mintha a város csupán képekből meg használtruha-üzletekből állna. Megtermett asszonyok tologatják a porontyaikat babakocsiban, és a legfrissebb divat szerint a sztreccsnadrág fölé buggyos blúzt öltenek. Ahogy az újságíró és televíziós személyiség, Ann Robinson mondta, nincsen sztreccsnadrág babakocsi és gyerek nélkül.

Agathának időnként az volt az érzése, hogy a ruhaüzletek java azért zárt be, mert a boltosok nem vették a fáradságot, hogy kipillantsanak az utcán sétafikáló nőkre, így sehol sem tartottak óriásméreteket.

Egyenesen a High Streetre tartott, meg se állt, hogy csodálattal adózzon a tekintélyt parancsoló, ódon templomoknak. Agatha fittyet hányt a történelemre, nem úgy élete szerelme, a szomszédja, James Lacey, aki már megint a világot járja, csak az üres otthont meg a búskomor, őszülő Agathát hagyta hátra.

A fodrászszalon neve egyszerűen Mr. John volt. Mrs. Bloxby Agatha lelkére kötötte, hogy személyesen Mr. Johnt kérje.

És íme, a rekkenő hőségben ott sziporkázott a szerény kis üzlet, ajtaja fölött cirádás sárgaréz betűkből kirakva: MR. JOHN.

Agatha bement. Naná hogy nem volt légkondicionálás. Elvégre ez itt Anglia, és túlontúl friss még a hűvös nyarak emléke, így a tulajdonosoknak eszükbe sem jutott a légkondicionálásról gondoskodni.

A recepciós kipipálta Agatha nevét az előjegyzési naptárban, és szólt egy vézna, pattanásos képű leányzónak, hogy kísérje Agathát a szalonba. Agatha ekkor már bánta, hogy eljött. Egy hátulsó szobához vonultak, ahol a leányzó közölte, hogy máris hívja Mr. Johnt.

Agatha morózusan méregette a tükörképét. Öregnek és toprongyosnak érezte magát.

Háta mögött hirtelen felbukkant valaki a tükörben, és megnyerő hangon így szólt:

– Szép napot, Mrs. Raisin. Mr. John vagyok.

Agatha csak pislogott. Mr. John magas volt, és rendkívül jóképű. Dús, szőke hajzat és élénk, kék szempár, hihetetlenül kék, akár a jégmadár szárnya. Arcán leheletnyi barnaság.

– No, lássuk – mondta.

– Mint látja, lila – csattant fel Agatha, mert a vonzó férfiember feszélyezte.

– Orvosolni fogjuk. Egyúttal a frizuráját is megcsináljam?

Agatha többnyire rövidre nyírta a haját, most azonban hagyta megnőni. Vállrándítása azt üzente: adjunk bele apait, anyait!

– Miért is ne?

– Nem idevalósi, ugye? – kevergette Mr. John a hajfestéket erős, ápolt kezével.

– Londonból jöttem. – Agathának nem állt szándékában Mr. John vagy bárki más orrára kötni a birminghami munkásnegyedben töltött gyermekkorát. – Saját reklámcégem volt, majd miután túladtam rajta, idejekorán visszavonultam, és Carselyba költöztem.

– Kedves falu.

– Igen, nagyon kellemes.

– A férje is így véli?

– Ő már meghalt.

A borbély keze megállt Agatha feje fölött.

– Raisin. Raisin? Ismerősen cseng ez a név.

– Érthető. A férjemet ugyanis meggyilkolták.

– Á, már emlékszem. Szörnyű lehetett.

– Most már túl vagyok rajta. Különben is évek óta nem láttam.

– Egy ilyen csinos hölgy nyilván nem marad sokáig magára.

– Ezt nyilván bóknak szánta, és a legrandább kuncsaftnak is ugyanezt mondja – mérgeskedett Agatha –, én azonban pontosan tudom, hogy nézek ki.

– Csakhogy eddig nem én voltam a fodrásza. Most, hogy a kezembe került, mindenkit lepipál majd.

– De nagyon biztos a dolgában! – tört ki Agathából a kacagás.

– Minden okom megvan rá.

– Ha tényleg annyira ügyes, mit keres Eveshamben?

– Szeretem Eveshamet. Az emberek kedvesek. Itt király lehetek. A londoni konkurenciaharcban eltörpülnék. Kész is vagyunk, most beállítom az időzítőt. Sharon, kérem, hozzon Mrs. Raisinnek kávét meg valami olvasnivalót.

Közben bejött egy nő, és leült az Agatháé melletti székbe.

– Újrafestés lesz, Maggie? – üdvözölte Mr. John.

– Ahogy jónak látja – mondta Maggie, és hódolattal teli tekintettel nézett fel rá.

– Tetszett a férjének az új frizura?

– Annak semmi se tetszik. – Maggie hangja panaszosan csendült. – Álló nap sérteget. Szavamra, John, ha maga nem lenne, hogy lelket verjen belém, végeznék magammal.

– Ejnye, no. Ha elkészülünk, mindjárt jobb kedve lesz.

Agatha, mialatt arra várt, hogy a festék kifejtse hatását, és újabb kuncsaftoknak készült el a haja, a segédek pedig sürögtek-forogtak, álmélkodva hallgatta a fodrász fülének szánt bizalmas vallomásokat.

Lopva figyelte Mr. John ténykedését, gyönyörködött a férfi atletikus termetének, szőkeségének látványában, na és az a megkapóan kék szeme!

Agatha hetek óta először azt érezte, hogy él.

Amikor megszólalt az időzítő, odakísérték az egyik hajmosóhoz, ahol kiöblítették a festéket. Aztán vissza Mr. Johnhoz, aki csavarókat tett a hajába.

– Azt hittem, csak beszárítja.

– Feltűzöm a haját… Agatha. Ugye, Agatha a keresztneve?

Egy kevésbé ellenállhatatlan fodrász azt az éles választ kapta volna, hogy szólítsa csak szépen Mrs. Raisinnek. Így viszont Agatha mindössze bólintott.

– Imádni fogja.

– Nem szoktam feltűzve viselni. Eddig mindig rövid volt a hajam.

Mr. John helytelenítően csettegett.

– Azok a hölgyek, akiknek nincs elegendő önbizalmuk, rendre lenyíratják a hajukat. Mutasson nekem egy nőt kurtára csupált hajjal: ez az alacsony önbecsülés ékes bizonyítéka. De ha esetleg mégse tetszene, akkor leengedjük, és vágok belőle.

Agatha vonakodva adta beleegyezését, habár érezte, hogy szakad róla a víz. Mr. John vajon mivel hűti magát?

Már éppen kezdte úgy érezni, hogy órák óta sorvadozik a hajszárító bura alatt, amikor kiszabadították, és visszakísérték Mr. Johnhoz.

A fodrász szorgos munkálkodása közben Agatha elégedetten figyelte új frizurája alakulását. Haja ismét barnán fénylett, de most franciakontyba volt fésülve, és úgy rendezték el szögletes vonásai körül, hogy keskenyebbnek tűnt tőle az arca. Agatha a hőségről megfeledkezve, hálás mosollyal tekintett fel Mr. Johnra.

Csak akkor jutott eszébe, hogy elfelejtett bejelentkezni a következő alkalomra, mikor már a High Streeten visszafelé battyogva csodálta az üzletek kirakatában feltűnő tükörképét. De persze Agatha többnyire maga vágta a haját, csupán ritka londoni vizitjei során járt fodrászhoz.

Hazaérve kitárt minden ajtót, ablakot, hogy beáradjon a friss levegő. Két macskája kisprintelt a kertbe, és a kánikulától tespedten rögvest elnyúlt a fűben.

Agatha a néma telefonra nézett. A készülék makacsul hallgatott, amitől még depressziósabbnak érezte magát. A barátja, Bill Wong detektívfelügyelő elutazott nyaralni; Sir Charles Fraith, akivel korábban több ügyben is dolga akadt, valahol külföldön tartózkodott éppen; James Lacey-ről csak a jó ég tudja, merre kóborol; de még Roy Silver, Agatha egykori alkalmazottja sem szerencséltette azzal, hogy felhívja.

Azután eszébe villant, hogy aznap este ülést tart a carselyi nőegylet. Remek alkalom, hogy felvágjon a vadonatúj frizurájával.

Mrs. Bloxby a lelkészlakban látta vendégül a társaságot, és a hőségre való tekintettel a kertben állította fel a székeket-asztalokat.

Agatha frizuráját körülrajongták.

– Ki a fodrásza? – kérdezte a dundi, víg kedélyű Mrs. Friendly, aki nevéhez illően barátságos természettel volt megáldva. Aránylag új jövevénynek számított a faluban, s mintegy ellenpólusa volt egy másik új jövevénynek, Mrs. Dairynek, aki most épp egy falat tortán rágódott nagy elmélyülten.

– Mr. John Eveshamben – mondta Agatha.

Meglepetten látta, hogy Mrs. Friendly arca összegyűrődik, akár egy nyafka kisbabáé.

– Én be nem tenném oda a lábam – mondta suttogásig halkított hangon.

– Miért? – bámulta meg Agatha otromba módon Mrs. Friendly egérkésen barna haját, amely csapzott fürtökben csüngött a nő kivörösödött ábrázata körül.

– Csak úgy – mormogta Mrs. Friendly. – Mindenfélét beszélnek róla.

– Mr. Johnról?

– Igen.

– Miket hallott?

– Oda kell mennem Mrs. Bloxbyhoz – így Mrs. Friendly.

Agatha a távozó nő után nézett, és megvonta a vállát. Miss Simms, Carsely leányanyája, egyben a társaság titkárnője lépett oda hozzá.

– Irtó jól néz ki, Mrs. Raisin. – Agatha már jó ideje felhagyott tagtársai győzködésével, hogy szólítsák a keresztnevén. Úgy látszott, mindannyian a régi iskola hívei, és szívesebben használnak vezetékneveket. Miss Simms kurta sortot viselt pántos toppal, s hozzá az elmaradhatatlan tűsarkút. – Kinek a műve ez?

– Mr. Johné Eveshamből.

– Egyszer én is jártam nála, amikor koszorúslány voltam Glad nővérem esküvőjén. Gyönyörűen megcsinálta a frizurámat, de nem volt szimpatikus a pasas.

– Miért?

– Undorító, ahogy hajbókol a pénzesebb vendégek előtt.

– Egy fodrásznál nem sokat számít, hogy milyen a jelleme – vont vállat Agatha.

– Szerintem számít. Énhozzám ne nyúljon olyan ember, akit nem kedvelek.

Kezdetét vette az ülés. Agatha lekonyult, amikor kiderült, hogy újabb koncertet terveznek Ancombe-ban. A nőegylet koncertjei kimondottan szörnyűek voltak, átkornyikált és -ripacskodott hosszú-hosszú esték.

A menyétarcú Mrs. Dairy szólalt fel csillogó szemmel. Tweedkosztümöt viselt, és blúzt, de mintha nem is érezné a hőséget.

– Mrs. Raisin miért nem hajlandó soha szerepelni?

– És maga? – vágott vissza Agatha.

– Én a teáról gondoskodom.

– Nekem meg nincs előadóművészi tehetségem – mondta Agatha.

Mrs. Dairy metsző hangon felvihogott.

– A többieknek sincs, de őket ez nem tartja vissza.

– Ez nagyon csúnya volt – tiltakozott Mrs. Bloxby.

Miss Simms, aki arra vállalkozott, hogy Cher bőrébe bújik majd, haragosan villogtatta a szemét.

– Irigy satrafa – dohogta.

– Örömmel lemondok a büféről valakinek a javára – mondta Mrs. Dairy.

Rövid csönd után Agatha jelentkezett a feladatra.

– Az ötlet jó – így Miss Simms.

Mrs. Dairy felállt.

– Amennyiben nincs már szükség rám, én haza is megyek.

Azzal kimasírozott a kertből.

Agatha beharapta az ajkát. Nemigen fűlt hozzá a foga, hogy a nagy hőségben egy egész csapat nőt kelljen kiszolgálnia.

A fodrásznál tett látogatás következtében tovatűnő depressziója újból rátelepedett, akár egy sötét felleg Íme, az életed, Agatha Raisin. Megfeneklettél egy cotswoldi faluban, örökre lemondhatsz a kalandok ízéről, és főzheted a teát unalmas tyúkok csapatának.

Az ülés után hazaballagott. Otthon levegőt is alig lehetett kapni.

Kinyitotta az összes ablakot. Ránézett a néma telefonra. Talán hívta valaki, mialatt távol volt. Tárcsázta az 1571-et, a hangpostáját.

– Önnek egy üzenete van – közölte szónoki pedantériával a géphang. – Meghallgatja?

– Persze hogy meghallgatom, te liba – morogta Agatha.

Csönd, majd a hang kimérten közölte:

– Nem értem tisztán. Meghallgatja az üzenetet?

– IGEN.

Egy kattanás, majd Sir Charles szépen modulált orgánuma töltötte be a vonalat:

– Halihó, Aggie! Volna kedve holnap este velem vacsorázni?

Agatha felderült. Bár a ciprusi egyéjszakás kalandjuk miatt, amely a férfinak mintha mit sem jelentett volna, fenntartásokkal viszonyult Charleshoz, módfelett csábította a gondolat, hogy nyilvános helyen vacsorázzon, ahol mutogathatja új frizuráját.

Tárcsázta a férfi számát, és üzenetet hagyott neki, hogy jöjjön érte másnap este nyolckor.

Ettől íziben elszállt a depressziója, felment az emeletre, megfürdött és ágyba bújt. Feltűzött hajjal feküdt le, de szúrták a csatok, amikor fejét a forró párnára hajtotta. Végül is felkelt, hogy megszabaduljon tőlük, aztán visszafeküdt, de a fojtogató hőség miatt egész éjjel hánykolódott. Két óra tájban megdördült az ég, és leszakadt az eső, de még ettől sem lett frissebb a levegő.

Reggelre kelve Agatha borzadva nézte a haját: csapzott volt, és a sok forgolódástól teljesen összegubancolódott.

Megvárta, míg kinyit a fodrászszalon, és odatelefonált, hátha tudnak neki időpontot adni még aznapra.

– Sajnálom, Mrs. Raisin – mondta a recepciós meglehetősen önelégült modorban –, Mr. John be van táblázva.

– Adja.

– Tessék?

– Beszélni akarok vele… most azonnal!

– Ja, vagy úgy.

– Agatha! – Mr. John régi barátként üdvözölte.

– Vacsorameghívásom van, és a hajam egy szénaboglya. Be tudna passzírozni valahogy?

– Lássuk csak. Kérem a könyvet, Josie.

Némi papírzörgést követően:

– Tegnap mostuk a haját, ezért annyit tudok csinálni, hogy becsavarom és feltűzöm, de öt órára ide kellene érnie.

Agatha gyorsan átgondolta: bőven lesz rá ideje, hogy miután rendbe hozatta a haját, hazasiessen, lefürödjön és átöltözzön, mielőtt Charles befut.

– Pompás – mondta. – Ott leszek.

Felment a hálószobába, és feltépte a szekrényajtót. Mit vegyen fel? A kis, fekete ruhája Ciprus óta egyszer sem volt rajta. Abban nagy sikere volt Charlesnál. Felpróbálta, de most lötyögött rajta a ruha. Érdekes, töprengett Agatha, hogy a depresszió még a diétánál és a tornánál is hatásosabb. Hiszen lefogyott tőle.

Úgy határozott, hogy beugrik Mircesterbe, és inkább vesz valamit.

Az autó kormánya égette a kezét, s a faluból kiérve már a Fosse Roadon robogott, mire végre beindult a klíma.

Mircester mintha vibrált volna a hőségben. Agatha gond nélkül talált parkolóhelyet. A jelek szerint sokan inkább az otthon maradás mellett döntöttek. Agatha feltette a napszemüvegét, és hunyorogva fürkészte az eget. Sehol egy felhő a láthatáron. A főtér közelében lévő Harris Street felé vette az irányt, ahol méregdrága butikok sorjáztak.

Sorra járta a fullasztóan meleg boltokat, míg azt nem érezte, hogy képtelen felpróbálni még egy ruhát. Talán mégiscsak jobb lenne, ha valamelyik régi ruháját választaná. Kicsit bővek ugyan, de az csak jó, hisz akármelyik éttermet választják is, úgysem lesz légkondicionálás.

Már épp azon volt, hogy elfelejti az egészet, amikor bekukkantott az egyik mellékutcába, amely a Harris Streetről leágazva az apátság felé vezetett, és látta, hogy a heti piacon most is nagy a nyüzsgés. Vásárolhatna friss zöldséget salátának. Már a piacon igyekezett a zöldséges standok felé, amikor észrevette, hogy több helyütt is tarkabarka ruhákat árulnak. Az egyik darab felkeltette a figyelmét. Lenge, skarlátvörös kartonruha volt fehér lótuszvirág-mintázattal. Agatha megtapintotta az anyagot, mire egy indiai árus toppant mellé.

– Szép darab – szólt.

Agatha rövid tétovázás után megkérdezte:

– Mennyi?

– Tizennégy font.

Agatha tovább habozott. Túl olcsó. Gyűrődős lehet, vagy könnyen szétmállik. Ő néhány száz fontot szánt a ruhavételre.

– Tudja, mit – mondta törődötten a kereskedő –, tizenkettőért a magáé.

– Rendben, megveszem.

Az indiai elnyűtt nejlonszatyorba tette a ruhát.

– Ugye, milyen meleg van? – nyújtotta oda Agatha a pénzt.

– Ne is mondja, hogy én biztosan hozzá vagyok szokva – borongott az árus. – Birminghamben születtem.

Agathának majdnem kicsúszott a száján, hogy ő is, aztán mégse mondott semmit. Szégyellte a gyökereit.

Amint hazaért, felpróbálta a ruhát. Igazán csinosan mutatott, és egy vaskos aranylánccal kiegészítve még drágának is tűnt.

Indulás Mr. Johnhoz.

Eveshamben még a mircesterinél is pokolibb hőség tombolt. Agatha visszakívánta a régi, szolid frizuráját, amelyet saját kezűleg mosott és igazított.

Mr. John viszont fesztelenebb és jóképűbb volt, mint valaha.

– Szóval, találkája lesz? – kérdezte.

– Igen.

– Kihagyhatatlan?

Agatha nem állta meg hencegés nélkül.

– Az illető nemesi származású.

– Ezt nevezem! Ki az?

– Sir Charles Fraith.

– És honnan ismeri?

Agatha azt akarta mondani, hogy egy nyomozás során ismerkedtek meg, de nem kívánt olyan benyomást kelteni, mintha Agatha Raisin egyébként senkit sem ismerhetne, akinek rangja van, ezért hanyagul odavetette:

– Ugyanazokban a körökben mozgunk.

Remélem, most a torkodra forrasztottam a szót, gondolta.

– Kár – mondta a borbély.

– Hogy érti ezt?

– Biztosan pimaszságnak tartja, de magam is randevút akartam kérni öntől.

– Miért? – kérdezte Agatha meglepetten.

– Maga nagyon vonzó nő.

S a tetejébe gazdag, gondolta Agatha rosszmájúan. Ugyanakkor Mr. John gyönyörű volt az égszínkék szemével, szőke hajával. Ha James visszajönne, és meglátná őket édes kettesben, talán féltékeny lenne, és végre-valahára kibukna belőle a torokszorító vallomás: „Mindig téged szerettelek, Agatha!”

– Sajnálom – szúrt Mr. John egy csatot Agatha hajába, s a nő rózsás álma szétpukkant, akár egy színpompás szappanbuborék.

– Talán majd máskor – mondta Agatha szemfülesen. – Még átgondolom.

Ám a borbély ajánlata megmelengette a lelkét, és a férfi boszorkányos ügyességgel varázsolta a fejére ugyanazt a frizurakölteményt.

Agatha a kocsija felé tartott, amely tiltott helyen parkolt.

– Odanézzen, hol állt meg az a kocsi! – sziszegte a fülénél valami nőszemély.

Agatha hátraperdült. Kövérkés, lompos asszonyság meresztette rá haragos tekintetét vastag okuláréja mögül. Agatha megvonta a vállát, a kocsihoz lépett, és kinyitotta az ajtót.

– A magáé?! – hápogott az asszonyság. – Nem tudja, hogy itt tilos megállni?

Agatha odafordult hozzá.

– Nem akadályozom a forgalmat, és senkit sem zavarok – jelentette ki fahangon. – Továbbá nem az én saram, hogy elmebeteg parkolási szabályokat és egyirányú rendszert vezettek be itt, Eveshamben. Csak azon csodálkozom, hogy a magafajták még egy ilyen tikkasztó napon is képesek az autósokat zaklatni. Eredjen haza, igyon egy teát, és polcolja fel a lábát. Csináljon valami hasznosat!

A rázúduló sértésekre oda se hederítve beszállt és elhajtott.

 

A Kiadó engedélyével.