José Rodrigues dos Santos: A végső titok

Biblia. A Könyvek Könyve. Valamint a másként értelmezések, teljesen nyitott utalások, homályos fogalmazások irodalmi összeállítása. José Rodrigues dos Santos olvasatában pedig a szándéktalan tévedések; sokadkézből nyert, s ezáltal jelentősen torzult információk; hovatovább akaratlagos félrevezetések és szándékos csalások gyűjteménye. Ami azonban a vallás oldaláról blaszfémia, az a tudomány szemszögéből értő, analitikus, logikailag összerakott, történészeti hűséggel hitelesített tanulmány. Mert a Mozambikban született portugál író, újságíró és egyetemi tanár többnyire olyan tényeket feszeget, amelyeket nem illik. Már persze csak akkor, ha az ember lánya/fia szemellenzős, a hagyományokat és dogmákat irracionálisan szem előtt tartó, újfajta megközelítések felé mutató tényekre süket füllel, szemmel, értelemmel reagáló kényelmes lélek. Na jó, ezúttal hitbéli kérdésekről lévén szó, nem árt a lábujjhegyen tapogatózás, mindenesetre akinek nem inge, nem kell, hogy feltétlenül magára is rángassa. Dos Santos meggyőződése, hogy „szabadnak lenni az írói lét központi kérdése”, de szerencsére ő egyáltalán nem az a hűbelebalázs típus: keresztül-kasul körbejárt, tudományos értekezés volumenű tanulmányait próbálja olvasmányos és izgalmas fikciókba önteni úgy, hogy se a dokumentumhűség ne csorbuljon, se pedig az élvezeti mérték ne hagyjon kívánnivalókat maga után. Többnyire pedig mindez remekül sikerül neki.

A 2011-ben írt A végső titok dos Santos kilencedik megjelent munkája, amely Dan Brown-féle örökségként a katolikus vallás bibliai alapjait járja körül. Azonban – ahogyan ez már a védjegyének számít – most sem a levegőbe beszél! Regénye teljes mértékig hiteles adatokon, kutatásokon és idézeteken alapul, minden mondata valóban dokumentált tényeken nyugszik. A regényben szereplő történelmi információk azonban a kezei között új életre kelnek, más megvilágításba helyeznek számos bibliai tényt és történetet, kezdve az Újszövetségben szereplő Pál levelein és az evangéliumokon át, Jézus származásán és életútján keresztül, valódi vallási beállítottságáig és szellemiségéig. A végső titok története szerint Patricia Escalona, egy spanyol paleográfus az egyik legrégebbi fennmaradt bibliai kéziratot, a Codex Vaticanus-t tanulmányozza a Vatikáni Apostoli Könyvtárban, amikor gyilkosság áldozata lesz. A nyomozást vezető olasz rendőrfelügyelőnő, Valentina Ferro a híres portugál történészhez és kriptográfushoz, Tomás Noronha-hoz – az áldozat egyébként közeli barátjához – fordul segítségért, aki éppen Rómában vesz részt egy régészeti restauráláson.

Ferro megmutatja Noronha-nak azt a furcsa rejtvényt, amelyet a gyilkos egy papírlapon helyezett el az áldozat holttestéhez közel. Tomás hamar rájön, hogy Escalona az Újszövetséget tanulmányozta, ám mielőtt tüzetesebben is szemügyre vehetnék a nyomokat, még aznap éjjel először Dublinba, majd másnap Bulgáriába hívják őket, ahol másik kettő, kísértetiesen hasonló gyilkosság történik, egy-egy újabb hátrahagyott rejtvénnyel. Az igazság felé vezető úton Tomás és Valentina egy igazi bibliai rejtvény-rejtély kellős közepén találják magukat, amely egészen a Szentföldig, Jeruzsálemig vezeti őket, hogy ott szembesülhessenek az Újszövetség utolsó titkával: Jézus Krisztus valódi kilétével. José Rodrigues dos Santos mesélőkedve hatásosan ágyazza a bibliai történeteket egy modern krimi kulisszái közé, ráadásul úgy, hogy a szezon és a fazon látványosan megférnek egymással. A téma egyébként olyannyira „mindennapi”, hogy a Biblia akkor is körülvesz bennünket, amikor nem is gondolnánk. Márpedig éppen ezért bátor (és egyáltalán nem botor) elhatározás mikroszkóp alá venni lényegi tartalmát. A végső titok felépítése hibátlan: A-tól halad B felé logikusan egymásra épülő közbevetésekkel, keresztutakkal, konzekvenciákkal. Úgy pakolja egymás mellé a tényeket, hogy azok racionálisan végiggondolva gyakorlatilag mellbe vágnak bennünket. Mert amit elmond, hátborzongatóan igaznak tűnik.

Viszont míg A végső titok esetében a kommunikációtudományból doktorált portugál szerző valami elképesztő módon építi fel a józan ésszel összhangban álló indoklásrendszerét, addig a kalandtörténet írói megoldásai helyenként hiányosságokat szenvednek. Tomás Noronha és Valentina Ferro kettőse a peripatetikus módszerhez hasonlóan bontja ki az Újszövetség ténytartalmát, ugyanakkor a történet dinamikája több helyen is leül. Elveszik a ritmus, a műfajra jellemző eszközök használata esetlegessé válik, néhány motiváció és cselekedet megkérdőjelezhető. A fordulatok kivitelezése azonban rutinosan megoldott, jóleső humor lengi be Tomás karakteres személyiségét, a cselekménydarabok egymás után következése pedig olvasóbarát. A befejezés viszont talán kissé túlnyújtott, hogy aztán a megmenekülés túl rövidre zárt és hirtelen legyen. Egy szó mint száz, José Rodrigues dos Santos új regénye a téma kidolgozottságát tekintve mindent visz, de a krimi-thriller műfaját nézve nem minden lapján veszi el a lélegzetünket. A végső titok a címben ígérteket maradéktalanul teljesíti, nem fél és nem szégyell új megközelítéssel szemlélni a Bibliát, ugyanakkor újraértelmező szavaival nem is követ el istenkáromlást, hiszen nem magát a vallási meggyőződést támadja, hanem csupán a dogmák alapjául szolgáló „iratgyűjteményt”. Jézus Krisztus személyes hatását egyáltalán nem kérdőjelezi meg – az elsősorban úgyis hitbéli kérdés –, viszont a kereszténység kialakulását és mibenlétét azért jócskán megcincálja. Aki teheti, próbálja meg elfogadni, akinek pedig nem megy, őszintén vigasztalódjon Jézussal. Ugyanis mindkét esetben ő a kulcsfigura.