Főkép

Ez már a harmadik vagy a negyedik próbálkozása a honi könyvkiadásnak Richard Stark (akarom mondani Donald E. Westlake) regényeivel, remélem ezúttal nem csak egy-két kötetre futja a kiadó lelkesedéséből, hanem a teljes szériát élvezhetjük majd a jóvoltukból (egységes fordításban, egységes arculattal). Mondjuk erre nagy esélyt látok, hiszen Di bíró eseteiből már a negyedik kötet jelenik meg a sorozatkönyvek.hu logó alatt, amely széria meglátásom szerint jóval kevésbé ismert nálunk, mint Parker figurája, szóval vannak bizakodásra okot adó jelek.
 
A Mindent vagy mindent bárhonnan is nézem, egyértelműen bűnregény, ahol a főszereplő egy pillanatig sem kíván a társadalom megbecsült tagjaként létezni, számára teljesen megfelel, ha tolvajként, betörőként szerzi meg a következő hetekre, hónapokra elegendő dollármennyiséget. Ezek a pénzszerző akciók sosem ötletszerű megmozdulások, hanem komoly tervezés után végrehajtott profi akciók, melyek során a cél nem a vérontás, hanem a minél kisebb kockázattal elért eredmény. Parker nem afféle magányos farkas, hanem alkalmi társakkal dolgozó szakember – csak a partnerek rendszerint félreviszik az akciót, aminek eredményeként izgalmas és mozgalmas események kezdődnek. Ezzel azonban egyáltalán nem arra célzok, hogy ezek a történetek unalmasak és ismétlődőek, hanem csak arra, hogy az élet rosszfiúként is nehéz, amit csak nehezít az a tény, hogy emberünk bármit csinál, azt titokban, a törvény figyelő szeme előtt leplezve kell tennie.
 
Egy biztos, ezúttal is működött a varázs, gyakorlatilag letehetetlennek bizonyult a könyv, minél gyorsabban tudni akartam mi történik és hogyan, Stark/ Westlake már megint milyen furmányos sztorit talált ki Parkernek, és persze a lényeg, miként mászik ki a mostani szorult helyzetéből ez a rideg-hideg figura. Aki nem is olyan rideg, mint ahogy mutatja, de tény, akció közben csak arra koncentrál, ami éppen csinál. Most éppen bosszút áll, szigorúan a maga módján, ami nem azt jelenti, hogy hegyekben állnak a halottak, de azt sem, hogy „hősünk” arcán a megbocsátás mosolyával szeli át az Államokat.
 
Nincs az a bukott helyzet, vesztésre álló szituáció, amiben Parker feladná (miként az is jellemző, hogy nincs ember a regény során, legyen az barát vagy ellen, aki keresztnevén szólítaná), eszének köszönhetően igyekszik mindig pár lépéssel előre tervezni. Persze vannak helyzetek, amelyeket még ő sem kalkulált be, így végig van miért izgulnunk. A fentiek alapján azonban senki ne gondolja úgy, hogy Parker egyszemélyes kommandóként ténykedik. Időnként még neki is segítségre van szüksége, és azt is elmondhatja magáról, hogy egészen jóban van Fortuna istennővel, legalábbis többször van jó, mint rossz napja.
 
Stark/ Westlake nyelvezete egyszerű, lényegretörő, nincsenek költői leírások, alapos jellemrajzok, de eme hiányosságok ellenére sem volt hiányérzetem, ez a regény úgy kerek ahogy van, és egy pillanatig sem kíván más lenni, mint ami – krimi, bűnregény, ponyva.
 
Olvasói részről egyetlen kérdés merülhet fel – teljesen jogosan egyébként –, mégpedig az, hogy egy 1962-ben indult sorozatnak miért pont egy 2000-ben megjelent kötetével indított a kiadó? A választ szerencsére ismerjük, ez év elején került moziba a történet megfilmesített változata (Parker= Jason Statham), így érthető, ha ezt a nem vár háttértámogatást kívánta kihasználni a kiadó. A következő tétel egy 2002-es cím lesz, de ez sem okoz gondot, hiszen ezek a regények nem kapcsolódnak egymáshoz (legalábbis az általam olvasottakban nem találtam erre utalásokat), szóval mindegy milyen sorrendben, csak jelenjen meg az összes Parker sztori.

Részlet a regényből