Főkép

A 19-20. századi klasszikus zene a nemzeti irányzatok formálódásával gazdagodott, jó példaként szolgálnak erre a jelenségre a német, francia, cseh vagy orosz zeneszerzők művei. Ebből az izgalmas zenei korból merített a Pannon Filharmonikusok 2013. április 12-i bérletes hangversenyének programja, megszólaltatva Enescu, Ravel és Dvorák egy-egy művét.

 

George Enescu (1881-1955) a román népzene és saját 20. századi zenéjének szintézisével vált világhírűvé. Az 1903-ban írt I. zenekari szvit (Op. 9, C-dúr) című műve hangzott el elsőként a koncerten. A Saint-Saëns-nak ajánlott mű első tétele egy hatalmas zenekari ostinato, üstdob kísérettel. A Bartók, Kodály kortárs Enescu is a népzenében látta, hallotta meg azt a tiszta forrást, melyhez mindig érdemes volt visszatérnie az alkotás folyamatában, az említett ostinato egy panaszos ének a vonósok húrjain. A darab első része teret nyitott az elmélyülésre, a zene befogadására, s kontrasztált a következő tételek gazdagon hangszerelt egyéni hangzásaival. Cristian Mandeal, az est karmestere rendkívüli kifejező erővel szólaltatta meg a Pannon Filharmonikusokkal a szvitet, s örvendeztette meg a Művészetek Palotája közönségét ezzel a viszonylag ritkábban hallható művel.

 

Ez elmondható Ravel G-dúr zongoraversenyéről is, melynek szólistája a török származású, világhírű zongoraművész, Fazil Say volt. Mielőtt róla szólnánk, térjünk ki előbb a Ravel műre. Magyarországon 1932 áprilisában a szerző vezényletével - a budapesti Vigadóban - hangzott fel először Maurice Ravel (1875-1937) G-dúr zongoraversenye a Filharmónia Társaság koncertjén. Ravel hamisítatlan 20. századi zenét komponált, gazdag invenciózus dallamokkal, ezer és ezer zenekari hanggal, színnel. Debussy-t is meghaladva tárta ki művészetét az akkor még csak szárnyait bontogató műfaj, a jazz felé. Az első tétel fanyar blues-hangjaiból ez abszolút kitűnik (Nem kell időben nagyon előre szaladnunk, hiszen alig tíz év múlva Gershwin zenekari műveinél Ravel az egyik inspiráló szerző). A mű lassú Adagio assai tételének zongora szólama egy részletesen kidolgozott, tömény, s mégis szinte Satie egyszerűségű dallami ív. Fazil Say olyan érzékenységgel szólaltatta meg ezt a szolisztikus részt, hogy a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem közönségének csendjében csak a zongora énekelt egyedül, pontosan úgy, ahogy Ravel elképzelte, s lejegyezte. A záró tétel sodró, kopogó, zakatoló ritmikájával, akkordjaival, igazi raveli gazdagságú zene. Néhol Bach, néhol Beethoven, néhol Stravinsky zenei stílusjegyei tűntek fel. De a teremtő gondolat a gazdag zeneszerzői véna, s nem a plágium területe ez. Zenekari művei, az F-dúr vonósnégyese mellett e műve magaslik ki, s méltó társa – a Ravel által is ismert, elismert - Bartók zongoraversenyeknek. Bartókot törökországi gyűjtőútjain Ahmed Adnan Saygun kísérte, akit Fazil Say is példaképének tart. Fazil – aki zongoraművész és zeneszerző egyben – a zongoraversenyt követően (négy!) ráadást adott, megcsillogtatva, mennyire otthonosan mozog a jazz területén is a klasszikus zene mellett. Gershwin: Summertime – ma már jazz standard – darabját kiemelkedő előadással, jazz frazírozással adta elő. Zárásként egy briliáns Mozart variációval búcsúzott a lelkes budapesti közönségtől. Fazil Say érzékeny, rendkívül szép zongorahangja végig lebegett a zenekari hangzáson. Már nem csak a Pannon Filharmonikusok, Cristian Mandeal, s Fazil Say volt jelen a színpadon, hanem a zene, ami a közös nyelvünk. Előadóé, közönségé egyaránt.

 

A cseh nemzeti zenét sokan Antonín Dvořák (1841-1904) művészetével azonosítják, nem véletlenül. A szerző talán egyik legismertebb műve, a VIII. szimfónia (G-dúr, Op.88) a hangverseny utolsó darabjaként hangzott el. Dvořák nagyszabású szimfonikus műveivel mindig hangulatokat, színeket fest. Számtalan hangszer-párosítással él, ezekkel kelti életre zenei gondolatait. Nála a nemzeti dallamkincs másképp jelenik meg, mint Brahms vagy Mahler esetében. A prágai konzervatórium egykori tanára, Dvořák sajátos módon vitte be zenéjébe a cseh zenei elemeket, érzelmeket. Zseniális az egész mű, de a záró Allegro ma non troppo zenei anyaga a bombasztikus zenei ötlettár és a sebészi biztonsággal uralt zeneszerzői technika egyfajta mixtúrája. A karmester Mandeal óriási lendülettel vezényelte le a szimfóniát, kihozva belőle a mű értelmét, filozófiáját, minden ízét és porcikáját, utolsó hangját is.

 

A Pannon Filharmonikusok által évek óta épített brand kezd beérni budapesti hangversenyeikkel, „A zongora arca" sorozatuk ezúttal is, kiváló szólistájával pedig különös mértékben, kivívta a közönség tetszését, tomboló elismerését. Az ilyen koncertekért érdemes napjainkban is látogatni a hangversenytermeket. Ha ez a program így szólalt meg a Kodály Központban is, akkor emellé csak két óriási pipát tehetnek a pécsiek.

 

Előadók:
Pannon Filharmonikus Zenekar
Cristian Mandeal - karmester
Fazil Say - zongora

 

Program:
Enescu: I. zenekari szvit
Ravel: G-dúr zongoraverseny
Dvořák: VIII. szimfónia