Főkép

Egy pimasz, hősies, ötletes, varázshatalmú majom ennek a könyvnek a főszereplője. Hogy ki ő? Hát Szun Vu-kung, a majomkirály, a klasszikus kínai irodalom egyik legmulatságosabb és leghősiesebb figurája. Ő az, aki a Virág-gyümölcs Hegyen kőtojásból született, szeméből aranysugár lövellt ki, sárkányokat bírt le, tigrist béklyózott, kitörölte magát az alvilág könyvéből, volt az égi Jáde Császár istállómestere és a Csodabarackok Kertjének felvigyázója, ellopta az örök élet elixírjét a Felséges Véntől és visszaverte az égi seregeket, kikövetelte magának és viselte az Éggel Egyenlő Nagy Szent nevet, és senki sem tudta legyőzni – csak a bölcs Buddha… Olyan hős, akiről örömmel olvas gyerek és felnőtt, s akinek kalandjai végre, olvasmányos és mulatságos alakban eljuthatnak a magyar gyerekekhez is.
 
Vu Cseng-en kínai író, a majomkirály történetének megalkotója 1500 körül született és több mint nyolcvan évet élt. Egész életében magas hivatalnokságra vágyott, de sajnos nem érte el. Híres írástudóvá lett azonban, s – igaz, névtelenül – egy hatalmas, százfejezetes regényt is megjelentetett, amely a Nyugati utazás, avagy a majomkirály története címet kapta. A mű olyan elismert lett, hogy csak a következő száz évben három monumentális folytatása is született. Hősei, a bátor Hszüan-cang, aki a hetedik században valóban élt, s valóban beutazta Indiát, hogy eljusson a buddhizmus ősforrásához, regénybeli vándortársai, Nyolctilalmas és Homoki Barát, s harmadik kísérője, Szun Vu-kung, a kiváló majomkirály, szinte önálló életre keltek: színdarabok és operák, majd a huszadik századtól filmek, tévésorozatok, mangák, animék és számítógépes játékok örökítették meg kalandjaikat.
 
A gyerekekhez mindig is a majomkirály állt a legközelebb. A nagy sikerű Dragon Ball-sorozat Son Gokuja is az ő japán alakváltozata, s kalandjait kínai képregények és könyvek örökítették meg. Történetét a Nyugati utazás első hét fejezete tartalmazza, s ez önmagában is megálló, érdekes, izgalmas, mesés, humoros szöveg, még úgy is, ha a buddhista bölcsességeket, versbetéteket, szent felsorolásokat tartalmazó eredeti regényformában olvassuk, amely Csongor Barnabás avatott fordításában 1969-ben és 1980-ban már megjelent magyarul. Tokaji Zsolt, az ismert magyar sinológus azonban egészen másképp közelítette meg a pimasz és bátor Szun Vu-kung kalandjainak leírását. Kicsi az esélye, hogy a szülei felolvassák egy érdeklődő gyereknek a szürke, keménykötésű, százfejezetes nagyregény első hét részét. Különben is, hiába ér meg a történet sok közös nevetést és mesepillanatot, előbb ki kellene válogatni azokat a túl filozofikus, sokszor csak lábjegyzetekkel megérhető részeket, amin egy felnőttnek is nehezére esik végigjutni. Ha azonban egy jó fogású, kedves, sárga borítós, mulatságos rajzokkal illusztrált regényt foghat a kezébe a felolvasó szülő, vagy épp a már maga olvasó gyerek, minden másképp néz ki.
 
A majomkirály története ebben az új formájában izgalmas, vidám meseregény, amely éppúgy ajánlható közös elolvasásra, mint majdnem kezdő gyerekolvasóknak önálló meghódításra. Lehet belőle minden este egy részt haladni (huszonhét van), de a rövid, négy-hatoldalas, gazdagon illusztrált fejezetek a lassabban, maguktól olvasókat sem riasztják el. Tokaji Zsolt csak ott avatkozik a szövegbe, ahol az száraz vagy nehezen átélhető lenne: átdolgozásában tehát megmarad klasszikus, érdekes, kínai íze az eredeti történetnek. Megtelik viszont a mű kedves és vidám részekkel, mint amilyen ez a Szun Vu-kung születéséről szóló is: „Évszázadokig, évezredekig nem történt itt semmi különös, mígnem egyszer csak, ki tudja, mitől, ki tudja, hogyan, a szikla meghasadt, s egy labdanagyságú kőtojás gurult ki belőle. Langyos, könnyű szelek simogatták a tojást, melyből kisvártatva egy majmocska bújt elő. Mondom, majmocska, mert hát kezei, lábai, szeme, orra, meg persze a fülei is mind-mind majomra formáztak, ja, és persze farkacskája is volt. (…) A kismajom előbb csúszott-mászott, majd lábra állt, és mint annak idején Buddha tette születését követően, maga is köszöntötte a világmindenséget, meghajolva a négy világtáj felé.”
 
Ráadásul ezt a kis részt mindjárt egy kép is kíséri: ezért is ajánlható minden gyereknek a könyv. 1992-ben jelent meg Csang Hung rajzos meseváltozata Kínában a majomkirályról. A magyar kötet e mű ötven illusztrációját veszi át, amelyek kicsit ironikusak, de nagyon bájosak is. Mindegyiken külön lehet nevetni, ám a magyar változat irodalmi, szép szövegéhez is jól illeszkednek. (Igaz, sajnos egy-kettő egy oldallal előbb szerepel, mint az indokolt.) Tőlük még „gyerekbarátabb” és kedvesebb lesz a kötet.
 
Egyszer azt olvastam egy könyvről, hogy azt a kritikusa „egyetlen mosollyal” olvasta végig. Akkor képmutatónak éreztem ezt a kifejezést. Állítom azonban, hogy miközben A majomkirály történetét olvastam, egyszerűen nem tudtam abbahagyni a nevetést, kuncogást, röhögést és vihogást. Épp ezért mindenkinek ajánlom, akire ráfér a vidámság, s jót akar olvasni.