Főkép

A Depeche Mode a ’80-as években a new wave-et meglovagolva annak egyik legmeghatározóbb együttesévé vált. A ’90-es években – gyaníthatóan a világsiker hatására – a szélesebb rétegek igényeit kielégítendő, lágyabb hangzású szintipop illetve pop irányába fordultak. Alan Wilder – aki zeneileg meghatározó figurája volt a bandának – 1995-ben távozott az együttesből, így a Depeche Mode egy olyan sokoldalú zenét kezdett játszani, amelyet a zenehallgatók szinte minden rétege be tudott fogadni. Aztán a 2005-ös Playing the Angel kapcsán Ben Hillier producer azzal az ötlettel állt elő, hogy pár sample erejéig hozzák vissza a ’80-as éveket. Ez annyira bevált, hogy folytatták és meghatározóvá tették a 2009-es Sounds of the Universe-en, aminek ismét Hillier lett a producere. A Delta Machine egyik fő zenei irányvonala is ez, amit kiegészítettek más zenei irányzat(ok) integrálásával. Lehet tippelni ki a producer.

És akkor most lássuk – néhány villanás erejéig – kicsit konkrétabban, hogy mit is kapunk a pénzünkért. A nyitó „Welcome to My World” eleje okozta mindjárt az első döbbenetet számomra. Azt hittem, rossz korong került lejátszásra, mert az engem leginkább a Trent Reznor nevével fémjelzett Nine Inch Nails-re emlékeztető dolog szólalt meg. Aztán megjön Dave senkivel sem összetéveszthető hangja, majd a refrén és minden a helyére kattant; ez itt bizony Depeche Mode. Az „Angel” igazi csemegének ígérkezik, leginkább a régi „Módosok-nak”. Martin itt nagyon eltalálta, milyen legyen a zene és majdnem sikerült is egy mindent letaroló nótát produkálni, azonban a belassuló, puhán szóló refrén visszavesz az élvezeti értékből. Tele van energiával, de a várt robbanás nem következik be. Ettől függetlenül ez volt ugye az első dal, amit az album megjelenése előtt a nagyérdemű hallhatott és nagyon belelkesedtem tőle én is.


A „Heaven” volt a második nóta, amit a debütálás előtt hallhattunk. Nagyon szépen szóló, lassú nóta, Martin penget benne és aki egy kicsit figyelmesebben hallgatja, az ki is fogja szúrni, hogy a szám végén hallható egyik szinti szólamot már hallhatta valamikor. A „My Little Universe” két dolog miatt is érdekes. Egyrészt bizonyos traktusai egy ősidőkből származó videójátékot idéznek, másrészt a nóta befejezése eléggé „elborult” elektronikus effekthalmaz ahhoz, hogy a széplelkű hallgatók húzzák a szájukat miatta vagy kibukjanak rajta. A „Slow” érdekessége abban rejlik, hogy az elektronikát ötvözi Martin gitáron előadott blues futamaival. És talán első olvasásra meghökkentőnek tűnik, de megnyugtatok mindenkit, ez egy nagyon remekül működő dolog: zeneileg túlfűtött, elektronikus blues, amit kapunk. A „Soft Touch/Raw Nerve” számomra a másik húzóerő a lemezen. Zeneileg erős ’80-as évek hatás fedezhető fel benne, feszes, gyors tempóban előadva, illetve a viszonylagos egyszerűsége az, ami magkapó lehet a hallgatók számára.

Hasonlóak erős, „slágergyanús” nóta a „Soothe My Soul”. A visszafogott, de energiával telített, lüktető kezdés igazi, már-már kirobbanó refrénbe csap át. Erős a gyanúm, hogy nagy közönségkedvenc lesz belőle. Az albumot záró „Goodbye” pedig ismét egy szép példa arra, hogy hogyan lehet a bluest integrálni az elektronika világába. Nem tudom, kinek az ötlete volt, de a végeredményt hallgatva nagyon jó választásnak tűnik.

A lemez egyik nagy érdeme, hogy jó lett. Jobb, mint a Sounds of the Universe. Viszont nem üt akkorát, mint mondjuk anno a Construction Time Again. Vannak meghökkentő és szerethető mozzanatai, fülbemászó dallamok, de semmi igazán kirobbanó, nagyot szóló dolog, ennek ellenére biztosra veszem, hogy akiknek problémája volt az előző lemezzel, az most elégedett lesz (végre) és sűrűn fogja a Delta Machine-t hallgatni. Ugye senki nem felejtette el, hogy a Depeche Mode 2013. május 21-én Budapesten koncertezik?

Az együttes tagjai:
David Gahan - ének
Martin Gore - billentyű, gitár, ének
Andrew Fletcher - billentyű

A lemezen elhangzó számok listája:
1. Welcome to My World
2. Angel
3. Heaven
4. Secret to the End
5. My Little Universe
6. Slow
7. Broken
8. The Child Inside
9. Soft Touch/Raw Nerve
10. Should Be Higher
11. Alone
12. Soothe My Soul
13. Goodbye

Diszkográfia:
Speak & Spell (1981)
A Broken Frame (1982)
Construction Time Again (1983)
People Are People (1984)
Some Great Reward (1984)
The Singles (81-85) (1985)
Catching up with Depeche Mode (1985)
Black Celebration (1986)
Music for the Masses (1987)
101 (1989)
Violator (1990)
Songs of Faith and Devotion (1993)
Songs of Faith and Devotion Live (1993)
Ultra (1997)
The Singles (86-98) (1998)
Exciter (2001)
Remixes 81-04 (2004)
Depeche Mode: Devotional (2004) DVD
Playing The Angel (2005)
The Best Of Depeche Mode Vol. 1 (2006)
Sounds of the Universe (2009)
Remixes 2: 81-11 (2011)
Delta Machine (2013)