Főkép

A Tudás könyvei 3. kötetében hőseink Európában járnak, három különféle helyen és történelmi korszakban. Az immáron öt nyolcadikos gyereket már megedzették az eddigi viszontagságok, ám ez nem teszi őket szuperhőssé – és nem védi meg őket az emberi kapcsolatok nehézségeitől. Ebben a részben a két szerelmes pár egyikénél adódnak problémák, bár szerencsére nem erre van kihegyezve a történet. Vidra Gabriella jól eső mértékletességgel kezeli a tiniszerelem kérdését, nem dramatizálja túl, de a kellő realizmus és őszinteség megvan benne.
 
A hangsúly persze most is a kalandokon és az ismereteken van. Sőt, az első két kötetnél is erősebben érződik, hogy tanárnő írta a regényt, példának okáért a „Halotti beszéd” elejéből egy jókora rész került a könyvbe – s ez a régi magyar nyelvemlék ugye iskolai tananyag. Szerencsére azonban a tanító szándék mellé jó érzékkel kiválasztott helyszínek és korok, illetve izgalmas cselekmény is járul. Tényleg érdekes, hogy hogyan készültek a középkorban a nagy templomok színes üvegablakai, hogy milyen lehetett az élet az ókori Athénban – de, nem tehetek róla, a legjobban a magyar részt élveztem, ahol Krisztiánnak és barátainak bort kell készíteniük. Megkockáztatom, a sorozat egyik leghangulatosabb része ez.
 
A két lány és három fiú közötti kapcsolatrendszer tehát némileg megváltozik ebben a regényben, ám az olyan értékek, mint barátság, kitartás, bajtársiasság, most is jelen vannak, sőt, nem kevés humánum is társul melléjük. Továbbra is van egy olyan érzésem, hogy az átlag fiatalok ritkán beszélnek és viselkednek így, de megértem a tanárnőt, hogy szeretne egy követendő, jó példát mutatni olvasóinak. Nyilván a tanárok és szülők zöme örülne, ha ilyen remek gyerekeik lehetnének. Vidra Gabriella, mint már korábban is írtam pedig nem papol, hanem egy izgalmas történet keretein belül megmutatja, hogy milyen hasznos lehet, ha az ember fia/lánya jól tanul, ha törekszik a jóra.
 
Ami kevésbé tetszett, az az, hogy csak a legvégén pörgött fel igazán a történet, bár akkor aztán nagyon. De az is igaz, hogy ez olyan fogás, amit sok más ifjúsági- és kalandregény-sorozatnál láthattunk már, és mindig beválik: az utolsó előtti rész vége mindig üt, hogy az olvasók tűkön ülve várják a befejezést. Magam is így vagyok vele, jöjjön a negyedik rész!