Török László: Egyiptom és utókora Alexandriában és Rómában

Kezembe véve a tetszetős külsejű, szépen szerkesztett, két tanulmányt, kilencvenöt színes képet és hosszú forrásjegyzéket tartalmazó kötetet, igazi örömet éreztem. Az elmúlt évek váratlan dömpingje után a népszerűsítő egyiptológiai művek száma sajnálatosan lecsökkent a magyar könyvkiadásban. Még kevesebb magyar szerző által írt könyv látott napvilágot. Török László kötete tehát már azért is becsülendő, mert megjelent. Ez azonban kevés lenne ahhoz, hogy lelkesen ajánljam. Van azonban benne egy többlet, ami – remélem – minél keresettebbé teszi a laikus, nem egyiptológus, nem régész, nem klasszika-filológus, még csak nem is egyetemista olvasók körében is. Az Egyiptom és utókora Alexandriában és Rómában ugyanis érdekes. Mégpedig nagyon.
 
A könyvben egy dolog nem tetszik: a címe. Persze egy komoly, szaktudományos műtől, amely a Két előadás az Eötvös Loránd Tudományegyetem Ókortudományi Intézetében alcímet viseli, elvárható, hogy minden ízében hivatalos legyen. Ám a két téma, amelyről a két tanulmány szól, sokkal izgalmasabb e kimért hangnál. Az első ugyanis az obeliszkek születését és az ókori Egyiptomi Birodalom bukása utáni sorsát választotta témájául, a második pedig azt az ókori Alexandriát mutatja be, amelynek jó része ma már víz alatt van, s csakis a víz alatti régészet modern módszereivel lehet megismerni és újra felfedezni.
 
Biztosan sokan tudják, mi az obeliszk – Török László szép meghatározása szerint „négyzetes keresztmetszetű, felfelé keskenyedő, a tetején gúlával záródó, pillér alakú tárgy” –, talán az is ismeretes, hogy az égbe nyúló oszlop sokszor aranyozott csúcsával Napszimbólumként szolgálhatott. De azt már nem szokás tudni, hányat építettek az egyiptomiak, melyek pusztultak el ezek közül, s hány van ma Európában és Amerikában az eredeti, egyiptomi faragásúak közül. Ugyanígy érdekes lehet, hogy mi köze az obeliszkeknek az egyiptomi teremtéstörténethez (segítség: a kulcsszó nem a nap), Shakespeare-hez, a zsákvarró tűhöz vagy a kocsiversenyhez. Megtudhatjuk, hol állt az obeliszk, amelyről már Plinius is írt, s amelynek a csúcsára az arabok félholdat szereltek fel, hogy melyik obeliszk szolgált egy napóra mutatójául, és hogy miként került obeliszk a római Szent Péter tér közepére. A szerző megválaszolja a kérdést, miért tűnt el az oszlop másik jellemző típusa, a lekerekített csúcsú obeliszk, hogy milyen hieroglifákkal jelölték a szót a különböző óegyiptomi korokban, vagy, hogy hova állíttatott obeliszket Mussolini. A magyarázatokat harmincnyolc, általában színes kép, köztük rekonstrukciós panorámarajzok kísérik, magyarul többnyire hozzáférhetetlen forrásokból átvéve.
 
Nem kevésbé érdekes az Alexandriáról szóló tanulmány sem, amely Spiró György-idézettel kezdődik és Konsztantinosz Kavafisz verssoraival zárul (láthatunk fényképet is arról a látványról, amely a görög költő szeme elé tárulhatott alexandriai lakása erkélyén). Miként jött létre a város, Nagy Sándor alapítása? Hol temették el a fáraóként tisztelt makedón királyt? Hogy nézett ki Alexandria a Ptolemaioszok korában? Igaz-e az a gyakori vélekedés, hogy az egyiptomi és a görög városlakókat szigorúan megkülönböztették, így az óegyiptomi kultúra elsilányodott a korszakban? A szerző nemcsak ezeket a kérdéseket válaszolja meg, de műholdas felvételek, színes tárgyfotók, számítógépes és akvarell rekonstrukciós rajzok segítségével szó szerint elkalauzol egy időutazásra Alexandria különböző századaiba. A fajjúmi múmiaportrék segítségével pedig még az ókori lakosság jellegzetes típusainak is a szemébe nézhetünk.
 
Kellemes, szakszerű történelmi kalandozás a könyv, szép tanúsága Török László munkásságának, s izgalmas időutazás azoknak, akik szeretik hiteles adatok alapján elképzelni, milyen is lehetett az élet több ezer évvel ezelőtt.