FőképFülszöveg:
Bizáncium és az Urkajnai Urkaganátus háborújáról szól Pelevin új könyve. Meg egy nagy szerelmi háromszögről, melynek középpontjában egy gyönyörűséges „guminő” áll. Ebben a fantáziavilágban, valamikor a távoli jövőben a Bizáncium nevű, antigravitációs pányván lebegő, hatalmas gömbben él az emberiség szupermodern technológiával felszerelt elitje, s az alatta elterülő síkságon senyvednek az orkok milliói egyre hanyatló - s közben egyre nagyobb harci és munkasikereket elérő - diktatórikus társadalmukban. A bizánciumiak minden évben indítanak egy kis háborút ellenük, amely abból áll, hogy a Cirkuszban halomra gyilkolják az orkokat (majd hagyják, hogy azok „győzelmet arassanak”), s az erről készült filmfelvételek, a „sznaffok” jelentik az „emberek” mindennapos szórakozását. A „sznaff” tehát egyszerre a tévéhíradó, az esti film és a Való Világ számukra - valamint a legfőbb vallási szentség...
A regény főhőse, a bizánciumi Damilola összenőtt harci tévékamerájával, melyet otthonról irányít - s ő a háborúk indításához szolgáló „videoürügyek” megszervezésének és lefilmezésének legfőbb mestere. De közben életének igazi értelme Kája, a „szúrája”, avagy guminője, aki minden hús-vér nőnél kívánatosabb. A „maximális dögségre” beállított Kája azonban nem őt szereti, hanem egy ork fiatalt...
Pelevin ezúttal is különleges képzelőerővel teremt meg egy bizarr világot, mely lehetővé teszi, hogy filozófiai gondolatait újabb megvilágításban tárja elénk, s a szerelem és bosszú megható történetén keresztül tűnődjön el azon: Mi a szerelem? Mi az ember? Mi az élet?
 
Részlet a regényből:
Kája életem virága, a legfőbb invesztí­cióm, szívem fénye, éjeim öröme és még sok­sok éven át tartó törlesztés.
Kája a szúrám.
Hadd bocsássam rögtön előre, hogy sze­xuális orientációmat illetően száz százalékig glumi vagyok. Glumák, bábos, babuzi, pupa­raszta - nevezzék, ahogy akarják. Ha önök pupafóbok, és vannak előítéleteik e tekintet­ben, az a maguk problémája, és aligha sikerül meggyőzniük. Századokon át harcoltunk a jogainkért - és elértük, hogy ma a „gloomy” szót tiszteletteljes vesszővel elválasztva a „gay” mellé írják. De a „glumi” vagy „gloomy” politkorrekt szó, mi puparasztáknak nevez­zük magunkat.
Ha netán nem tudnák, a „puparaszta” egykor a gloomy people-re használt sértő szó volt, melyet az ólatin „pupa”, azaz „baba” szóból képeztek. Mi pedig átvettük, pon­tosan ugyanúgy, ahogy a gayek valamikor a sértő „queer”-t átalakították saját ironikus önidentifikációjukká. De Big Bizben ez töké­letesen elfogadott kifejezés. A „puparaszta” szót csak az orkok használják sértő értelem­ben, akik összekeverik a „pederasztá”-val. De számukra ezek a kifejezések nem feltét­lenül a szexuális orientációra utalnak, sokkal inkább azt az embert jelentik számukra, aki nem követi az „erkölcsi normákat” (az per­sze külön kérdés, hogy ez utóbbin mit is értenek az orkok).
Természetesen nincs semmilyen ellenér­zésem a biológiai partnerekkel szemben, sőt ki is próbáltam néhányat életem során. Egyszerűen csak nem nekem valók. Az én választásom a szúra.
Őrülten tetszik már maga a szó is. Úgy érzem, mintha valami dalnak, imának vagy valamilyen paradicsomi színekben pompázó madárnak a neve volna. Pedig egyszerűen csak az egyháziangol „surrogate wife”-nak a rövidítése, és azokból az időkből származik, amikor a puparasztákat még a nyilvánosság előtt meg lehetett alázni De nem vagyok biz­tos benne, hogy a szúrat helyes „pótnőnek” nevezni (vagy még inkább „guminőnek”, ahogy a szlengünkben mi magunk is mond­juk néha).
Napjainkban inkább az eleven nőkre le­hetne használni a „pót” jelzőt. Különösen azután, hogy fölemelték a beleegyezési kort negyvenhat évre. Sőt teljes joggal lehetne „guminőknek” is nevezni őket, az implantátumok miatt, amiket ma már gyakorlatilag a testük minden részébe beoperáltatnak.
Azóta, hogy öregedő társadalmunkban átvették a hatalmat a mozimaffia emberei és az idős feministák, az a fő tevékenységük, hogy állandóan emelik a consent age-et.
Most épp azt tervezik, hogy fölmennek negyvennyolcra. A gayek és a leszbikusok számára a beleegyezési kor egyelőre negy­vennégy év, mert erős a lobbijuk, és kivere­kedték maguknak ezt a törvénymódosítást affirmative action keretében - de nekik is föl akarják emelni negyvenhat évre. És ha nem lenne a GULAG (már tíz éve magam is tagja vagyok ennek a mozgalomnak), azonnal hat­van évre emelnék a beleegyezési kort.
Társaságunk lényegét tekintve az utolsó horgony, mely tartja még a szabadság és a józan ész maradványait. De a GULAG-ról majd később mesélek - hosszú történet. Most csak hadd tegyem még hozzá, hogy ez az egyetlen igazi társadalmi erő, amely, ha kell, szembe tud szegülni a hatalommal és a hí­rekkel Az, amit úgy neveznek, hogy grass-roots power. És a frontvonal, he-he, pon­tosan az én szívemen át húzódik.
Valójában persze nem olyan szörnyű a helyzet - nem maga a szexualitás esik szigo­rú tilalom alá, hanem csak a lefilmezése. Magát a szexet illetően a juvenalisi szabály érvényesül: „don`t look - don`t see”. Mel­lesleg ebből mindennapos gyakorlati hasz­nuk csak a Bernard-Henrihoz hasonló sóly­moknak lehet.
Ahogy a cinikusok mondják, az idős femi­nisták abban a reményben emelik a bele­egyezési kort, hogy éhében valaki ráfanya­lodik az ő elfonnyadt bájaikra. Ez persze ostobaság. A mások szexuális jogfosztottsá­gáért vívott harc a nemi önkifejezés szél­sőséges formája, mely leginkább az öreg szandállal folytatott nemi aktusra vagy az anális exhibiconizmusra hasonlít. Nézzék meg a harcosok arcát, és azonnal világos lesz minden. Persze kegyetlenség lenne megfosz­tani őket erotikus fantáziáik megvalósításá­nak jogától. A baj az, hogy egyetlen szexuális kisebbség egoista cselekedetei hatalmas embercsoport számára okoznak problémát.
De a lényeg nem is ezekben a hisztérikus nő személyekben rejlik - ők csak álcaként szolgálnak. Csak beszélő fejekként használ­ják őket, és ezt a munkát egészen más erők irányítják és pénzelik.
A hatalom a szenvedélyes lobbitevékeny­séget folytató filmipar állandó nyomására emeli a beleegyezési életkort. Mellesleg a filmes maffia ezen törekvése bizonyos egyet­értésre talál a társadalom egészében, mivel megfelel az álszent erkölcsének. A vezeklő gerontokraták úgy gondolják, hogy haláluk előtt még kiengesztelhetik Manitut, ha fölál­dozzák neki mások örömét. De Manitunak nem szerzünk örömet ezzel az ajándékkal. Inkább megsértjük őt vele.
Amikor mi, az új kor emberei vasárnapi templomba megyünk, hogy megnézzük a friss sznaffot, mindannyiszor találkozunk a mér­hetetlen önhittséggel, mely átitatta erköl­cseinket. A hatalmas, pöffeszkedő és tarka önhittséggel.
Szó se róla, nem teljességgel hamis az áldozathozatalunk. Mi, pilóták, tisztán ál­lunk Manitu előtt: a sznaffokban tisztessége­sen járunk el a halállal. De a szeretet, melyet az Ő tiszta sugarainak fölkínálunk, tökélete­sen hazug. És amikor Manitu megbüntet bennünket - és előbb vagy utóbb ez megtör­ténik -, ennek a szentségtörésnek a haszon­élvezőit nem mentik meg sem a kincseik, sem a bankszámlájuk.
Látszatra minden nagyon is illendő. A szí­nészek nem visszataszítóak, a testük még szép (bár ez amolyan túlérett, kikent-kifent szépség), a mozdulatok gondosan ki vannak találva, a rendezés tökéletes. De hiába, hogy a plasztikai sebészet hihetetlen fejlődésen ment keresztül, a természetet azért nehéz becsapni.
A férfiak esetében ez még nem is olyan szörnyű. Végső soron a férfinem a lényegénél fogva meglehetősen rút - a szépséget náluk, ahogy mondani szokás, a tesztoszteron és a pénz helyettesíti. De a színésznők...
Mondjuk látnak egy leányt, amint ül az ágyon, két tarka lófarokkal és a kezében plüssnyuszival, és máris elhiszik, hogy a fiatalság zsenge hajnalát látják - de aztán ennek a saját rongyaiból szabott teremtésnek a nyakán hirtelen megjelenik egy alig észre­vehető pterodactilusránc, és azonnal megér­tik, hogy valójában egy öregasszonyt látnak, és a hastájéki meleg bizsergést azonnal fölváltja az egész testükön végigfutó undor.
A nő varázslatos virág, melynek láttán oly erős téboly kell hogy eluralkodjon önökön, hogy készen álljanak a gyerekvállalás nehéz­ségeire. így akarta Manitu.
Na és vasárnap elmennek a templomba, de virág helyett egy implantátumokkal föl­duzzasztott méregdrága mellet mutatnak önöknek, melynek a természet minden tör­vénye szerint már fél évszázaddal ezelőtt szét kellett volna bomlania szilikonra és fehérjére. És bocsánatot kérnek, amiért az összes többi virágocska be van még kötözve a plasztikai műtét után. És még elvárják, hogy bacchusi életöröm kerítse hatalmába önöket.
Ráadásul mindenki tudja, hogy a Manitu által elátkozott színészi kaszt „tanulói” között vannak valóban szép fiatal emberek. Nagyon-nagyon szépek. És mindenki tudja azt is, hogy sokkal jobban festenének az egy­házi celluloidon.
Na, éppen ezért emelték föl a „beleegye­zési kort" negyvenhat évre. A pornószíné­szek és -színésznők mesésen gazdag embe­rek, mert az egyházi felvételért hihetetlenül sokat fizetnek. Nem túlzás, ha ezeket az embereket hatalmas politikai maffiának nevez­zük, amely roppant erejű politikai lobbival és nagy társadalmi támogatottsággal rendel­kezik - éspedig azért, mert Big Biz lakóinak meglehetősen magas az átlagéletkoruk. A mo­zimaffiában mindenki fél szóból megérti a másikat, és persze nem szeretnék, hogy fiatal konkurensek tűnjenek föl a színen.
A nyitott információs társadalomban senki sem kriminalizálhatja a filmkészítést. De erős lobbitevékenységgel nagyon is lehet kriminalizálni azt, amit filmre vesznek. Ez a „don`t look - don`t see” szabálynak köszön­hetően nincs nagy hatással a polgárok ma­gánéletére, de a fiatal színészek egyházi pornófilmezése azonnal lehetetlenné válik a törvény nyilvánvaló és dokumentálisan rögzített megsértése miatt.
Hát ilyen paradoxon ez.
És emiatt a fiatal színészek és színésznők - akik még csak húsz-harminc-negyven éve­sek - évtizedeken át „tanulók” maradnak, azaz szép lassan bele kell nőniük ebbe a mo­zimaffiába. Az egyházi pornófilmekben pe­dig olyan öregemberek és öregasszonyok ját­szanak, akik már legalább ötvenévesek/ de gyakran már a hetvenet is elérték. Ha digi­tálisan készítenék a filmeket, minden prob­lémát meg lehetne oldani, amikor a manitun megszerkesztik a felvételt. De az egyházi cel­luloiddal ezt nem lehet megtenni, mert a sznaff szent dolog. Ezért mondom, hogy tisztátalan az áldozathozatalunk. De az ilyen témáknak a megvitatása túlságosan kényes a társadalmunk számára. Vannak dolgok, amikről egyszerűen nem illik beszélni. És ez az egyik közülük.
Szerencsére a gloomy people életében a beleegyezési életkor semmilyen szerepet nem játszik, mert az csak az emberek közötti kapcsolatokra érvényes. Mi viszont szúrákat használunk, akikkel soha nem merül föl olyan jogi probléma, mint a „consent" - hi­szen beleegyezésre itt nincs szükség se a szüra, se a vele kapcsolatba lépő ember részéről. Szürát tilos sznaffokban filmezni (nem lehetnek vallási rituálé szubjektumai), mint ahogy pornóban is (mivel „a beleegye­zési életkort el nem ért személyeket imitál­nak"). De ha az ember otthon használ szürát, abból semmilyen baja nem származhat. Feltéve, természetesen, hogy nem kezdi el föltenni a hálóra a személyes fronton aratott győzelmeiről készült videobeszámolókat - ez minden évben előfordul, és a szerencsét­len hülyéket azonnal föláldozzák a társadal­mi erkölcs oltárán, az ősz hajú feministák harsány kurjongatása közepette.
A szúrák egészen különbözőek lehetnek - a piros festékkel megtöltött gumibabáktól kezdve, amilyeneket a szadista deviánsok és az ork kagánok használnak (Lucas Durex számára egyébként ez egyszerűen státusszimbólum), az olyan tökéletes csoda lényekig, amilyen az én Kájám - „Prémium 1.1 osztályú önfenntartó bioszintetikus gép”, ahogy büszkén nevezi őt a használati utasítása.
Mint már mondottam, a kamerám talán nem a legjobb, ami a piacon kapható. De Kája - ő a legjobb. És már soha nem is lesz semmi nála tökéletesebb, gondolom. Mindazt a végtelen számú ősi technológiát, melyek megelevenítik és lélekkel töltik el kicsinyke testét, ma már csak reprodukálni tudják - és aligha lesz képes rá bárki is, hogy tökéle­tesítse. Annál is inkább, mert különösebben nincs is rá szükség.
Ilyen modellt, amilyen az én Kájám, csak nagyon kevesen engedhetnek meg maguk­nak a mi szűk kis világunk lakói közül.
Hogy mi van a belsejében, azt nem tudom.
Pontosabban bizonyos fokig azért termé­szetesen tudom, nagyon is jól, de nem szeretnék ízléstelen leírásokba bonyolódni. Úgy értem, nem nagyon fogom föl, hogyan működik a benne lévő elektronikus és mecha­nikus szerkezet. Még azt se tudom pontosan, hogy néz ki - bár némi elképzelésem azért van róla, néhány évvel ezelőtt ugyanis egy őrült darabokra fűrészelte az ugyanilyen osztályú szúráját, és néhány fénykép véletlenül eljutott a manitumra.
Ez a fiú, ha jól emlékszem, a szalagégetők szektájához tartozott. A hírekben azt mondták, ki akarta szedni a lánykájából a nukleáris elemet, hogy bombát készítsen belőle vagy ilyesmi, de ez ostobaság, mivel az elem tökéletesen veszélytelen, és magától örökre működésképtelenné válik az engedély nél­küli hozzáférés bármely kísérletére. Zöld atomról van szó, és a működési elve ugyan­az, mint minden ősi gépezetben. Semmilyen körülmények között nem szennyező, és igen sokba kerül - ilyen elem még az én Hennelorámban sincsen. Titkos technológia. Hadi­technikában, amely az ellenség kezére juthat, nem alkalmazzák.
Ez persze egészen idióta törvény. Először is egy szűra is elszökhet oda hozzájuk - leg­alábbis elméletileg. Másodszor, ha az ellenség kiszedi is a nukleáris elemet a lelőtt tévé­kamerából, úgyse tud vele mit kezdeni. Egyszerűen a tévékamerák gyártóinak megál­lapodásáról van szó, akik nem szeretnének a piaci versengés újabb szintjére lépni Ezért Hennelorát időről időre föl kell tölteni, de Káját nem. A nukleáris elem évszázadokig kitart, és a szúra mindig túléli gazdáját. Úgy­hogy meg lehet érteni azt a fickót.
Nem tudom, hogyan működik ez a nuk­leáris elem meg az egész szintetikus biológia Kája testében. Csak azt tudom, hogy testi értelemben Káját nem lehet megkülönböztet­ni egy fiatal, ideálisan egészséges és frissen mosdott emberi lénytől Még biomezőt létre­hozó elektronikus szimulátora is van.
Fizikai értelemben nem nagyon szárnyal túl bennünket - nem tud nagyon gyorsan futni, nem képes különböző akrobatikus mutatványokra (bár szomorkásán megjegy­zem, hogy amilyen kövér vagyok, ő ebben is könnyedén kenterbe ver). Házi robot, melyet főként arra fejlesztettek ki, hogy kényelme­sen tudjon mozogni a lakáson belül. De ami a járást, a gesztikulálást és mindenféle apró- cseprő háztartási munkát illeti, semmivel sem rosszabb, mint egy ember.
Lélegzik - pontosabban úgy tesz, mintha lélegezne. Mindenesetre a levegő állandóan ki-be jár a testében, és beszélni pontosan ugyanúgy beszél, mint mi.
Gyakorlatilag semmire sincs szüksége, még javításra sem - ha bármilyen sérülés éri finom bőrét, a seb gyorsan magától össze­húzódik. A használati utasítás csak azt kéri, hogy adjunk neki vizet és két-három üzemel­tetési tablettát évente (ezek valami műanyag gömböcskék, ránézésre hasonlók a vitami­nokhoz). Jóval nagyobb mennyiségben is fogyaszthatja őket, ha például azt akarja az ember, hogy megnövessze a haját, vagy kövérebb legyen.
Igazából üzemeltetési tabletta nélkül is elvan - csak halaknak való préselt tápot kell adni neki vagy bármilyen más szerves koncentrátumot, és a belső struktúrája magától kiválasztja belőle a számára szükséges anyagokat. Sőt végső esetben még akár enélkül is elvan - még ha kitépik is a testei egy részét, képes helyreállítani az eredeti állapotát. Szegényke csak néhány grammal könnyebb lesz. Önhelyreállító kváziorganikus nanoszövet - úgy rémlik, így nevezik a használati utasításban.
Vízre csak azokon a varázslatos napokon van szüksége, amikor szerelmeskedünk - vagy amikor kínozni akar a sírásával -, de ezzel megint kényes témához közeledünk, melyet nem szeretnék érinteni.
Különben túl sokat beszélek arról, hogy mi van a belsejében - ideje elmesélni, hogy milyen a külseje.
Amikor az ember beszerez egy ilyen osztályú szúrát, nem kevés időt tölt a szomeliék csapatával, a majdani termék minden intim részletét átgondolva. A teste valamennyi négyzetcentiméterét aggályosan tanul­mányozza - elvégre vele kell leélnie élete hátralevő részét. Olyan apró részleteket kell megvitatni, amiket a hozzánk legközelebb álló emberekkel sem beszélünk meg. A szem, az orr, az áll, az arcforma, a mellbimbó alak­ja, a köldök és mindaz, ami alatta van - e finomságok mindegyike órákat, sőt napokat vesz igénybe. Ezeket a részleteket csak az utolsó csiszolás szakaszában véglegesítik, és a szúrában nem ez a legfontosabb.
A legfontosabb az a tudatra mért letaglózó csapás, melyet minden alkalommal rád mér, amikor megállapodik rajta a tekinteted. A szomeliék próbálták elmagyarázni, miről van szó, és azt hiszem, megértettem.
Az emberi nőstény a legcinikusabb felfogás szerint - márpedig a szúrák gyártói éppen így tekintenek rá - egyszerűen csak egy biológiai gépezet, melyet feltételesen két blokkra lehet fölosztani - az egyik az információs blokk, a másik a reprodukciós (vagy „hipnotabló” és „spermareceptor”, ahogy a velem dolgozó szurológus-konzulens fejezte ki magát).
A reprodukciós blokk az új emberi lények gyártására szolgáló futószalag, melyet úgyis mindenki jól ismer. Az információs blokk vi­szont...
Itt bajban vagyok, mert nehezen találom a megfelelő szavakat. Mondjuk úgy, hogy ez azoknak a jelzéseknek az összessége, melye­ket a nő a térbe küld azzal a céllal, hogy biz­tosítsa (vagy épp ellenkezőleg, megakadá­lyozza) a reprodukciót. Pontosabban úgy gondolja, hogy ő maga küldi őket, de való­jában ezt kilencven százalékban a természet végzi helyette, amely magasról tojik erre a konkrét nőstényre. És természetesen ebben rejlik az örök női bánat fő forrása.
Miért olyan ellenállhatatlan a női báj? Miért szunnyad egy fiatal teremtményben, aki még szinte gyermek, olyan erő, mely birodalmakat képes elpusztítani?
Az a helyzet, hogy a fiatal lány szépsége nem más, mint az összetekert jövő, mely láthatatlanul itt van a jelenben. Üzenet arról, hogy éppen itt tud egyszer csak kinyílni a távoli holnapba vezető ajtó - egyike azon ajtóknak, melyeken Manitu már évmilliók óta elsiklik magamagától a jövőbe. Manitunak tetszik, amikor a mi szemünkön keresztül lát egy ilyen ajtót. Mi pedig csupáncsak az ő szolgái és gyalogjai vagyunk. Nem vagyunk képesek semmi másra, mint hogy alázatosan és gyorsan teljesítsük a parancsait. Még azok­ban a nehéz percekben is, amikor tekintete fiúkon vagy báránykákon állapodik meg.
Most megpróbálom ugyanezt kevésbé poetikusan elmondani.
Az információs jelzések, melyeknek biz­tosítaniuk kell a reprodukciót, a hat érzék­szerv mindegyikéhez eljutnak. Hatnak az illatok, az érintések, az idegen ajkak íze, a szavak hangzása és az e szavakkal előhívott gondolatok - de a legfontosabb csatorna ter­mészetesen a látás.
A női szépség tudományos nézőpontból nem más, mint a genomról és a reprodukciós képességről adott információtöltet/ melyet a pillanat törtrésze alatt elemez az agy: a férfi a legelső pillantáskor tudja, hogy tetszik-e neki a nő vagy sem És ha tetszik neki, ez az érzés azonnal eléri a maximális intenzitását, hiszen öt perc múlva az illető férfit megölheti egy vadállat, és a természet nem akar kockáztatni.
De mi nem barlangban, hanem társada­lomban élünk. Ezért tökéletesen igazuk volt azoknak a vallási moralistáknak, akik arra kényszerítették a nőket, hogy külön rongyocskával takarják el nemcsak a spermare­ceptorukat, hanem a hipnotablót is. Mert a nő fő nemi szerve természetesen az arca. Nem véletlen, hogy a természet halk szavára oly érzékeny orkok „baszomkának” nevezik. Mindez természetesen magától értetődik - nem is kívánok utalni itt az egyházi pornó olyan alapvető műfajának létezésére, mint a facial. Nem is beszélve a kozmetikáról.
Bizonyos nőktől származó utódainknak több esélyük van az életben maradásra (vagy valami más okból tűnnek előnyösebbnek a hatalmas biológiai program számára, mely­nek mindannyian a részei vagyunk). Az ilyen nők jobban tetszenek nekünk, mint mások - pontosabban nem nekünk, hanem ennek a programnak, amely a rá jellemző cinizmussal először romantikus mámorba merít bennün­ket, majd hosszú szenvedésre kárhoztatja szívünket, hogy végül jöjjenek a keserves jogi csatározások.
A szúrák alkotói ezt az információs-bioló­giai mechanizmust használják. Először min­tát vesznek a DNS-edből. Majd kiválasztják a női szépségnek azt a típusát, amelyik tökéle­tesen megfelel a genomodnak. Másokra a szúrád majdnem pontosan ugyanúgy fog hatni - genetikailag mindannyian megle­hetősen hasonlítunk egymáshoz. Csak az apró részletekről van szó. De mint mindenki tudja, az ördög a részletekben van elrejtve.
Az ilyen szépség természetesen letaglóz - ezt mindenkinek magának kell megtapasz­talnia. És nem marad más, mint kiválasztani a párod virtuális életkorát, és kidolgozni az apró részleteket.
Ami az optimális életkort illeti, a puparaszták véleménye megoszlik e tekintetben - mint ahogy a naturálok között sincs ilyen. Bernard-Henri, aki odavan az ork fiatalokért, azt állítja, hogy az emberi szépség virága gyorsan elhervad, és sietni kell leszakítani, amíg zsenge. Természetesen van ebben némi igazság. En úgy találom, hogy egy nő számára a legjobb életkor az, amennyi idős Hloja- vagyis a tizenhat év. Ezt a határt szab­ta meg maga a természet is (mely egyebek között a büntető törvénykönyvek nyelvén is beszél velünk, hiszen nagyon sokarcú). És nem véletlen, hogy éppen ez a beleegyezési kor az orkoknál, akik még megőriztek bi­zonyos közelséget a természettel.
A tizenhat évnél fiatalabb nők csak a gye­rekeket és a deviánsokat érdeklik. Az idő­sebb nők már szeretik letagadni a korukat, hogy a hipnotabló könnyebben becsábítsa a klienst a spermareceptorba. És mivel maguk a nők viselkednek így, ez valóban a természet hangja.
Kájának azonban soha nem kell letagadnia az életkorát. Kája olyan virág, mely sohasem hervad el.
A szúra nem egyszerűen az adott használó számára optimális külsejű szexuális próbababa. Nem bizony. A szúra tud beszél­ni. És nem csak úgy, hogy képes szavakat kimondani: a szúra teljes értékű beszélgetést folytat veled. Viselkedése tág keretek között változhat - de erről majd legközelebb fogok mesélni.
 
A Kiadó engedélyével.