Főkép Kedvenc Conan sorozatom végre kinőtte a gyermekbetegségeit, és legjobb formájában szórakoztatta Howard barbárjának hű rajongóit. Azt nem tudom megmondani, ebben mekkora szerepe volt annak, hogy 1981-re elfogytak a feldolgozható eredeti történek, és ezért gyakorlatilag semmi sem korlátozta az írókat és a rajzolókat. Egy biztos, alaposan elengedték a fantáziájukat, és úgy sikerült új sztorikat kitalálniuk, hogy azért túlságosan nem távolodtak el az eredeti novellák szellemiségétől. Persze ez már nem ugyanaz, mint amit Howard eredetileg megálmodott, de azt egyszerűen senki nem tudta folytatni, erre sem Lin Carter, sem a többi utód nem volt képes. De talán jobb is így!
 
Az 1981-ből származó 11 füzet között számtalan kiváló történet akad, és a grafikai színvonalra sem lehet panasz, bár nekem Gil Kane vonalvezetése, grafikai megoldásai továbbra sem jönnek be. Sebaj, szerencsémre John Buscema jegyzi a kötet tartalmának többségét, kezdve a nyitó „The Wizzard Fiend of Zingara” cíművel és a „The Lurker in the Labyrinth” várban rohangálós, szörnyes epizódjával zárva a sort. Közös jellemzőjük ezeknek a kalandoknak, hogy nincs időrendi kapcsolat közöttük (ebben hasonlítanak az eredeti novellákra), és Conan személyét leszámítva nincsenek visszatérő szereplők, sőt, mi több, a helyszínek is folyamatosan változnak. Az első novella rögtön megadja az alaphangulatot, ebben kedvenc barbárunk az általa annyira utált hatalmi intrikába csöppen, aminek következtében többek között varázslóval kell megküzdenie. Érhető, hogy amint teheti, maga mögött hagyja a mindenért felelős dekadens uralkodó udvarát.
 
Személy szerint három novellába szerelmesedtem bele első látásra. A „The Children of Rhan” nem csak azért tetszett, mert Buscema rajzolta, hanem mert Conan olyan problémával szembesül, amikor két általa használt erkölcsi szabály ellentmond egymásnak. Ugye arra mindenki emlékszik, hogy hősünk nem harcol nőkkel. Ellenben szörnyet nem hagy élve maga mögött. Ebben a történetben a dolgok összemosódnak, és bizony minden forgatókönyvírói furmányosságra szükség van az ellentmondás feloldása érdekében.
 
A következő királydráma (The Sea of no Return) első ránézésre teljesen idegen a kimmériaitól, elvégre ő a nyílt harcot szereti, ahol egyértelműen tudjuk, ki a barát, ki az ellenség. Ezúttal azonban egy közepes létszámú királyi családra kell vigyáznia, ahol mindenki a trón megszerzéséért küzd, s a jelek szerint valaki(k) ennek érdekében semmilyen eszköztől sem riad(nak) vissza. Egyszóval fordulat van bőven, ráadásul a terjedelmi korlátok lehetőségeihez képest jól kidolgozott szereplők rohangálnak fel s alá.
 
A kedvenceim közül az utolsót kivételesen Ernie Chan jegyzi, de ezt elsőre szinte észre sem venni, mert stílusa most nagyon hasonlít Buscema rajzaihoz. A „Black Cloaks of Ophir” gyönyörűen kidolgozott, hősünk kellőképpen izmos teste ezúttal is hatalmi torzsalkodás közepette bukkan fel. A történet érdekessége a vasszüzek (Iron Maidens) névre elkeresztelt városi katonaság felbukkanása, akik cseppet sem meglepő módon nőkből állnak, csodálkozásra késztetve Conant. Ez persze nem akadályozza meg abban, hogy a maga módján az igazság végére járjon, és mindent megtegyen annak érvényesítéséért. Menet közben ismét szembesül a nők ellen nem harcolok elv gyakorlati kivitelezésének nehézségeivel – de nem ez lesz a legnagyobb gondja a városban eltöltött idő alatt.
 
A hagyományos nyugati sorozatokhoz szokott elme számára talán az a legnagyobb furcsaság a The Savage Sword of Conan füzeteknél, hogy gyakorlatilag a megrajzolt epizódoknak semmi közük nincs egymáshoz, nem bontakozik ki lépésről-lépésre a főszereplő életútja. További hozadéka ennek a megoldásnak, hogy Conanon kívül nincs más állandó szereplő, sem barát, sem ellenség. Arról már nem is beszélve, hogy ennek az időbeni összevisszaságnak köszönhetően jellemfejlődésről sem beszélhetünk, illetve legtöbbször az sem derül ki, honnan került az adott városba, királyságba hősünk. Azt meg már csak zárójelben említem, hogy mivel minden „kaland” más és más, arról sem beszélhetünk, hogy barbárunk egyre nagyobb hatékonysággal küzdené le az adott ellenfeleit. Elvégre ha úgy hozza a forgatókönyvíró szeszélye, akkor bizony leütik, láncra verik, stb. Ezért aztán a hagyományos értelemben vett sorozatról nem beszélhetünk, tényleg olyan érzésünk van, mint amit Milius az első (és máig egyetlen) Conan filmje végén villantott elénk, hogy mi csupán hallgatói, nézői vagyunk annak a végtelen mennyiségű történetnek, amelyek élete során megestek Conannal.
 
A kötetben szereplő történetek:
The Wizzard Fiend of Zingara
The Temple of the Tiger
Moat of Blood
The Children of Rhan
The Fangs of Serpent
The Sea of no Return
Plunder of Death Island
Black Cloaks of Ophir
Eye of Sorcerer
The Dweller in the Depths
The Lurker in the Labyrinth
 
Betekintő
Betekintő 2