FőképA Pannon Filharmonikusok beavató sorozata márciusban a mesék világába, egészen pontosan a mesés kelet irányába repíti el közönségét. Beck Zoli és Göncy László segítségével a komolyzenével ismerkedni vágyók megtudhatják, hogy ha nem betűk és képek, hanem a muzsika hangjai elevenítenek meg egy mesés történetet, akkor minként lehet a zenével érzékeltetni a meseszövés elemeit, mely hangszerek és zenei megoldások alkalmasak arra, hogy az illatos, fűszeres kelleti hangulatot a koncertterembe varázsolják. A zenészek Rimszkij- Korszakov Seherezádé című művének előadásával elevenítik meg az Ezeregyéjszaka mesevilágát. A tenger, a bagdadi vásári forgatag és a szerelmesek egymásra találásának képeinek közvetítése során a Pannon Filharmonikusok koncertmesterének, Deák Mártának gyönyörű hegedűszólója is hallható lesz, emellett a résztvevők bepillantást nyerhetnek egy koncertmester feladataiba és a hegedűművészet műhelytitkaiba is. A koncert előtt az iskolásokat ezúttal is a hangversenyre lélekben hangoló játszóház várja.

Nikolai Rimszkij-Korszakov: Seherezade
2013. március 9. szombat 18.00 óra, Kodály Központ

Vezényel: Vass András
Közreműködik: Deák Márta (hegedű)

Forrás: Pannon Filharmonikusok