FőképAz utóbbi napokban egyre többször kapom rajta magam, hogy a falak feliratait olvasgatom. Próbálom megkülönböztetni őket egymástól, elválasztani a meg nem értett és lázadó művészeket az egyszerű vandáloktól. Egyébként, az úgynevezett „tag”-eket mindig is olvasgattam, és már tizenévesen sem értettem, hogy mire jó, ha valaki a kitalált/valódi nevét firkálgatja fel ezerszer. Most már legalább azt is tudom, hogy nem jó ez semmire, egyszerűen csak szokás és kész. Legalábbis a Szétírt falak nem magyarázza el a dolog értelmét. Sok minden mást sem magyaráz el, viszont ifjúsági regénynek egészen élvezetes olvasmány. Egy tizenéves srácról szól, aki az élet félárnyékos oldalán nyomul, de végül önerőből sikerül elindulnia a felnőtté válás útján.

Ebben a legutóbbi mondatban az „önerőből” volt a legfontosabb szó. Számomra ez a könyv leginkább a mai fiatalok magára hagyatottságáról szólt. Merthogy a kölykök nagyon csúnyán egyedül maradtak. A mai tizenévesek ugyanúgy próbálnak kitörni a rájuk kényszerített szerepekből, ahogy bármely korban, hiszen az egyéniség kifejlődéséhez hozzátartozik az is, hogy ne csak a mások által mutatott utakon járjanak – azonban történt valamiféle civilizációs törés, ami miatt már kevés egyszerűen csak nem szót fogadni. Nem vagyok szociológus, nem fogok itt társadalmi elemzést közzétenni, egyszerűen csak leírom, hogy a puszta engedetlenség ma már kevés a figyelem felkeltéséhez, és a fiatalok csúnyán iránymutatás nélkül maradtak egy folyton változó társadalmi-politikai-üzleti közegben.

Ha felnőtt fejjel olvassuk, nagyjából ez a Szétírt falak üzenete. Persze, „graffitis könyvként” reklámozva a kötet előbb kerül fiatalok kezébe, mint idősekébe, és az ő szempontjukból sokkal érdekesebb a graffitisek világa, a merész polgárpukkasztás, maga a vastag filc és a festékszóró, mint a lázadás eszközei. A bulik és a csajok közti vergődés, mint hétköznapi valóság. Na meg, a sokszor előbukkanó kérdés, hogy miből vegyünk egy doboz sört?

A kritikusok már leírták, hogy a szöveg tele van a kezdő írók jellegzetességeivel (dramaturgiai hibák, felszínes karakterek, ócska közhelyek stb.), ezért ezeket nem részletezem. Megjegyzem, azért is felesleges hosszan kitérni ezekre, mert Bódi Péter még kezdő író, oda is biggyesztette a könyv hátuljára, hogy ez az első regénye. Majd bejárja az utat és fejlődik, hagyjuk meg neki ezt a lehetőséget! Főleg, hogy már kezdőként is olyan kemény fába vágta a fejszéjét, mint a fiatalok életének bemutatása. Hibáinak java része eleve a téma nehézségéből adódik. Például kiválóan felhasználta a graffitis környezetet a téma modernizálásához, de a graffitisek szerint nem mutatja azt be megfelelő mélységben. Miért is tenné, hiszen nem dokumentumregény. Ugyancsak példaképpen említem a menekülésvágyból elkövetett lerészegedéseket és a másnapos reggeleket, vagy épp a füvezést és az egyhetes-kéthónapos szerelmeket, amelyeket könnyű értelmetlen szenvelgésnek nevezni. Azonban tizenöt-húsz évvel ezelőtt én is ismertem olyan srácokat, akiknek ennyiből állt az élete, tehát nincs okom kétségbe vonni a könyv hitelességét.

Egy kezdő író első kötete, fiatalokról fiataloknak egy fiatal szerzőtől. Így van ez jól.