Sár, vér, levendula – az alkotók szavaival

A tavalyi év tavaszán indította el a Historium Kiadó a Fiatal magyar prózaírók címre hallgató sorozatát, melyen belül önálló kötettel még nem rendelkező, ám jó tollú írók műveit mutatják be egy-egy tematikus antológiában, így segítve az alkotóknak elindulni az íróvá válás ösvényén. A sorozat első kötete, a Sár, vér, levendula tizenkét novellát és elbeszélést tartalmaz a középkorról – a nomád ősmagyarok életétől kezdve Vak Béla király uralkodásán keresztül az 1660-as nagyváradi ostromig számos érdekes témát érintve. Az egyes történetek megszületéséről, hátteréről és lényegéről maguk az alkotók (a tizenkettőből összesen kilencen) nyilatkoztak az ekultura.hu-nak.


Losonczy Attila: Tavaszból a télbe
„Amikor első ízben olvastam a Historium Kiadó Sár, vér, levendula c. pályázatának felhívását, úgy éreztem, egy régi álmom valósulhat meg.  Bár kezdő íróként nem kötelezem el magam egyetlen műfaj mellett sem, a történelmi témájú könyvek – különösen a középkorral foglalkozók – mindig is vonzottak. Az elhatározás pedig, hogy e korszakkal kapcsolatosan írjak, már régóta érlelődött bennem. Ihletadónak először a történelemkönyveimet bújtam végig, majd elolvastam a Nyugat őrei c. antológiát, amelyben leginkább Urbánszki László művei voltak rám nagy hatással. Ekkor elhatároztam, hozzá hasonlóan a névtelen kisemberek köré építem majd a cselekményt. Így született meg a Tavaszból a télbe, egy szerelemi történet a honfoglalás utáni időkből, egy lány szemszögéből (ezzel a fordulattal magamat is megleptem). Némi ismeretterjesztést becsempésztem ugyan az írásomba, de végső soron irodalmat akartam írni, nem pusztán történelmet. A nyelvezetet próbáltam úgy alakítani, hogy minden korosztály számára élvezetes legyen, de leginkább a középiskolásoknak ajánlanám.”


Mészáros Péter: Hét év, három nap
„Mindig érdekeltek az emberiség – úgymond – „keresztútjai”. Amikor utólag tudjuk, hogy mi és miért történt, de azok, akik benne voltak… nos, talán sejthettek valamit, de… Nyilván a királyi udvarokban jobban átlátták a történteket. Mintegy a történelem ütőerén tartották a kezüket. A hétköznapokban, adott esetben egy kis somogyi faluban ez másként játszódhatott le. Na, ez az izgalmas! Ahol felnő egy kisfiú, akiről már születése óta tudják, hogy táltos. Mit is érzékeltek ott és akkor abból, amit ma „Az ősi hit és a kereszténység találkozása és konfrontációja” című lábjegyzet alatt tekinthetünk meg? Annyit tudtak, amennyit. Valamit azért érezhettek… Ezt próbáltam valahogy megjeleníteni. Mérhetetlen szarkazmusom természetesen időnként átüt a történet lágy szövetén. Útnak indítottam Csejtét onnan, ahonnan, akkor, amikor. Hogy mi történhet vele később… Úgy éljek, hogy meglátjátok majd, Feleim!”


Szőllősi-Kovács Péter: Arany atyácska könnyezik
„A hazai könyvesboltokban alig akad történelmi témájú regény, novella, amely a magyar középkorról mesél. Pedig ez a korszak kiapadhatatlan forrása azoknak a történelmi eseményeknek, amelyek arra várnak, hogy a magyar szerzők feldolgozzák. Persze kiadói oldalról is elkelne némi ösztönzés. A Historium Kiadó pályázata kellő motiváció volt számomra. A véletlennek köszönhetően találtam rá arra a témára, amelyet végül feldolgoztam. Egy vidéki általános iskolában dolgozom, és a hatodik osztályból szűrődött ki pedagógus kolléganőm hangja, amint éppen Gellért püspökről magyaráz a tanulóknak. Azonnal tudtam, hogy miről kell írnom. Örömmel kutattam azokban az anyagokban, amelyek e korral foglalkoznak. Szerettem dolgozni e novellámon, mellyel hozzájárulhattam a Sár, vér, levendula című kötet sikeréhez.”


Horvát Gábor: Egy sáros kor alkonya
„A Sár, vér, levendula előtt is küldtem már írásokat különböző novellapályázatokra. Örömmel mondhatom, nem hiába. A sikerek ellenére egy dologra rá kellett jönnöm: nem vagyok valami jó mesélő. Eleinte furcsán éreztem magam, mikor bekerültem egy-egy antológia szerzői névsorába. Érdekes és izgalmas történetek között ott lapult az én írásom is a könyvben. Idegenül a többitől. Három, négy vagy több oldalt elfoglalva a lapokból, csupán azért, hogy egyetlen bővített mondatnyi cselekményt a közönség elé tárjon. A szerkesztők azonban rendre úgy gondolták, hogy ezeknek az idegen írásoknak is ott a helyük az antológiákban. Talán avégett, ami a két éve született első írásaimnál még ösztönös volt, de mára szándékommá vált. A hangulatok, az indulatok és az érzések megörökítéséért. Ez az alkotói motívum az Egy sáros kor alkonya szervezője is. Szívből örültem, mikor Bíró Szabolcs úgy döntött, hogy az írásom is kell a középkori gyűjtemény teljességéhez.”


Bányai Ilona: Fűben, fában
„Azt mondják, hazudós gyerek voltam. Pedig csak meg akartam osztani másokkal is a képzeletem szőtte csodákat. Mikor kinevettek, sírtam, és sehogy sem fért a fejembe, ők miért nem azt látják, amit én: a harangvirágot tündérek csengettyűjének, a szomszéd kutyáját tűzokádó sárkánynak. Sok csalódás árán tanultam meg, hogy a mesém csak az enyém, az emberek jól megvannak álmok nélkül is. Sok-sok év után jött egy barát, aki meggyőzött arról, hogy igenis vannak olyanok, akiket érdekelhet az én világom. Akkor kezdtem el írni. Először csak alakok születtek: öregek, fiatalok, szépek és csúnyák… vagy éppen púposak, mint a Fűben, fában Annuskája. Egy lány, aki senkit nem érdekel, senkinek sem kell, aki lassan beleszürkült a reménytelenségbe, mielőtt igazán élt volna. Olyan, amilyen bármelyikünk lehetne, ha egy más korban születik, és aki úgy dönt, hogy csakazértsem adja fel.”


Sümegi Attila: Göröngyös utak
„Minden írásomat a szereplők felől közelítem meg, így történt ez a Göröngyös utak kapcsán is. Az ihletet ezúttal is valós események adták: egy Zala megyei faluban figyeltem fel egy testvérpárra, akik kereset-kiegészítésként favágást vállaltak. Első ránézésre vékony gyerekeknek tűntek, és lenyűgözött az állóképességük, az erejük és az ügyességük, ahogyan a fejszével bántak. Rögtön tudtam, hogy novellára termettek. A második lépés a helyszín kiválasztása volt, amiben édesapám várak iránti rajongása segített: betéve tudja a magyarországi várak történetét, és a csókakői vár kifejezetten a szíve csücske. A szereplők és helyszínek után már csak el kellett indulnom a Göröngyös úton, ami ehhez a történethez vezetett. A történethez, amely alapvető emberi dolgokról szól, csak éppen a múlt hátteréhez igazítottam. Testvéri szeretet, igazság és önfeláldozás.”


Sárgai-Szabó Anna: A szekér
„A novella helyszínéül szülővárosomat, Visegrádot választottam. A történet Károly Róbert uralkodása idején játszódik, mikor még csak épült a királyi palota. A novella főhőse, Simon szemén keresztül szerettem volna bemutatni a „középkori” emberek mindennapi életmódját és gondjait. Előtérbe kerül az együgyű gondolkodás, az erőszak és a furmányosság. Simon egyszerű cserépégető, akinek a legnagyobb problémája az, hogy felesége nem esik teherbe. Ennek okán egyre ingerültebb, édesapja a folyamatos zsörtölődésével csak fokozza a feszültséget. Egy este Simon szokásához híven az ivóban fejezi be a napot, ahol meglehetősen felönt a garatra. Tettei visszavonhatatlan következményekkel járnak.”


Bukros Zsolt: A gyám
„Ez a novella több okból született, először is azért, mert soha nem írtam még történelmi tárgyú művet, és vonzott a kihívás. Másodszor az is motivált, hogy egy könyvbemutatón személyesen is megismerkedhettem a kiadó vezetőjével, Bíró Szabolccsal, aki amellett, hogy rendkívül szimpatikus embernek bizonyult, felébresztette az érdeklődésemet a műfaj iránt. Harmadszor alapvetően sci-fi írónak tartom magam, de időnként nagyon szeretek kiruccanni más irányokba is.
A történet már akkor megszületett, amikor a sztori megírásához fogtam, már csak némi utánajárást igényelt, hogy sikeresen a kiválasztott közegbe helyezzem. A száz éves háború tökéletes korszaknak látszott hozzá, hogy karakterem sorsa beteljesüljön, ami véleményem szerint nem kevés tanulságot tartogat. Emellett igyekeztem minél feszesebbé tenni a cselekményt, és elérni, hogy úgy jussunk el A-ból B-be, hogy közben az akkori világba is némi betekintést nyerünk. Természetesen megfelelő csattanóról is gondoskodtam, és őszintén remélem, hogy jó néhány olvasónak sikerült kellemes perceket szereznem.”


Bökös Borbála: Janus öröksége
„A Janus öröksége című novella megírása leginkább annak köszönhető, hogy rendkívüli módon szeretem szülővárosomat, Nagyváradot, és kicsi korom óta érdekel a történelme. Amolyan igazi lokálpatriótaként igyekszem a várossal kapcsolatos összes történelmi érdekességet magamba szívni, és büszkén mesélni a nem idevalósi barátaimnak. Nincs még egy ilyen csodálatos város, ahová régi magyar királyok temetkeztek, amelynek a területére helyzeték a kezdő délkört a 15. században, és amelynek öt-olaszbástyás vára, valamint termálvizei a középkor óta vonzzák a zarándokokat. Minél többet foglalkozom vele, a város története annál több meglepetést tartogat.
Ha valaki Nagyvárad nevét hallja, értelemszerűen Janus Pannonius és a híres-hírhedt Vitéz János püspök ötlik az eszébe, ez utóbbi igazi humanista központot, messze földön híres reneszánsz könyvtárat rendezett be a Körös parti városban. Aztán meg, ki ne ismerné Janus Pannonius Búcsú Váradtól című versét?
2009-ben igen különös felfedezésnek örvendhetett a magyar kultúra: egy elveszettnek hitt Janus Pannonius-művet találtak egy nápolyi könyvtárban. Az Anjou René nápolyi királyról szóló dicsőítő költeménynek eddig csak a felét ismerhették a kutatók, de egy kalandos úton előkerült a teljes, 1452-ben, Ferrarában megírt kézirat. A témával foglalkozó összes internetes cikket elolvastam, és természetesen azonnal beindult a fantáziám. A vers ráadásul nem olyan, mint amit a költőtől megszokhattunk, hiszen élvezettel beszél el benne mindenféle hadműveleti dolgokat, pedig Janus Pannonius nem arról volt híres, hogy kedvelte a katonai dolgokat és a tábori életet. Ráadásul miért írt dicsőítő költeményt egy olyan uralkodóról, aki éppen csatát vesztett? Ilyen és ehhez hasonló kérdések kavarogtak bennem, amikor megalkottam Andrea Resti karakterét, akiben ötvöztem a híres olasz várépítő, Giacomo Resti mérnöki intelligenciáját és a reneszánsz műveltséget, valamint laza erkölcsöket, ami származhatott akár Janus Pannoniustól is. Ugyanakkor látszatra léha, könnyelmű, szemtelenül csak a saját érdekeit néző, nonkonformista figurának képzeltem őt, aki kevesebbet mutat, mint ami valójában, és a történet végén hoz egy döntést, ami egyszerre megmagyaráz egy történelmi talányt – hogyan került a Janus kézirat fele Nápolyba –, és feltárja a szereplő igazi személyiségét. Harkai Pista, a másik karakter szintén a kedvencem, a döntései, élményei szintén kulcsfontosságúak. Ő amolyan tűzkeresztségen esik át az ostrom alatt, és felnőtté, igazi férfivá érik, aki sokat tanul önmagáról és úgy általában az emberi természetről. Az utolsó jelenetben még egy leckét kap az élettől, ami szándékaim szerint a későbbiekben sokkal erősebbé és megfontoltabbá teszi őt. Harkai Pista és Andrea Resti olyan figurák, akiket nagyon nehéz szívvel engedtem el, és szeretnék hozzájuk visszatérni a későbbiekben.”

A Sár, vér, levendula szerzői közül ma már többen is büszkélkedhetnek önálló könyvvel. A sorozat következő kötete, A holló évszázada idén májusban jelenik meg, nem kisebb szerző, mint Bán Mór előszavával.

Kapcsolódó írás:

Sár, vér, levendula – Novellák és elbeszélések a sötét középkorból