FőképFolytatjuk sorozatunkat, amelyben minden héten néhány általunk várt ígéretes újdonságról esik szó.

Könyv: A. D. Miller: Hóvirágok
Kiadó: Geopen Könyvkiadó
Várható megjelenés: 2013. február 28.
 
A Hóvirágok a szerzője szerint „morális thriller”, amely alatt ő azt a kérdésfeltevést érti, vajon hogyan történhet meg, hogy a látszólag normális, harmincvalahány éves főhőssel olyan felkavaró dolgok essenek meg, amelyeknek a józan észbe és civilizált világunkba vetett hit szerint nem szabadna bekövetkezniük? De hogyan is jutott el idáig az 1974-ben Londonban született A. D. Miller? Gyakorlatilag a legjobb helyeken, Cambridge-ben és a Princetonon tanult irodalmat, ahol aztán újságírói karrierbe kezdett amerikai tájakon kóborló útijegyzetszerű írásokkal. Visszatérvén az angol fővárosba tévés producerként dolgozott, mielőtt leszerződött a The Economist-hoz a politikai és kulturális témák területére, ahol 2004-től moszkvai tudósítóként (2007-ig) beutazta egész Oroszországot és a volt Szovjetuniót. A Hóvirágok (Snowdrops) az első regénye, amelyet 2011-ben beválogattak az egyik legrangosabb angol irodalmi díj, a Man Booker Prize legesélyesebbjei közé. Azóta több mint 20 nyelvre fordították le, és a megfilmesítés jogát is sikerült értékesíteni. A regény gyakorlatilag az összes jelentős irodalmi portálon és offline fórumon méltatásokat söpört be, amelynek alapötletét tulajdonképpen egy Miller által jegyzett cikk szolgáltatta, ahol a hó moszkvai, s ezáltal áttételesen orosz szerepét boncolgatta. Úgy vélte, a hó különleges szerepet tölt be a moszkvaiak életében, s nemcsak mindennapjaik nehézségeiről, életfelfogásukról beszél, hanem egyfajta metaforája a múlthoz való visszatérésnek, illetve azoknak a rettenetes dolgoknak, amelyek onnan feltörni szándékoznak.
 
A Hóvirágok története – ahogyan az a felvezetésből kiderülhetett – Moszkvában játszódik, ahol meglehetősen buja élet zajlik. Lepukkant kricsmikben vagy menő bárokban bukkannak fel az éjszakai élet állandó szereplői: dögös csajok, titokzatos nagymenők, piti kis bűnözők. Olyan terep ez, ahol könnyű elrejtőzni, és ahol könnyű eltüntetni bármit vagy éppen bárkit. Ebbe a világba csöppen bele Nick, az angol jogász, akinek a munkájával kapcsolatban hamarosan feltűnik néhány gyanús ügylet, ám ő túlságosan is belemerül az egzotikus és izgalmas életbe. Aztán hirtelen minden megváltozik. Nick egy napon a metrón utazva megment két csinos orosz lányt egy zsebtolvajtól, s ettől a pillanattól az életét már nem képes józanul irányítani. Beleszeret Másába, és hamarosan azzal kell szembesülnie, hogy ő lesz a sötét titkok szövevényében vergődő áldozat. És mire olvadni kezd a hó, a szűzies takaró alól felszínre kerülnek a legszörnyűbb rejtegetnivalók… valamint az eltűnt holttestek. A. D. Miller regénye a fiktív történet ellenére kiválóan modellezi a mai Moszkvát, rengeteg dolog leírása hiteles és valós, az összesített látkép pedig – ami így valóban ijesztő – inkább sötét, mint világos. Moszkva ugyanis az a város, ahol az emberek erős személyi kapcso(lato)k nélkül a bajban valóban magukra maradnak. A Hóvirágok megírásához Millernek természetesen nagy segítséget jelentettek a 3 éves ott tartózkodása alatt vele megtörténtek, ám a hitelességhez mindig szükséges még egy nagy összetevő: az olvasók véleménye. Mi is várjuk hát, hogy igazolhassuk őt!
 
 
Film: Ígéret földje
Forgalmazó: Big Bang Media
Várható bemutató: 2013. február 28.
 
Dávid Góliát ellen. Don Quijote a szélmalmok ellen. A kisember az óriáshatalmak ellen. Nem új téma, napjaink bármely szegmensére nyugodt, de fájó szívvel ráhúzható, ám hogy a topikban van (még) potenciál, az nehezen tagadható. Így gondolhatta ezt az ötletgazda David Eggers, majd a forgatókönyvet megíró John Krasinski és Matt Damon, végül pedig (nem számítva a producereket és a megvalósító stúdiót) az egészet filmmé rendező Gus Van Sant. Az Ígéret földje témájával 2010-ben foglalkozott már Josh Fox egy dokumentummoziban Gasland címmel, Van Sant filmje pedig egy finomabb, több rezonáns hangot felvonultató dráma keretei között beszéli el azt a keresztes hadjáratot, amelyet a korrupt energiaiparral, s különösen egy vitatott földgázfúrási technológiával szemben vívnak a kisemberek. A gazdaságilag depressziós mezőgazdasági közösség szereplésével gyászos portré tárul a néző elé, megidézve egy veszélyeztetett módját az amerikai élet mikrokozmoszának. A filmet természetesen már a bemutatása előtt támadások érték az energetikai vállalatok képviselői felől, ám ami érdekesebb, többen rámutattak az Ígéret földje finanszírozói mögött álló Egyesül Arab Emírségekre, amely a világ harmadik legnagyobb olaj-exportőre, s amely az utóbbi időben hollywoodi filmek mögé „bújva” támadja az amerikai gázkitermelést. No comment.
 
Az Ígéret földje története szerint Steve Butler (Matt Damon) kollégájával, Sue Thomason-nal (Frances McDormand) kerül McKinley gazdasági válság sújtotta kisvárosába. Nagyon úgy fest, hogy az itt élők elfogadják majd talajfúrási jogi ajánlatukat, mert nagy szükségük van a felkínált pénzre. Ám az elismert helyi tanár, Frank Yates (Hal Holbrook) felveti, hogy a közösség együtt döntsön az ügyben, amikor pedig Dustin Noble (John Krasinski), a dörzsölt környezetvédelmi aktivista is felbukkan a színen, még nagyobb lesz a tét a befektetők és a helyiek számára. A film ismét kitűnő terep annak a Matt Damon-nak, aki minden mozijában „úgy tesz”, ahogyan mindenki más tenne a helyében, s aki ugyan soha nem hívja fel magára különösen a figyelmet, de soha nem is hibázik a szerepeivel. Damon remek kapcsolatot ápol Van Sant-tal, hiszen korábban a Good Will Hunting-ban és a Gerry-ben is együtt dolgoztak, ráadásul a furcsa nevű rendező kezei között remekül érvényesül a történet karakterisztikájához illő, valódi érzéseket hordozó ábrázolásmód. Az Ígéret földje amúgy kimért, óvatos film, amely nem emeli fel a hangját, csendességével mégis képes tökéletesen kifejezni a témából eredő aggodalmait. Linus Sandgren operatőr képei ünnepélyesen gyönyörű képet festenek a földutakról, a nyílt mezőkről, a düledező házakról, Danny Elfman zenéje pedig hangulatában erősíti az elmondottakat. Az Ígéret földje az idei Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon Arany Medve-jelölést kapott, az Ezüst Medve-díjat pedig végül sikeresen el is hódította. Akárcsak Dávid a győzelmet Góliát ellenében.
 
 
Könyv: Laura Reese: A gyönyör sötét oldala
Kiadó: Magnólia Kiadó
Várható megjelenés: 2013. február 28.
 
Elég néhány, manapság divatos (úgy mint érdeklődésfelkeltő, mert tiltott, konvencionálisan tagadó attitűdöt kiváltó ízű) kulcsszót elejteni egy regénnyel kapcsolatban, máris óriási bestsellerré válik. Nézzük: erotikus, pszichothriller, erős idegzetű felnőtteknek. Van olyan nyitott könyvrajongó, aki e három megállapítás után nem akarná kézbe venni az adott regényt? Persze biztosan van, de most nem hozzájuk szólunk. Tehát itt van ez a Kaliforniában élő hölgy, Laura Reese – akiről több személyes adatot keresve se találni az interneten – A gyönyör sötét oldala című regényével, amely a kritikusok és az olvasók szerint hihetetlen izgalmakat rejtő, egyszerre A bárányok hallgatnak fordulataival vetekedő pszichothriller és az O történetét sok helyütt maga mögé utasító erotikus regény, amelyet tényleg csak erős idegzetű felnőtt olvasóknak ajánlanak. (Csak a közelmúltra visszatekintve) J. K. Rowling óta tudjuk, hogy egy bátor téma-, műfaj- és stílusválasztású regény micsoda lavinát képes maga mögött húzni. A Harry Potter után a modern mesevilág kapott termékeny szárnyra, a 2011-es A szürke ötven árnyalatával pedig E. L. James (szintén hölgy, ha ez valakinek meglepetés) az erotika és szexualitás határait feszegető irodalom előtt nyitott Vörös-tengert.
 
A The San Francisco Chronicle azt írja A gyönyör sötét oldaláról, hogy „merész erotikus thriller, ahol a szex perverz, a szerelem pedig tekervényes”, a Playboy szerint pedig a regényben „az erőteljes erotikus hullámtörés azonnal az érzékien leírt szadomazo rituálék világába rántja az olvasót, valamint a hozzájuk tartozó rögeszmés gyilkosságok, testvériség és a szerelem mélységeibe”. A történetben a sikeres, vonzó, visszafogott Nora meglehetősen különbözik félénk, szörnyen sebezhető húgától. Nora a testvére miatti aggódásból beleolvas Franny naplójába, és teljesen megdöbben, amikor a lapokon egy titkos szadomazo kapcsolat bontakozik ki a szemei előtt, ahol a másik fél egy rejtélyes, csupán M-nek nevezett professzor. Nora megfogadja, hogy a végére jár a dolognak, ezért merész módon elcsábítja ezt a veszélyes idegent, hogy minél több információt szerezhessen róla. Legalábbis így tervezi, ám csakhamar rá kell ébrednie, hogy egy bizarr szexuális kapcsolat rabszolgája lett csupán, s egy olyan szenvedély csapdájába zuhant, amely legalább annyira sötét és perverz, mint amennyire vonzó. Laura Reese regénye olyan olvasmány, amely a nézőt sem egykönnyen ereszti, nem csoda, hogy pillanatok alatt kultikus státuszba emelkedett. Remélhetőleg nemcsak a „tiltott gyümölcs” miatt, hanem a minőségi faktorok okán is. Mindenesetre nehéz nem kíváncsinak lenni rá.