FőképBíró Szabolcs Non nobis, Domine című regényében egy árva fiú felnőtté és lovaggá válásának két évtizedét követhetjük nyomon, miközben izgalmas, olvasmányos formában megismerkedünk az 1300-as évek Magyar Királyságával. Kihal az Árpád-ház, megkezdődnek a trónharcok, Anjou Károly mind nagyobb hatalomra tesz szert, és közben testőreként, mi több, fogadott testvéreként áll és harcol mellette a regény főhőse, Attila. Testközelből láthatjuk Esztergom bevételét, Buda ostromát, és a könyv egyik csúcspontjaként a sorsfordító rozgonyi csatát. Királyok, nemesek, lovagok, egyházi személyek sorsán, egymás ellen irányuló intrikáin keresztül láthatunk bele a hatalmasok játszmáiba, miközben kibontakozik előttünk a sáros, véres, mégis gyakran levendulaillatú magyar középkor.

Urbánszki László Nemtelen nemesek című regénye ugyanebbe a korba kalauzol el bennünket – csak épp nála kard helyett bot, csatamén helyett szürkemarha, világmegváltó hősök helyett tenyeres-talpas bojtárok, parasztlegények, szilajpásztorok szerepelnek. Hősei – Ladányfi Bene, a léhűtő nemesivadék Urlas, a piaci kiscsibész és Szabolcs, a vadorzó – az egyszerű nép köréből keverednek ki, és ízes magyar tájszólással beszélnek. Kártyacsatát vívnak egy nadrágért a vadonmélyi rablótanyán, hóban verekednek, és husánggal ütik agyon a farkasokat. Aranyhalmokért, gulyákért kártyáznak a marhakupecekkel, lándzsaharcot vívnak a rablógyilkosokkal, és egyáltalán nem biztos, hogy ők győznek.

A szerzők közös felvidéki könyvturnéja 2013. február 27-től március 1-ig tart. A két íróbarát egymást mutatja be, egymással beszélget, miközben szívesen válaszolnak a közönség kérdéseire is.

A könyvturné állomásai:
Február 27. (szerda) – 11:30 – Nagymegyer, Kereskedelmi Akadémia
Február 27. (szerda) – 17:30 – Somorja, Zalabai Zsigmond Városi Könyvtár
Február 28. (csütörtök) – 11:00 – Dunaszerdahely, Városi Könyvtár
Február 28. (csütörtök) – 18:00 – Feketenyék, Kultúrház
Március 1. (péntek) – 18:00 – Dunaszerdahely, Csemadok Ház

Az egyes bemutatók akciós könyvvásárral és dedikálással zárulnak, a belépés pedig minden előadásra ingyenes!

Forrás:
http://biroszabolcs.eu
http://biroszabolcs.blog.hu
http://facebook.com/szekirodalom
http://historiumkiado.eu