Harlan Coben: Senkinek egy szót se

Dr. David Beck és a felesége már gyerekkoruk óta ismerik egymást. Minden évben visszatérnek a családjuk tulajdonában lévő Charmaine-tóhoz, hogy megünnepeljék első csókjuk évfordulóját, ám ezúttal, a tizenharmadik alkalommal a kellemesnek induló nap rosszul végződik. Nagyon rosszul. Nyolc évvel később Dr. Beck még mindig nem heverte ki a felesége halálát. Közeledik az évforduló napja, amikor egy névtelen üzenetet kap, amelyben olyan utalások vannak, amelyeket rajta és a feleségén kívül nem sokan ismernek. Talán lehetséges az, amit remélni sem mert, hogy halottnak hitt felesége mégis él? A levél végén szereplő üzenet egyértelmű: egy szót se… senkinek!
 
Olvastam már a szerzőtől más írást is (Az erdő) és bár az is jó volt, de az nem tetszett ennyire. Hogy miben volt más ez a történet? A csavaros és feszült cselekmény mellett jelen volt az igaz, mély, mindent elemésztő szerelem, a veszteség fájdalma, majd a remény lüktetése és mindez egy férfi szemszögéből és egy férfi tollából. Nem csöpögős, rózsaszín leírás, de mégis gyönyörű. Bámulatos. Élvezet volt olvasni. Szerencsére ezek a felfokozott érzelmek nem nyomják agyon a cselekményt, hanem tökéletes alapot szolgáltatnak az eseményeknek. Olyan ez a történet, amelynek egy része már az elejétől fogva kitalálható, sejthető, de a szereplők motivációi, titkai miatt egészen a végéig bőven akadnak meglepetések, gyakorlatilag minden oldalon találtam valami titkot, rejtélyt, izgalmat. A múltból felmerült újabb és újabb titkok mindig felülírják az addigra már éppen átláthatónak tűnő összefüggéseket. Hol ez a szereplő, hol egy másik a gyanús, mindenkinek van valami kapcsolata a másikkal, vagy az éppen felbukkanó harmadikkal. Van, aki titkolja ezeket a kapcsolatait és van, aki már nem is fárad vele. Közben pedig állandó a feszültség, a fenyegetés, amitől úgy éreztem, a titkok lassan összenyomnak. Amikor már azt hittem, hogy több meglepetés nem érhet, kaptam még egy fricskát az írótól, amire csak annyit tudtam reagálni: „Ez szép volt, Mr. Coben!”
 
A cselekmény gyors és pörgős, a lelki kitérők sem tudták lelassítani, inkább még kíváncsibbá tettek. Nagyon tetszettek az életszagú, pörgős párbeszédek, az összetett cselekmény bizonyos részei pedig elgondolkodásra késztettek. Rövid időn belül sok szereplő került a képbe, illetve a visszaemlékezések miatt több idősíkon zajlottak az események, mindezek ellenére jó tempóban haladtam, könnyű volt olvasni. A történetvezetés, a cselekményszálak folyamatos összekuszálása, a bizonytalanság és a feszültség folyamatos fenntartása miatt a könyvet gyakorlatilag nem lehet félretenni, a szereplők lelki vívódása, az érzelmek leírása pedig felteszi a koronát az egyébként is mesteri írásra. Jó, hogy az akció mellett van egy lelki oldala is a történetnek, mert így mélysége van, ami miatt tényleg csak ajánlani tudom mindenkinek, aki szereti ezt a műfajt. Az író egyébként ezzel a könyvével nálam végleg bekerült azon szerzők közé, akiknek minden könyvét olvasni szeretném.
 
Harlan Coben egy, a krimi műfajában alkotó, kiemelkedően tehetséges kortárs amerikai író, aki már több elismerést kapott az írásaiért, Senkinek egy szót se (korábban El ne áruld senkinek) című regényéből pedig nagy sikerű, szintén több díjjal jutalmazott film készült.