FőképMagyar kulturális értékeink felkutatása és közzé tétele az érdeklődő nagyközönség számára napjainkban is zajlik. Így van ez olyan zenei ritkaságokkal is, melyek évszázadokat töltöttek elfeledve könyv- és kottatárakban. Csak a szorgos kutatómunka hozza meg gyümölcsét: publikálásra kerül egy zenemű, majd elkészül a kompozíció hangfelvétele. Az MTA Zenetudományi Intézet által kiadott Musicalia Danubiana forráskiadvány-sorozat 13. kötetében 1995-ben jelent meg Sas Ágnes és a 2011-ben elhunyt, nemzetközi hírű Dobszay László zenetörténész és karnagy szerkesztésében Istvánffy Benedek Missa „Sanctificabis annum quinquagesimum vel Sanctae Dorotheae”, 1774 című műve. A szerző viszonylag kevés fennmaradt kompozíciója között ez a legnagyobb szabású darab. Az első hangfelvétel 1997-ben a Hungaroton gondozásában jelent meg, két évvel az MTA publikálása után.
 
A győri székesegyház kottatárában közel másfélszáz kéziratos kotta viseli Istvánffy Benedek (1733-1778) írását, melyek az ő tizenkét éves Győrben eltöltött karnagyi működése alatt gyűltek össze. Istvánffy zenei működése a késő barokk és kora klasszika időszakára esik, s benne korának egyik legkiemelkedőbb magyar zeneszerzőjét tisztelhetjük. Ő Szentmártonban – a mai Pannonhalmán – született a bencés kolostor orgonistája, Istvánffy József fiaként. Zenei ismereteket és oktatást is tőle kaphatott, mely meghatározóvá vált későbbi élete számára. A soproni jezsuita iskola után – zenészként – kapcsolatba került az Esterházy-udvarral is, hiszen a győri kottatár számos Gregor Werner kompozíciót őriz, melyeket Istvánffy maga másolt. Werner a kismartoni (ma: Eisenstadt) Esterházy hercegeknél Hofkapellmeisterként szolgált, Joseph Haydn elődjeként.
 
Korabeli források szerint a lemezen hallható mű első alkalommal 1774. augusztus 15-én hangzott el gróf Zichy Ferenc aranymiséjén. Istvánffy Sancta Dorothea-miséjének gerincét az Ordo Missae rendje szerint a Kyrie, Gloria és Credo, illetve a második főrészben a Sanctus, Benedictus és Agnus Dei adja. A szerző a „Viri Gallilaei” gregorián énekkel (Introitus) indítja a művet. Ezt követően a pompázatos – a teljes zenekart megmozgató – 18. századi klasszikus stílusban komponált dallamai hangzanak fel. A kórus moll és szűkített akkordjaira a vonósok unisono válasza adja meg a feszültség és oldás kettős zenei elképzelését, a szöveg zenei megjelenítését. Az igazi hit és átélés mélyen érződik a győri karnagy ünnepi alkalomra írt miséjén. Istvánffy hallhatóan felkészült muzsikus volt, aki kialakult, érett zenei elgondolásokkal rendelkezett. Rendkívül tetszetős a vonósok kezelése az egész műben: fantáziadús, arányos és bizonyságot tesz az alapos hangszerismeretről is. Mint hallható, zenei eszköztárából a dinamika sem hiányzott. A műben ugyanakkor visszatükröződik a 18. század második felében meghatározó zenei központok, Mannheim és Bécs zenei befolyása is, de emellett találhatunk zenei elemeket a korábbi barokk kor jellemzőire is.
 
A „Gloria” üdvözítő tétel méltóságteljes; a kórust a zenei textúrába mélyen beágyazva alkalmazza, s a vonós és fafúvós szólamok mellett az orgona is bekapcsolódik, színezve a hangzást. Bár utóbbi alapvetően a barokk hagyományai szerint continuo szerepet, kíséretet lát el, de több helyütt szólisztikus szerepet is kap, így a szépséges „Et incarnatus est” tételnél is, melyben az orgona és a kórus mellett az oboák, a fagott és a vonósok is megszólalnak. A „Quoniam” a kontratenor, vonósok és az orgona hármasára épül. A triolás lüktetésű hegedűszólam, mely kíséri, keretet ad és összefonódik a kontratenor szólójával. A hegedűk és brácsák az alacsony fekvésben szólva kiemelik a szólista énekét. Érződnek az érzékeny, gazdag zenei elképzelések, s a mesteri tudás. Istvánffy művészien bánik a formákkal, zenéjével kiemeli az egyházi szöveget. A „Cum Sancto” zenei megvalósítása is impozáns. Sodró lendületű barokkos polifónia jellemzi, megszólal a teljes zenekar, a kórussal egyetemben, s kiemelt szerepet kapnak a trombiták és üstdobok egyaránt. Felemelő hallgatni a szoprán, tenor, alt és basszus szólamokat. A fúga szerkesztés egy másfél perces barokk hangzással párosul, s közötte a fagott és oboa néhány ütemnyi kontrasztálása után a kórus és zenekar együttesen érkezik meg a remekül hangszerelt záráshoz. A mű egyik kiemelkedő zenei pillanata ez.
 
Istvánffy a „Gloria” és a „Credo” esetében kezdésként egyaránt gregorián dallamokat (Viri Gallilaei, Alleluia, Psallite Domino) alkalmaz, melyeket a következő részekben szintén megjelenít egyes hangszereken, kóruson. Ezek visszatérő elemként végigvonulnak a zenén, és egy átfogó szerkesztési elvet, keretet is adnak a műnek. A „Benedictus” több motívumból építkezik, kisebb apparátust megmozgatva. Az énekesek mellett continuo, fafúvósok és hegedűk alkotják e kisebb együttest. Több helyen a rokokóra jellemző dallamfordulatokat hallunk, néhány akár Johann Christian Bach zenéjében is szerepelhetne. A szerző a hangszerek és a kórus közötti váltakozó szerepekkel, szólamokkal viszi a zenét előbbre. Az „Agnus Dei” (Isten Báránya) orgonára és szólistára komponált bevezetése után a kórus folytatja a miserere-könyörgést. S ehhez kapcsolódóan a „Dona nobis pacem” (Adj békét nekünk) gyors tempójú zenekarra és kórusra írt fúgája adja meg a lezárást, mely szimbolizálja a pap és a nép záróénekét.
 
S most térjünk ki a lemez előadóira is, akik kiemelkedő interpretációjukkal hozzájárultak az Istvánffy kompozíció méltó megszólaltatásához. A lemezen a már említett gregorián énekek a Schola Hungarica előadásában hangzanak el, Dobszay László vezetésével. Dobszay László – aki 1970-ben a Schola Hungarica egyik megalapítója is volt – múlhatatlan érdemeket szerzett a középkori és liturgikus művek előadása, az európai gregorián kultúra terjesztése mellett, szerteágazó zenetörténészi kutatásainak is köszönhetően az említett művet a felfedezés után már a szélesebb nyilvánosság is megismerheti, hallhatja. A lemez másik közreműködője, a Rolla János vezette Liszt Ferenc Kamarazenekar teljes szépségében mutatja meg Istvánffy Benedek muzsikáját. Tiszta szólamjátékkal, remek dinamikai artikulációval örvendezteti meg hallgatóit és elgondolkodhat a ritkaságokra is kíváncsi zenebarát, hogy milyen rendkívüli értékeket hordoz az említett 18. századi magyar zeneszerző tollából származó mű. De ne felejtsük el megemlíteni Pertis Zsuzsa kimagasló orgonajátékát sem, aki hosszú évtizedek óta a Liszt Ferenc Kamarazenekar felvételeinek jeles közreműködője. 
 
Egy olyan művészi összmunka eredménye Istvánffy Benedek Missa „Sanctificabis annum quinquagesimum vel Sanctae Dorotheae” kompozíciójának hangfelvétele, mely elismerést érdemel. Mind zeneileg, mind hangtechnikailag ez is – a Hungarotontól korábban megszokott – magas minőségű kiadvány. S elmondhatjuk, hogy Győr Istvánffy Benedek működése alatt a 18. századi magyarországi klasszika egyik fontos zenei állomása volt, melyet érdemes ismernie közelebbről is a magyar kultúrára szomjazóknak.
 
Előadók:
Dobszay László – karmester
Liszt Ferenc Kamarazenekar
Pertis Zsuzsa – orgona
Schola Hungarica
Nicholas Clapton
 
A lemezen elhangzó számok listája:
1. Introitus: Viri Gallilaei
2. Kyrie
3-6. Gloria
7. Alleluia
8-10. Credo
11. Ascendit Deus
12. Sanctus
13. Benedictus
14. Psallite Domino
15-16. Agnus Dei