Főkép

Bill Watterson híres (megfelelő szemszögből nézve hírhedt) arról, hogy nem hajlandó kiárusítani szellemi gyermekeit. Nincs Kázmér és Huba póló, bögre, alsógatya és rajzfilm sem. Mindezekre minimum addig kell várni, amíg Watterson meg nem hal, de ha elég jól sikerül a végrendelete, akkor plusz 70 év vagy hogy. Mindezt csak azért mondom el, mert ez a könyv lényegében csupa, korábban már magyarul is megjelent képsort tartalmaz, lévén jubileumi válogatás, a képregénysorozat első tíz évéből (több meg nem volt és valószínűleg nem is lesz). Szólhatna akár arról is, hogy Watterson lehúz még egy bőrt a rókáról. A rajongóknak mégis érdemes beszerezniük, ugyanis Watterson, aki úgy kerüli a nyilvánosságot, mint Kázmért annak réme, hogy osztályelső legyen, maga válogatta össze a képsorokat, és egy részükhöz hozzáfűzéseket is írt. Plusz a könyv elején hosszasan, ám érdekfeszítően felvázolja a véleményét a képregényről, mint műfajról, a rövid képsorok (comics strip) lehetőségeiről és helyzetéről, (melyekért ő maga harcos forradalmárként rengeteget tett, szembeszállva a haszonleső nagy ügynökségekkel illetve akár magukkal a képsorokat lehozó újságokkal is), valamint arról, hogyan is dolgozik ő. Mindezeket ennyi évvel a képregény befejezése (1995. december 31.) után is jó olvasni.
 
Ez a válogatás nem egy szimpla „best of”. Watterson okkal rakta a kötetbe az összes itt látható képsort, és jobbára érdekesek és/vagy mulatságosak a hozzájuk fűzött megjegyzései. Jó így belelátni az író-rajzoló fejébe, jobban megérti így az ember, hogy mit miért csinált. Nem mondom, hogy 100%-ban egyetértek minden szavával, de alapvetően azt gondolom, igen, így kell ezt csinálni, ahogy ő tette. Kitartani az elvek mellett, de úgy, hogy legyen is mire föl. Aki még sosem látott Kázmér és Hubát, vagy legfeljebb néhány képsort a Metró újság utolsó oldalán, annak remek alkalom ez az ismerkedéshez, mert nagy vonalakban mindenből van itt, amiért szeretni lehet ezt a hat éves kiskölyköt és a jobbik énjeként is felfogható plüsstigrisét. Kb. az összes jellegzetes poén, helyzet, visszatérő motívum és szereplő felvonul itt, a kő egyszerű, zsigeri idétlenkedéstől a filozofálgatós vagy társadalomkritikus képsorokig. És engem speciel nem zavart, hogy x-edszer olvasom ezeket, még mindig remekül szórakoztam.