Főkép

A Star Wars rajongók többsége a 2012-es évet minden bizonnyal a The Old Republic számítógépes játék jegyében töltötte el, ugyanis a LucasArts legújabb fejlesztése egy olyan szerepjáték, mely nemcsak, hogy hatalmas mennyiségű játékost mozgat egyszerre az interneten, de egyben az univerzum egy régebbi korában játszódik. Ekkor még nagyszámú Sith- és Jedi-lovag élt a galaxis különböző szegleteiben, akik miután tudomást szereztek egymás létezéséről, borzalmas háborút indítottak örök ellenfelükkel szemben. Természetesen a franchise irodalmi vonatkozást sem mellőz, született képregény és regénysorozat is hangulatkeltőként, felvezetésként az online játékhoz, s ezek közül immár a harmadik részt vehetjük magyarul is kézbe. Nagy várakozással tekintettem elé, ugyanis az a Drew Karpyshyn írta, akinek a Darth Bane-ciklusa gyakorlatilag új fejezetet nyitott a Star Wars hagyományban.
 
Annál nagyobb meglepetésként ért, amit kaptam. Ugyanis Karpyshyn meg sem próbálkozott egy olyan önállóan is élvezhető és szórakoztató regény elkészítésével, mint Paul S. Kemp és Sean Williams a sorozat többi részében, egyszerűen csak egy átvezetést készített el a korábban nagy sikernek örvendő Knights of The Old Republic és a mostani The Old Republic játékok között. Persze ez nem elsősorban a szerző hibája, valószínűleg csupán ezt kérték tőle, ám ettől még sok ponton is problémás a történet. Mondom ezt úgy, hogy alapjaiban kifejezetten tetszett, a korszak iránti elfogult felem nem tudta nem élvezni az izgalmas könyvet, még ha eközben másik oldalról nem is vagyok teljesen megelégedve.
 
Nem sokkal azután, hogy Revan elég kétséges eszközökkel leverte a mandaloriak lázadását, elutazott egy távoli bolygóra, hogy onnan visszatérve hadjáratot indítson az általa korábban védelmezett Köztársaság és a Jedi-rend ellen. Végül elkapták, és visszatérítették az Erő világos oldalára, amelynek hatására elvesztette emlékeinek jelentős részét – ám mégsem tudtak teljesen megbocsátani neki. Mintegy kitaszítottként él a Coruscanton, amikor sötét álmai támadnak, és rossz előérzet keríti hatalmába. Útnak indul egykori társával, hogy visszanyerje személyiségét, de félő, hogy valami hatalmas titokra fog bukkanni… Eközben a galaxis másik végén a beszédes nevű Scourge (Korbács) Nagyúr egyre jobban belefonódik a Sith-ek ármánykodásaiba, de valójában csak a Sith Birodalom létét félti, s megmentéséért bármit hajlandó megtenni.
 
Ahogy fentebb is említettem, furcsa átmenetet képez a regény. Fokozatosan adagolja azokat az információkat, amelyeket a játékokat nem ismerő közönség nem tud, mintha fordulatnak, vagy meglepetésnek szánná őket – miközben pedig elvár egy olyan háttértudást, amivel ők nem rendelkeznek. Egyébként kifejezetten érdekesen, lassan, de feszültséggel teli módon vezeti fel Revan múltjának képeit, ám kikacsint a rajongók felé is a főszereplő egykori társainak emlegetésével. Előkerül a mandalori háború, utalgat Revan betöltött szerepére és későbbi elfogásának részleteire, legendának tartja, de mégis csak levegőben lóg a karakter, nem mutatja be és csak a vége felé próbálja árnyalni, mintha természetesen ismernie kellene mindenkinek.
 
Mindezeken felül a befejezés is hiányérzetet hagy maga után, hiszen a folytatás elvileg maga a The Old Republic játék lenne – így nem biztos, hogy mindenkinek tetszeni fog. Arról nem is szólva, hogy a történet szövése közben sokszor ellent is mond a korábbi játékok cselekményének, aminek viszont a rajongók nem fognak örülni. Végig az járt a fejemben, hogy kinek is merném ajánlani: a KotOR ismerőinek; az inkább csak regényekkel foglalkozóknak; esetleg aki még teljesen új a korszakban? Nehéz kérdés, mert mindenki találhat benne kivetni valót. Mégis, leginkább azok fogják élvezni, akik hajlandóak félretenni az előítéleteiket és korábbi tudásukat, s képesek kizárólag a regénnyel foglalkozni – így ugyanis nagyszerűen is szórakozhatnak.
 
Ugyanis Karpyshyn egyáltalán nem írt rossz regényt. Főleg a Sith Birodalom leírása kifejezetten magával ragadó, a sötét oldal bemutatása, az intrikák és kegyetlenségek világa érdekesnek és izgalmasnak tűnik, ráadásul a történetre sem lehet panasz, rég olvastam ennyire komor eseménysort. Emlékezetes figuráit, ha nem is árnyalja túl, de van saját jellemük, ami a köztársasági oldalra talán még inkább igaz. Revan ugyan a könyv alapján kissé elnagyolt személyiség, de társai kompenzálják ezt a hiányosságot. A velük kapcsolatos cselekmény is mintha vázlatos lenne, inkább csak pillanatképeket kapunk egyes személyek sorsáról, amelyek hangulatosak és szórakoztatóak azoknak, akik kíváncsiak rá, de az összetettebb történetek hívei nem lesznek maradéktalanul elégedettek.
 
Összefoglalva mégis azt mondanám, hogy nem vagyok igazán csalódott. Ha valaki képes félretenni a koncepcióból adódó problémákat, és megelégszik azzal, hogy a Revan csupán két ismert időszak közti rést próbálja kitölteni, akkor nem fogja sajnálni a valamivel több, mint háromszáz oldalra szánt időt. Nekem csak többé-kevésbé sikerült ez, mégis élvezni tudtam a regényt a maga furcsán vázlatos stílusában. Arról nem is szólva, hogy kiválóan teljesíti elődleges célkitűzését, vagyis kedvet kapunk a The Old Republic játék elkezdéséhez is – csak aztán bírjuk szabadidővel.