Nicholas Oldland: A melegszívű medve, A hebrencs hód, A jámbor jávorszarvas

„Minden háromrészes sorozatból legalább egy rész nem üti meg a másik kettő által felállított mércét,” szűrtük le egyszer nagyon régen a végső következtetést egy jó barátommal. Idővel kiegészült a mondás, miszerint „vannak kivételek.” Mindezt jó szívvel terjesztettük és többnyire egyetértő jellegű bólogatást kaptunk válaszképpen. Gyorsan tudjuk le a kötelező kört: a kanadai művészetdiplomás Nicholas Oldland háromrészes sorozata kivételnek számít, végig ugyanazt a színvonalat tartja.

A három kötet között inkább hangulati különbségeket fedeztünk fel (többes szám = családilag). A mindent és mindenkit megölelgető melegszívű medve az egyik legcukibb erdei állat, akit valaha láttunk, míg a jámbor jávorszarvas talán a legfelnőttesebb módon jellemváltó gyerekkönyv-szereplő a világon. Ha újabb „leggel” jellemezzük, akkor a hebrencs hód a másik két szereplő legjobb ötvözete, merthogy alapvetően egy kedves és barátságos állatkáról van szó, aki a saját elbaltázottságára rádöbbenve tudatosan változtat és akarattal, kitartással helyrehoz mindent, amit elrontott.

Na jó, ez így kissé didaktikusnak hangzik, de a rövid, jól kezelhető méretű könyveket lapozgatva és manóféléknek felolvasva a didaktika egyáltalán nem érezhető. Nyilvánvalóan nem is szándékos, és többek közt ezért is érdemesebb egyszerűen csak élvezni a történeteket, mintsem felnőtt fejjel a karakterek ilyen-olyan átalakulásán gyötrődni. Merthogy Oldland medvéje, szarvasa és hódja nagyon kedves, nagyon szerethető és nagyon aranyos figurák. Nem csoda, hogy hirtelenhopp világsikernek örvendenek, és remélem, a szerző eléggé felbátorodott ezen, hogy az elkövetkező évek során újra meg újra megörvendeztesse a világ gyermekeit néhány újabb alkotással.