Stone Sour: House of Gold & Bones – Part 1 (CD)

Talán nem lehet vitatkozni azon megállapítással, hogy könnyebb úgy sikereket elérni, ha ismert, híres és kipróbált zenészek készítenek jó dalokat, mintha egy ismeretlen tagokból álló csapat készítené őket. A Stone Sour esetében is igaz lehet mindez. Ugyanis hiába, hogy a banda hamarabb létezett, mint a Slipknot, az igazi sikereit – a kiváló dalok mellett – mégis annak köszönheti, hogy soraiban tudhatja a maszkos horrorbrigád két tagját is, az énekes Corey Taylortés a gitárost, Jim Rootot. Tehát a Slipknot által elért frenetikus sikerek után nem volt meggondolatlan dolog újból életre hívni a jóval befogadhatóbb és ezért sokkal szélesebb kör által értékelhető, finomabb Stone Sourt. Persze láttunk már olyat, hogy híres zenészek próbáltak zenekarokat, supergroupokat létrehozni, és a próbálkozás földbe állt, ezért a sikernek nélkülözhetetlen és szükséges feltétele a jól megírt szerzemények sora is. Ez jelen esetben megvan, és erre talán nem is kell jobb bizonyíték, mint az, hogy a banda minden egyes lemezével képes volt az azt megelőzőt megugrani és még jobbat és sikeresebbet alkotni.

Amit az előző, harmadik korongnál, az Audio Secrecynél szinte biztosra lehetett venni, az most végérvényesen bebizonyosodott: odaértek az élbolyba… A kiváló lemezt természetesen egy roppant sikeres turné is követte, így nem volt kérdéses, hogy lesz folytatás, ami most meg is érkezett, ráadásul nem kisebb fába vágták a fejszéjüket, mint hogy egy konceptalbumot hoznak ki, ráadásul két részre bontva. A lemezt megelőző nyilatkozatokban Corey olyan albumok hangulati hatását említette meg, mint az Alice In Chains Dirtje vagy éppen a Pink Floyd The Wallja. A stúdiómunkálatok megkezdése előtt pedig nem sokkal hallhattuk a hírt, hogy a basszusgitáros kilép a zenekarból, és nem más ugrott be a helyére feljátszani a basszustémákat, mint Rachel Bolan a Skid Row-ból. Itt meg is szeretném jegyezni, hogy régen hallottam ennyire meggyőzően, mélyen, mégis kiválóan dohogó basszus hangzást – fület gyönyörködtetőre sikeredett.

A kezdés (Gone Sovereign) egy már-már punkos riffel indít, és bevallom, nem sikerült hamar megkedvelnem. Beindulós, vadulós, darálós darab, de nekem hiányzik belőle az emlékezetes refrén.


Szerencsére nem tart sokáig az ijedelmem, mert a folytatásban (Absolute Zero) olyan refrént ken oda Corey, ami egyrészt az album egyik legjobbja, másrészt pedig elképzelhetetlen, hogy ne ragadjon bele egyből az ember agyába. Még az elsőre furának, hovatovább taszítónak ható vissza-visszatérő kórusos énektéma is értelmet nyer csakhamar, úgyhogy gyorsan kiderül, hogy egy óriási nótával állunk szembe (és akkor még a kreatív gitárszólóról nem is ejtettem szót...).


A „Rumor of Skin” esetében is kár lenne említés nélkül hagyni, hogy a ritmusszekció mennyire odateszi magát, és mennyire kiválóan szól a basszusgitár. Jelen dal esetében a végén hallható, vokálokkal megtámogatott refrén a különösen erős. A finoman szólva is durva nyitóhármas után jólesik egy kis lazítás, amire a „The Travelers, Pt. 1” kiválóan meg is felel. Majd szépen átúszunk a „Tired”-be, amelynél keresve sem találhatnának jobbat napközbeni rotációra a rádióadók, ha egy rádióbarát rockdalt szeretnének műsorukra tűzni. Kicsit meglepett elsőre, hogy milyen jól áll nekik, ha vonósokat használnak díszítés gyanánt.

A kellemes, lightos perceknek aztán vége szakad, amint berobban a „RU486” gyilkos riffje, amely akár egy Slayer- vagy Megadeth-dalban is megállná a helyét, ugyanis ez a dal hivatott képviselni a thrashes, keménykötésű metal vonalat. Majd a „My Name Is Allen”-nel megérkezik a kedvenc nótám a lemezről, akkora menetelős, kimért középtempóval, amelyhez hasonlóra azt szokás mondani, hogy: olyan feszes, mint a kacsa s..ge, és már-már szárnyaló refrénnel, ami szintén ott van az élbolyban.

Ezután újfent jólesnek az óvatosabb percek, és a „Taciturn”-nél minden a helyén van: hangulat, dallam, felépítés. Megkockáztatom: pályafutásuk legjobb lírai dalát hozták össze ezzel. Az ezt követő „Influence of a Drowsy God” csalókán indul, mert olyan, mintha egy újabb balladával lenne dolgunk, de idővel kellően bekeményedik és combos szerzemény kerekedik belőle.

A „The Travelers, Pt. 2” lágy és finom, amikor először hallgattam az albumot, azt hittem, hogy ez a záró nóta, mert az a fajta hangulat jellemzi, amellyel lemezeket szoktak zárni. De azt kell mondjam, szerencsére tévedtem, mert van hátra még egy felvétel, a zordabb fajtából, és ez nem is baj, mert olyan dalcsokrot hozott össze a banda, hogy még szívesen hallgatnék további dalokat is. Az imént említett „Last of the Real” refrénje szintén elég emlékezetesre sikeredett, azok a hajlítások, amiket Corey villant... hát, azokra megint nehéz szavakat találni.

A csapat töretlen sikerét jelzi, hogy az album a Billboard összesített lemezeladási listájának hetedik helyén nyitott, kb. 31 ezer első heti eladott példánnyal. Ez kevesebb, mint a legutóbbi album (Audio Secrecy) eredménye, mert bár az a hatodik helyen kezdte pályafutását, abból 46 ezer darab ment el ennyi idő alatt. Viszont ha figyelembe vesszük a zeneipar mostani állapotát, a letöltéseket, másolásokat, ez a csökkenés nagyjából természetesnek is tekinthető.

Összegzés
Ha valaki azt gondolta volna, hogy a legutóbbi lemezzel a Stone Sour elérte pályafutása csúcsát, az bizony most kellemesen csalódni fog, ugyanis a srácok tudtak még egy szintet lépni. Csakis ajánlani tudom ezt a remekművet. A lemez talán kicsit nehezebben adja meg magát, mint elődei, de bőven megéri belefektetni egy kis időt a hallgatásába. Én pedig nagyon várom az áprilist, amikor megjelenik a folytatás, a második rész, de amíg eljön a nap, addig is megnyomok egy gombot a lejátszón: „Újraindítás”!

Az együttes tagjai:
Corey Taylor - ének, zongora „The Travelers, Pt. 2”
James Root - gitár
Josh Rand - gitár
Roy Mayorga - dob, szintetizátor „Gone Sovereign”, „Absolute Zero”, „Taciturn”, „Influence of a Drowsy God”

Közreműködő zenészek:
Rachel Bolan (Skid Row) – basszusgitár

A lemezen elhangzó számok listája:
1. Gone Sovereign
2. Absolute Zero
3. A Rumor of Skin
4. The Travelers, Pt. 1
5. Tired
6. RU486
7. My Name Is Allen
8. Taciturn
9. Influence of a Drowsy God
10. The Travelers, Pt. 2
11. Last of the Real

Diszkográfia:
Stone Sour (2002)
Come What(ever) May (2006)
Audio Secrecy (2010)
House of Gold & Bones – Part 1 (2012)