Főkép

Crashdiet. Két pont az i-n. Mi lehet ez? Valami Mötley Crüe-utánzat? Utánzatnak éppen nem nevezném, inkább azt mondanám, hogy a svéd fiúk úgy döntöttek, ők is a glam metal stílusban akarnak maradandót alkotni, és igyekeznek visszahozni azokat a nagy show-kat, amiket a már említett zenekaron kívül több példaképük is (Pl. G`n`R, Skid Row) művelt a színpadon. És nekem nagyon úgy tűnik, hogy ez igencsak jól megy nekik.

Már az első albumukkal és az azt követő turnézással hatalmas rajongótábort szereztek maguknak, de amikor nem sokkal később az alapító énekesük, Dave Lepard öngyilkosságot követett el (mindössze 25 évesen), a megmaradt három tag bejelentette a banda feloszlását. Ám a rajongók állandó „zaklatásai” miatt (és persze a Lepard család hozzájárulásával) 2007-ben újra összeálltak. 2013-at pedig a negyedik stúdióalbumuk megjelentetésével indították, ami azért nem rossz kezdése egy évnek. Főleg akkor nem, ha ennyire jól sikerült albumról van szó, amit nyilvánvalóan az összes rajongó a gyönyörtől könnyezve hallgat majd. És ez a „veszély” azoknál is fennáll, akik csak most ismerkednek a stockholmi srácokkal.

Ahogy ránézünk a lemezre (csak így távolból), rögtön szembetűnik, hogy a fiúk nem egy könnyed kis Barbie-házas témával állnak elő. A borítón egy poszt-apokaliptikusnak tűnő tájkép, mászókával meg átvágott kerítéssel, a távolban egy hatalmas épület félig leomlott romja, és mindezek között alakok mászkálnak. Na meg itt a cím is: The Savage Playground (A barbár játszótér). Hát, nem egy délutáni tea mellett fogyasztható téma, az már biztos.

Na de térjünk át a zenére. Már rögtön az első dallal odavágnak a fiúk: a hosszas felvezetés után a dobozhang igen hangulatos elem, de amikor végre a hangszerek is megszólalnak vad, rendkívül gyors tempóban, bennünk is felbuzog az adrenalin. Majd az énekkel még jobban megbolondítja a dalt a banda, és egy pillanatra sem enged leülni.

Az ezt követő „Cocaine Cowboys” igen hangulatos bevezetővel indul, és az egyetlen gitár témáját ügyesen veszi át az egész zenekar, a hangszerek szerepének minimalizálásától pedig még hangsúlyosabbá válik az ének. A refrén különösen dallamos, könnyedén az ember fülébe mászik és a háttérvokál jó kis alapot ad Simon Cruz „feleleteinek”. Az elmaradhatatlan, ámbár rövid gitárszóló pedig nem próbál túlcsigázni a hosszúságával, de tömören megadja nekünk az imádott „sírást”.


Aztán itt a harmadik szerzemény, az „Anarchy” is. Úristen. Eddig annyira frankó az összes dal, hogy nem tudom megállni, hogy ne írjak mindegyikről valamit. Az „Anarchy” jó kis gitárriffel kezdődik, a refrén felvezetőjének a szövege pedig iszonyatosan el van kapva, ahogy rímel, és ahogy pont illik a zenéhez, és aztán ott a gitár fülbemászó témája is, amiből nagyon ügyesen indul ki a szóló – nem is tudom, mindezt mihez hasonlítsam... 

De biztosan senki sem kíváncsi mind a tizenhárom dal rövid összefoglalására, én sem lennék az, hiszen ez a zene magáért beszél, és mert ezt az albumot egyszerűen lehetetlen igazán jól visszaadni szavakkal. Nem tudom leírni azt, ahogy a jól megválasztott szövegek nemcsak magukban ütnek nagyot a remek rímekkel, de pöpec módon illeszkednek a zenére. Nem lehet leírni azt sem, ahogy a hangszerek ki-be lépkednek, viszik a témát, aztán hirtelen eltűnnek. Sem azt a vadságot, azt a tüzet, ami az egész lemezből árad. Azt a megnyugodni nem képes nyers erőt, amit ezek a fiúk képesek voltak épp annyira formába önteni, amennyire kellett.

„A SAVAGE PLAYGROUND a mi játszóterünk, a kezdet és a vég, a hely, ahol eszünk és sokasodunk” – nyilatkozta a gitáros, Martin Sweet. És tudjátok mit? Átkozottul igaza van, mert biztos vagyok benne, hogy ezek a fiúk nem hétvégi rockerek, hanem vérbeli lázadó zenészek, akik nem csak pozőrségből néznek ki úgy, ahogy. Szóval fiúk, lányok, irány a lemezbolt!

Az együttes tagjai:
Martin Sweet - gitár
Peter London - basszusgitár
Eric Young - dobok
Simon Cruz - ének

A lemezen elhangzó számok listája:
1. Change The World
2. Cocaine Cowboys
3. Anarchy
4. California
5. Lickin’ Dog
6. Circus
7. Sin City
8. Got A Reason
9. Drinkin’ Without You
10. Snakes in Paradise
11. Damage Kid
12. Excited
13. Garden Of Babylon

Diszkográfia:
Rest in Sleaze (2005)
The Unattractive Revolution (2007)
Generation Wild (2010)
The Savage Playground (2013)