Főkép

Robert van Gulik (1910-67) az előző század közepén, 1950-ben kezdett el kitalált detektívkalandokat írni egy, a középkori Kínában valóban élt bíró, Di Dzsen-csie (630-700) főszereplésével. Holland származású diplomataként nagyon sokat tudott az ázsiai kultúrákról, Kína történelméről, szokásairól, irodalmáról és művészetéről. Nem csoda, hogy detektívregényeit e neki kedves országba, annak is egyik legérdekesebb történelmi időszakába helyezte.
 
A Tang-kor (618-907), a kínai középkor fejlett társadalmát és kultúráját viszonylag kevesen ismerik, hiszen a leghíresebb kínai regények már a Ming-korszakban íródtak, s az európai átlagolvasó is inkább erről vagy a következő, a Csing-időszakról rendelkezik ismeretekkel: ilyen a kínaiak copfviselése, az ópiumszívás, az újfajta hivatalnokrendszer, az elzárkózás az európai kereskedőkkel szemben. A Tang-kor azonban még egy egészen más világ volt. A korszak bírói, járásfőnökei komoly, szigorú és már sok szempontból modernnek ható szabályok alapján folytathattak nyomozást és bírói eljárást: összegyűjtötték a bűnjeleket, újra és újra kikérdezték a tanúkat, s bár használhattak kényszerítést, sőt kínvallatást is, ha ezzel megnyomorították vagy megölték a vádlottat, magukat sújtották hasonló büntetéssel. Így az európai középkor bíróinál jóval több alkalommal fordultak inkább a logikához és a pszichológiához az erőszak helyett, ha sikert akartak elérni nyomozásuk során. Megengedett volt, hogy az is, hogy álruhában nézzenek körül városukban, s – legalább is a kínai történetek tanulsága szerint – a harchoz is érteniük kellett a bölcselet és a jog mellett.
 
E különös világban él az ideális bíró, Di, aki Az elátkozott tó legendájában időrendben harmadik nyomozására indul. 666-ban járunk, a bíró épp most érkezett meg új állomáshelyére, Han-jüanba, ahol egészen új jelenségekkel kell megbarátkoznia. A várost nem érzi elég védettnek, hiszen azt nem határolja fal. A fővároshoz is közelebb esik, így sokkal befolyásosabbak az itt élő gazdagok, s sokkal vegyesebb az itt megforduló átutazók köre. Ráadásul a közelben van a hatalmas tó, amelyről mindenki azt rebesgeti, hogy titokzatos szörnyek, netán démonok lakhatják, akik a tóparton sétálók lelkét lehúzzák magukhoz a mélybe. Akárhogy is, épp a titokzatos tavon ring az a virágos hajó, amelyen az előkelőségek lakomát adnak Di tiszteletére. Jelen vannak a céhmesterek, a gazdag selyemkereskedő, a még gazdagabb földbirtokos, valamint több kurtizán. Az est kellemesen folyik, azonban szörnyű véget ér, amikor a legintelligensebb lányt, Mandulavirágot holtan találják röviddel azután, hogy eltáncolta a Felhőtündér táncát. Di bírónak látszólag könnyű dolga van, hiszen a gyilkosság a vízen történt, így csak a hajón jelenlévők lehetnek gyanúsak. Képtelen azonban ennél tovább haladni a nyomozásban. Persze ez érthető, hiszen semmi sem segíthet neki, csak egy titokzatos vei-csi feladvány képe, amelyet láthatólag valami ódon könyvből téptek ki, s melyet a táncosnő ruhaujjába rejtve talált. Szerencsére a bonyolult nyomozást immár három segéddel folytathatja le, hiszen a két volt banditához, Ma Dzsunghoz és Csiao Taihoz e könyvben csatlakozik a megfontolt és mindig kételkedő Tao Gan is.
 
Robert van Gulik újabb Di bíró-regényében is három esemény magyarázatára derül fény A vízbe fojtott kurtizán, Az eltűnt ara és A pazarló tanácsos esetében. Most is a szerző eredeti, Ming-kori könyvillusztrációkat utánzó-felidéző rajzairól ismerhetjük meg a főszereplőket és a többieket: a bordélyba keveredett menyasszonyt, a szorgalmas titkárt, az eltűnt ácsot, a hisztérikus tanársegédet vagy épp a Fehér Lótusz titkos társaság hatalmas urait. Sok kaland, fordulat, érdekesség után végül minden rejtély magyarázatot nyer, s még azt is megtudhatjuk, mi a megfejtése a könyvben rajzon is megörökített vei-csi feladványnak. Aki a magyar olvasók közül ért a góhoz, végigélvezve a krimit, maga is leellenőrizheti Di bíró megfejtését.