Főkép Csak ne ültem volna le várakozással olvasni. Csak ne lett volna a borítóra nyomva: Az év gyermekkönyve.
 
Szó sincs róla, hogy ne lettek volna szerethető részletei: kedves szereplők, színes környezet, bájos részletek. No és a legendák, a Balaton környékének megannyi meséje egy regénybe beleszőve: kiváló ötlet volt, és messze ezeket a részeket élveztem a legjobban, ahogyan az ismert helyekre rákopírozódott a mágikus.
Ez volt érzésem szerint a könyv legfőbb erénye, és nagyon könnyen el tudom képzelni, hogy mennyivel szerethetőbbé tehetik az amúgy is vadregényes kirándulást a vidéken az egyes helyszínekhez kapcsolódó mesék és jelenetek; vállalkozó kedvűek akár Helka-túrát is tehetnek a tó körül.
Érezhetően volt is ilyen szándék a regény megírásakor, és azt hiszem, leginkább ez a cél szülte a mesét. Mégis, jó lett volna még egy kicsit hagyni, hadd forrjanak ki az egyenetlenségek, mert így olyan, mint egy ígéretes, de még össze nem állt bor: inkább az ígéretet szeretni benne, mint magát az ízt.

Mert sajnos számomra kevés volt a könyv – a nyelvezete gördülékeny és kellemes, de nem kiemelkedő; a szereplők bájosak, ám a viszonyaik kuszák, és a történet előrehaladtával némileg az író szeszélyének köszönhetően képlékenyek. Ami viszont a leginkább fájt, azok a történetben rejlő kis ellentmondások voltak, amiket – úgy gondolom – nem csak egy hozzám hasonló, erre trenírozott olvasó vehet észre (és lehet, hogy ezért nem én vagyok a legalkalmasabb kritikus, mert óhatatlanul is szakmai szűrőn keresztül néztem), hanem bárki, aki figyelmesen olvas (a Helkától el nem távolodható Ciprián kiruccanása a kőolvasztóval csak az egyik ilyen átgondolatlanság), és amik jelentősen rontották számomra az olvasás élményét, mivel minduntalan kizökkentettek.
 
A másik komoly problémám a történetszövéssel adódott, mely a könyv feléig nagyjából egy számítógépes játék pályáról pályára haladó, újabbnál újabb tárgyakat megszerző sémájára épül. Nekem ez kevés volt, de biztos vagyok benne, hogy sok olvasó egyáltalán nem fog ezen fennakadni. Számomra csak a könyv vége felé javult a történet, amikor végre a szereplők között is kialakult némi feszültség, feltűnt a boszorkány és kiderült, ki kicsoda valójában.

Bár akadtak szerethető részek a könyvben, mégsem tudtam szeretni. Talán mert nem vagyok gyerek. Talán mert annyi más, jó gyerekkönyv van. De azért, ha a Balaton körül kirándulok, talán ismét előkerül a Helka.