Főkép Ha túlozni akarnék egy kicsit, azt mondhatnám, hogy Pilcz Roland humorosan kalandos Kalyber Joe sorozatával „új magyar képregénykori” történelmet ír, azt azonban még a szkeptikusok sem vitathatják, hogy mérföldkőhöz érkezett el a képregényfolyam. Amikor már épp aggódni kezdtünk volna, hogy nem olvashatunk többet a farkasfogas nyakkendő büszke tulajdonosáról, egy digitálisan felturbózott újrakiadás – kissé meghökkentő, ám logikus módon a 2. rész átdolgozásának – formájában ismét megindult a történet részeinek közzététele, mi több, nagyobb formátumban és a szerző bőséges kommentárjaival kiegészítve. Az Árnyak és fények című füzetet azonban még a legkeményebb kritikusok sem vádolhatják azzal, hogy felmelegített leves lenne, hiszen felerészben ténylegesen vadonatúj történetdarabbal egészíti ki a lassan a végkifejlethez közelgő történetet.
 
Az Árnyak eredeti, vékonyfüzetes kiadásáról ugyan már írtam, és a sorozatrészről alkotott véleményem azóta sem változott, annyit mindenképp itt is el kell mondanom, hogy a képkockák minden alkalommal új meg új meglepetésekkel szolgálnak – van, amire egyszerűen csak rácsodálkozom, valahányszor újra látom, és akad olyan részlet is, ami elsőre valamiért elkerülte a figyelmemet. Ráadásul még a Pilcz Roland stílusára oly jellemző aprócska csavarok és képi kiszólások is abszolút humorosan hatnak az újraolvasáskor, hiába, hogy magától értődő módon elveszítették újdonságértéküket. Azaz a Kalyber Joe történetek nem kopnak az idővel, sőt valójában használ nekik a patina, miközben a rajz minősége érezhetően javult, és minden sokkal kidolgozottabb és egységesebb.
 
A lényeg azonban mégis az új epizód, amely a fúgák strettójához hasonlóan tömörítve és sűrítve, gyors belépésekkel eleveníti fel a témákat a zárlat előtt, ami a jelen esetben annyit tesz, hogy – „személyesen” vagy a puszta említés szintjén – újfent találkozhatunk szinte minden fontos szereplővel, miközben kirajzolódnak a lezáráshoz vezető útvonalak is. Sajnos ennél többet elárulni magukról az eseményekről elengedhetetlenül bizonyos poénok lelövéséhez vezetne, ugyanakkor az talán mégsem titok, vagyis inkább cseppet sem meglepő, hogy Kal és barátai ezúttal is elképesztő kalamajkákba keverednek, miközben a kincskeresők szigorú racionalitásával és eltökélt kutatómunkájával jutnak egyre közelebb a végcél felé. És a romantika is mindenfelé felüti a fejét, persze, kellően ironikus-humoros felhangokkal, ami egyáltalán nem árt a történetnek.
 
Ha nem tetszenének ténylegesen, akkor is rendkívül fontosnak tartanám a Kalyber Joe képregényeket, mivel Magyarországon hihetetlenül nehéz éveken át talpon maradni ebben a műfajban, amely nem rendelkezik a stripeknek ama csodálatos előnyével, hogy alkotóik különböző periodikákban vagy akár az interneten rendszeresen új képcsíkkal örvendeztethetik meg a rajongóikat. A füzetek túléléséhez hűség és ráadásként sajnos némi vásárlóerő, a szerzők részéről pedig eltökéltség és kitartás szükségeltetik, ennek következtében kis hazánkban igencsak kevesen dicsekedhetnek el vele, hogy hét éve folyamatosan jelen tudnak lenni a piacon, a tetejében úgy, hogy messze nem merült még ki az ötlettáruk. A magam részéről minden korábbinál jobban szurkolok Pilcz Rolandnak, hogy a Kalyber Joe sikeresen újrafusson és lezáruljon, ami után friss ötletekkel telve új világot teremtsen, vagy akár a régit bővítse ki.