Főkép

Na, végre találtam valami olyasféle favágós zenét, amiről már rég lemondtam. Merthogy a fizikai munkák egy jó része is (különös tekintettel a favágásra) igényel némi agymunkát. Persze, nem kell hozzá sok, meg aki akarja, enélkül is nekieshet, aztán izomból lenyomhatja az egészet, de ha valaki kicsit átgondolja a dolgokat, akkor sokkal egyszerűbben is le lehet tarolni egy egész erdőt. Persze izom meg erő (vagy épp izomerő) azért kell hozzá, egy nyikhaj tudóspalánta sosem fogja tudni úgy megoldani ezt a feladatot, mint mondjuk Schwarzi, de valljuk be, ennek a szakmának épp ez a szépsége.

És hogy mi a fenét hablatyolok itt egy egész bekezdésen át a fizikai munkáról, meg észről, mikor ez állítólagosan egy albumismertető? Nos, épp ez benne a szép, hiszen a Mammoth Mammoth (ami nem összekeverendő a szimpla Mammoth nevű bandával) amolyan igazi basszussal teli, kőkeményen zúzós rockzenét tol az ember fülébe, de attól függetlenül, hogy előveszik a basszusgitár izomzatát – nehogy már csak úgy oda legyen téve az a szegény hangszer – olyan okos gitárszólókkal toldják meg az egészet, amiket egy minőségi heavy metal gitárszólókon cseperedett fickó is könnybe lábadt szemekkel hallgat, és közben az ének teltsége és különleges hangzása is remekül hat a dob feszes és változatos játéka mellett.

A Mammoth Mammoth harmadik lemezéről leginkább a modern láncfűrészes fafaragó versenyek jutnak eszembe, ahol megadott idő alatt kell az ember elé rakott farönkből valami művészi értékkel rendelkező szobrot (vagy bútort) faragni: a kőkemény izomzattal rendelkező férfiak a láncfűrész vad zúgásától kísérve olyan aprólékos alkotásokat képesek létrehozni, hogy néhányunk még hónapok szorgos munkájával sem lenne képes ahhoz foghatót alkotni – mindezt záros határidőn belül, így pihenni egy percig sincs ideje a munkás-művésznek.

Lehet, hogy először vadnak, barbárnak tűnik az egész kavalkád, ahogy az a sok férfi abban a pokoli zajban szinte már vad fanatizmussal nyirbálja a rönköket, de mégis a modern kifinomultság különleges alkotásait varázsolják elő fűrészeikkel.


És igen, pontosan ez a Mammoth Mammoth is. Ahogy elkezdjük hallgatni a „Go” című szerzeményüket (ami ugyan a lemezen nem a nyitótrack, de a cikkbe ágyazott klip miatt valószínűleg sok mindenkinek ez lesz az első tőlük hallott dal), már elsőre is érezzük: több van ebben a zenében, mint puszta tombolás, és csak később jövünk rá, hogy ezt az érzést az ének visszhangszerű hatása, a pár helyen megjelenő rövidebb, majd a hosszú gitárszóló, a dobok által vert ritmus helyenkénti hirtelen változásai kelti bennünk.

Persze lehetne, hogy egy jól összedobott dal után az album nem sokat ér, de szerencsére ez nem így van. A „Bare Bones” is majdnem ugyanilyen jó, csak sokkal pörgősebb, az („Up All Night) Demons To Fight” több mint hét perces zúzásába olyan technikás, gitársikíttató szóló kerül, amitől még egy Malmsteen-rajongó is elolvad. Vagy itt van az „I Want It Too” rendkívül jól felépített szerkezete – a kezdő gitárakkordok meglepő vontatottsága rögtön felkelti a figyelmünket, majd a felgyorsuló, jó gitártémára épülő pattogós dal teljesen megfog, és a végére fehér zajjá változó zene különös utóízt hagy maga után.

Az meg különösen furcsa, hogy a lemezen hallható 12 dalból 5 bónusztrack. Pedig ezekben sincs semmi kivetnivaló, egyszerűen nem annyira illenek bele az album szorosan összefogott koncepciójába, sokkal jobban kilengenek, még az egyes bónuszdalok között is nagy különbségek vannak: az „Another Drink” pokolian egyszerű, mégis fülbemászó szerkezete például erősen elüt a technikásabb (habár közel sem lassabb) „Let`s Roll”-étól, míg az albumzáró majd` 8 perces „The Bad Oil”-ban nem annyira telt a hangzás, a basszus itt sokkal visszafogottabb. Viszont az elmondható, hogy a lemez egy pillanatra sem lassul le úgy igazán, végig tempós, pörgősen odazúzós, maximum néha válik kicsit vontatottabbá.

Röviden szólva, ez az ausztrál, egyszerűen csak Heavy-murder-fuzz stílusúnak besorolt négyes pontosan tudja, mitől döglik a légy, és a kőkemény basszushoz szívszaggatóan technikás szólógitárt, speckó effektekkel megszórt éneket, és feszes dobokat pakolnak. Egyszóval bemutatják a fizikai munka eszes kivitelezését, csak ők hangszerekkel.

Az együttes tagjai:
Ben Couzens – gitár
Mikey Tucker – ének
Frank Trobbiani – dobok
Pete Bell – basszusgitár

A lemezen elhangzó számok listája:
1. Hell`s Likely
2. Go
3. Bare Bones
4. (Up All Night) Demon to Fight
5. Sitting Pretty
6. I Want It Too
7. Bury Me
8. Another Drink (bónusz)
9. Let`s Roll (bónusz)
10. Weapon of Mass Self Destruction (bónusz)
11. Slacker (bónusz)
12. The Bad Oil (bónusz)

Diszkográfia:
Mammoth Mammoth (2008) (EP)
MAMMOTH (2009)
VOL III Hell`s Likely (2012)