Főkép A titkos övezet rejtélye. Kamaszkorom egyik kedvenc képregény(!) olvasmánya volt Zórád Ernő rajzaival Cs. Horváth Tibor szövegére. Szerettem, mert azonosulni tudtam a főhőssel, aki egyik különösebbnél furcsább eseményből sodródik a következőbe; szerettem, mert kíváncsian vártam, mire is megy ki végül a játék; és szerettem, mert véges-végig izgalomban tartott, vajon mi lesz a történet megoldása. Amely aztán (akkor még) nem derült ki világosan a számomra, ezért olvastam-nézegettem-lapozgattam újra és újra, mert az nem lehet, hogy... Akkor, kamaszként – bár tudtam, mi fán, illetve planétán terem a sci-fi – egyszerűen nem hittem-gondoltam, hogy A titkos övezet rejtélye egy igazi szájensz-fiksön. Legalábbis a befejezése mindenképpen. Nagyjából 20 évnek kellett eltelnie, hogy a regény, amelyből a képekben megrajzolt történet készült, a kezembe kerüljön. Fred Hoyle könyve aztán mai szemmel (mármint az én és a világ mai szemével) tényleg sci-fi: 1959-ben íródott ugyanis, és olyan technikai-technológiai újítások és találmányok állnak a középpontjában, amelyek akkor még inkább karcolták a fantáziát, mint a valóságot. A vége pedig, nos igen, tényleg az űrbe szólító sci-fi, de ne vágjunk ennyire a dolgok közepébe!
 
Inkább a kezdetébe. Ha valaki, az 1915-ös születésű angol csillagász és matematikus (2001-ben hunyt el) mindenképpen hiteles lehet olyan tudományos-fantasztikus teóriák valós vagy hipotetikus felvetéseiben, amelyek könyvek lapjaira kívánkoznak. A rengeteg tudományos témájú könyv és publikáció mellett azonban Fred Hoyle kezei közül fiktív történetek is jócskán kikerültek az 1957 és 1982 közötti időszakban. Az Osszián küldetése például (amely szó szerinti alapja az imént fejtegetett A titkos övezet rejtélyének) mindjárt a második fikciós regénye. Cselekménye eleinte nem tűnik nagyon sci-fi-nek, de ha hozzágondoljuk megírásának dátumát (1959), bőven ebbe a kategóriába sorolhatjuk. Hiszen az 1960-as években járunk, ahol a sztori szerint Írországban szédületes ipari és technológiai fejlődés kezdődött. Néhány év leforgása alatt (szinte) a semmiből született meg egy város az ismert legfejlettebb tudományos realitásokat meghazudtoló elképesztő gyorsasággal, kivitelezéssel, felszereltséggel és... védelemmel. Ugyanis az írek olyan szoros őrizet alá vonták a titkaikat, amelynek hálóján nemcsak a külföldi országok tudósai, de titkosügynökei sem képesek átsurranni.
 
Nos, a brit titkosszolgálat éppen ezért ötvözni próbálja a kettőt: Thomas Sherwood egyetemi diákot kérik fel, utazzon át a Zöld szigetre kutakodni egy kicsit, hiszen a matematikai hallgató álcája alatt ő talán végre célt tud érni. Tom nem sokat kéreti magát, mivel úgyis itt a nyári szünet, egy pénzügyileg is szponzorált kirándulás éppen kapóra jön neki. Rábólint megbízója, „Percy papa” ajánlatára, amelyet talán rögtön az út elején meg is bánna (amikor az első rejtély és az első hulla az útjába akad), ha olyan lenne. De ő nem olyan. Tom „csakazértis” személyiségét ugyanis semmi sem tudja eltántorítani a céltól: sem a nyomában lihegő rendőrség, sem a levakarhatatlan ír titkosügynökök, sem pedig a mindenre képes összeesküvők. Az ártatlan, ámde kreatív, agyafúrt és magát mindenből remekül kivágó fiatalember végül oly sok szerencse által is támogatva eljut a végső titokig, amely tényleg minden fantáziát felülmúl, ugyanakkor meglepően szimpla magyarázatként szolgál. Már persze csak annak, aki valóban képes hinni benne. Az Osszián küldetése azonban bőven hisz magában annyira, hogy mintegy kézenfekvő következtetésnek hasson a megoldás.
 
Fred Hoyle regénye valódi klasszikus, a földtől fényévekre el nem rugaszkodó, emberközeli (bár bizonyos tekintetben embertávoli) science fiction. Története szinte 100%-ig filmszerűen sodró, mozgalmas cselekményű, ahol egy pillanatra sincs a szükségesnél hosszabb megállás, így maximálisan érvényesülhet az eseményekre való kihegyezettség. Thomas Sherwood pimasz, veszéllyel és kihívással bátran dacoló figurájának jólesően magas a rokonszenv faktora, lévén az olvasót segítendő ott is képes az eligazodásra, ahol az ismeretlen terep nem feltétlenül indukálná azt. Az Osszián küldetése története lineáris, mereven egy szálon futó, nincsenek benne keresztbe játszások, kitekintések, előre-hátra ugrások, de ettől valahogy még egységesebb, valósághűbb és átélhetőbb regényt kapunk. Az 1969-es magyar fordítás (és kiadás) talán a dialógusok nyelvezetében érezhető a legjobban, a szófordulatok és összefüggések nem mindig a mai stílusban szólalnak meg, és nem mindig követik napjaink beszédmódját – számomra mindez nem jelentékenyen ugyan, de helyenként rontott a történet élvezeti értékén. Összefoglalva elmondható, hogy Fred Hoyle remekül dolgozta ki regényének ötletét, miszerint egy ország ipara és technológiája váratlan fejlődésnek indul; jól aknázta ki a klasszikus kalandfordulatokra épülő dramaturgia lehetőségeit, valamint hihető körülmények és szándékok közé csomagolta mondanivalóját. Alapötlete egyébként szerintem ma is képes ülni – vagyis inkább nyugtalanul fészkelődni. Hiszen mi lenne akkor, ha...