Főkép

Nyilván sokan emlékszünk az 1995-ös Dredd bíróra, Stallonéval a főszerepben. Akkoriban az nem volt egy olyan rossz film – látványos, bár kicsit a `80-as évekből itt ragadt futurisztikus díszletek előtt egy nagy volumenű, rendesen felépített, látvánnyal és harci jelenetekkel bőven ellátott „sci-fi” pergett le a mozivásznakon, amiben a törvényt mindenáron érvényesítő Dredd bíró szembesül egy korábbi „áldozatának” hosszú kezeivel, és kénytelen saját magát is alávetni az általa mindennél többre tartott Törvénynek. Persze nemcsak úgy volt ez, elvégre ettől még nem lett volna akciófilm az egész, hanem jöttek a mindenféle csavarok, hogy Dreddnek a pusztából vissza kellett valahogy jutnia Mega-City Egybe, hogy megakadályozzon egy szörnyű összeesküvést. A legtöbb magyar néző ezzel a különös várossal, kihalt pusztasággal, jelmezekkel és újdonsült törvénykezési rendszerrel szembesülve egész jól szórakozott a filmen, végül hazament, esetleg pár évvel később, este 10 után megnézte a tévében is. Nem volt ezzel semmi gond. Legalábbis mi így tudtuk.

Merthogy a nyugati világ képregénykedvelői (vagy azok, akik néha-néha megvettek egy-egy képregényt) elhűlve néztek maguk elé, hogy ez micsoda. Ugyanis a Dredd bíró nem más, mint az egyik legnagyobb brit képregénykiadó, a 2000 AD márkaneve. Azé a kiadóé, amely antológiáival igencsak meghatározója volt a `70-es évek és azóta minden évtized képregénykiadásának. Olyan nevek kezdték itt pályafutásukat, mint Neil Gaiman vagy Alan Moore, akik azóta már világszinten ismertek lettek. És az antológia is érdekes sorozatokat futtatott, mint például a Harlem Heroes, ami a kosárlabda jövőbeni megfelelőjéről, az aeroballról szól, amiben az eredeti sportot kicsit brutálisabbá tették, és jet-packeket használtak benne, vagy a Rogue Trader, ami a 2006-os játék alapjául is szolgált.

Nos, visszatérve a Dredd bíróra, ez egyike a kiadó és az antológia zászlóvivőinek, és fanyar humorával, jellegzetes, „Én vagyok a törvény!” jelmondatával és brutalitásával Dredd a világ egyik legkedveltebb antihőse. Viszont mégsem annyira egysíkú, mint a filmbeli megfelelője, sokkal több lehetőség, vicc és menő beszólás kapcsolódott hozzá a hosszú évtizedek alatt. És leginkább az a fanyar humor az, ami megkülönbözteti az egészet egy egyszerű, vérengzős és különösen brutális, agyatlan képregénytől, amit a rajongók nagyon hiányoltak a filmből. (Másrészről ott van az is, hogy Dredd nem örökölte az amerikai franchise-oknál megszokott, a „hős alig öregszik” jellemzőt, így neki egyre öregebb fejjel kell felvennie a versenyt a nála sokkal fiatalabb, gyorsabb és elszántabb bírók ellen, miközben egyedül a rutin áll az ő oldalán.)

 

Hogy mennyi humor lesz a remake-ben, azt még nem tudni, a trailerben egyedül Dredd beszólásai az Újonckának utalnak erre, de nyilván többet is belecsempésztek az egészbe. Az viszont már most borítékolható, hogy akcióból ezúttal sem lesz hiány. Elvégre hogyan is lehetne, ha két bírónak (akik közül az egyik a kőkemény Dredd, a másik viszont egy zöldfülű) egy mai méretű városnak megfelelő épületben kell elfogni a legújabb drog kitalálóját, Peach Trees-t (akinek persze esze ágában sincs önként és dalolva odanyújtani csuklóit, hogy rákerüljenek a bilincsek, helyette inkább ki akarja őket nyíratni). Így hát elindul a hajsza és az akció egy épülettömb belsejében, ahol senki sem sajnálja a lőszert vagy az épületet, és kőkeményen ütik, lövik a másikat.

Ehhez persze megvannak a bevett fogások, mint a felülről mutatott épületben szállingózó lövedékek, a kemény ajtóberúgások, vagy a mindenféle rossz arcú nehézfiú. Utána itt vannak az egyéb filmes trükkök, mint a slow-motion, a gyors ütemű vágások, és a különböző fókuszú kameranézetek. És nem is Dredd lenne az, ha nem sétálna egyenesen bele a kamerába érzelemmentes arccal (amiből ugye alig látunk valamit a sisak miatt), vagy a ki-ha-én-nem stílusú beszólásai közül egy sem hangozna el.

És persze ha leszokunk a mára már műmájernek számító futurisztikus, műanyag városképről, ami helyett egy tökéletesen a maira hasonlító érzés jön vissza a képernyőről, a hétköznapinak látszó autók között a böhöm nagy Lawmaster motorjaikon köröző bírókkal, meg iszonyatosan elkapott zene-kép ritmussal egyetemben, akkor már el is értük, hogy ezt még a képregények kedvelői is várni fogják, merthogy az egyéb dizájnelemeket (például a cseszett nagy egyenruhákat, a többféle lőszer kilövésére alkalmas fegyvereket) ebbe is mind belepakolták.

Meg voltak itt ígérgetések, mindenféle esküdözések, hogy a szerepet egy az egyben Karl Urbanra írták, aki történetesen nagy rajongója a képregénysorozatnak, meg hogy az egész film alatt nem veszi le a sisakját, és persze, hogy ennek a változatnak mennyivel több köze lesz a képregényhez, mint az eredetinek. Ilyen marketingfogások mindig is voltak, de ezúttal talán Dredd tényleg nem lesz olyan egysíkú, a fanyar humorból is több csúszik be a jelenetekbe, és nem lesz annyira konzervszagú az egész. Merthogy a trailerből számomra egyértelműen az jön le, hogy ezekre van bőven esély, a történet kerek, a vágások jók, és talán tényleg a képregényekben kirajzolódott Dredd néz majd ránk sötét plexijén keresztül a vászonról. Januárig bizakodunk, utána meglátjuk.