Random Virtuális Képregénymagazin 1. szám

Elérhető: random-magazin.blog.hu

A Random Virtuális Képregénymagazin úgy igyekszik fellendíteni a hazai képregényes életet, ahogy arra a legnagyobb esélye van: gyűjteményei ingyenesen olvashatók digitális formában, ami talán nem tűnik túl megnyerőnek első ránézésre, de napjainkban, a megfelelő technológia egyre nagyobb mértékű elterjedésével, teljesen bevett szokássá válik (a Marvel oldalán például havi pár dolláros díjért cserébe azt és annyi képregényt olvasunk a kiadó kínálatából, amennyit csak bírunk). És ezzel a terjesztés is rögtön meg van oldva: egy egyszerű applikáció az eszközünkre és már fel is „lapozhatjuk” a kívánt füzetet. Sokan talán megkérdezik, hogy miért is éri meg valakinek ingyen kiadnia valamit, ami még a reklámokat is teljes egészében nélkülözi. Nos, erre egy jó válasz létezik csak: szerelemből. És ezt láthatóan nem nélkülözik a Random tagjai, hiszen időközben egyre több kiadványuk érkezik, méghozzá minőségi szerkesztésben.

Hogy milyen a tartalom? Az első képregény a füzetben, „A város legendái” egy Guy Ritchie stílusára erősen hajazó alkotás, ami nem nélkülözi az erőszakot és helyenként a nyomdafesték is épphogy csak „fogott” a beszédstílus miatt. A történet középpontjában egy igazságosztó banda áll, akik a szétlopott kerület és busz pénzét próbálják visszaszerezni. A rajzok stílusosak, még ha a magyar képregényekre egyre jellemzőbb „minimalista” stílusban is készülnek, ugyanakkor a fekete-fehér képek rengeteg árnyalatot használnak, ami miatt néha nehezen vehető ki, hogy pontosan mi is szerepel a képen. Lőrinczi Balázs ügyesen találta meg az egyensúlyt a rajzok és a szöveg között, a könnyed hangulathoz mindkét tényező ugyanúgy hozzájárul.

A második, „Árnyékfalu” című mű esetében a rajzok sokkal szebbek, és nagyon jól átadják azt a sötét horrorhangulatot, amit Gombalovas szeretett volna elénk tárni. Mégis ez a leggyengébb láncszeme az antológiának, hiszen egy teljesen új és részletesen kidolgozott fantasyvilágba kalauzol el minket. Ez azzal jár, hogy rengeteg információt próbál meg átadni a készítő, és ezáltal több helyen is felborul a kép-szöveg egyensúlya – az ember gyakran el is felejti a képet és úgy olvas, mintha novella vagy regény lenne előtte. Ezen túl a párbeszédek, gondolatok is suták, nyersek és nélkülözik azt a finomságot és kidolgozottságot, ami a képi világot jellemzi. Érezhetően nagy események következnek, de most még inkább csak a fejünket csóváljuk a szöveget olvasva.

Ezek után a „Café Postnuclear” következik, ami iszonyatosan el lett találva, és egyértelműen az antológia legjobb darabja. Ahogy a címe is sugallja, egy nukleáris háború után vagyunk, ami kis hazánkat kb. olyanra varázsolta, mint a Mad Max filmek világa: minden sivár, elfajzott, teljesen kicsavarodott és groteszk, az utakat mindenféle motoros és autós bandák uralják, és még egy kis westernbeütése is van a történetnek. Nem is ez benne az újdonság, hanem az, hogy erre a már-már elcsépelt sablonra Szűcs Gyula és Budai Dénes olyan ügyesen húzza rá a kelet-európai és magyaros hangulatot, hogy ihaj. Itt egy átalakított Trabant, amott egy Pécset jelző (erősen megrongált) tábla. A képregény elején arról is kapunk egy kis információt, hogyan jutott ide a világ – szerencsére ezt nem a képek közé zsúfolják be, hanem külön oldalt szentelnek neki, így nem rontja el az összhatást. A rajzok részletesek, és nem használnak túl sok árnyalatot, így mindegyik könnyedén értelmezhető marad, a panelek változatossága pedig növeli a történet dinamizmusát. Az alkotópáros tökéletes összhangban van, ami érezhető is a képregényen.

Ács Zsolt történetét Lőrinczi Balázs jelenítette meg a „Rossz bőrben” című képregényben, mely egy tizenéves, magát túlzottan is menőnek tartó fiú viszontagságos néhány napjáról szól, egy igencsak érdekes és már-már vicces csavarral, amely kis pofont ad az elmúlt években már mindenhonnan áradó, bóvlibbnál bóvlibb „vámpíros” történeteknek. Balázs rajzai ezúttal sokkal kidolgozottabbak, mégis stílusos alkotások, amik ügyesen adják vissza Zsolt kicsit komoly-kicsit vicces történetét. A könnyedebb stílus kedvelőinek igazi csemegéje lehet ez a darab.

A magazint az „Első naptól az utolsóig” zárja, ami a másik nagyon érett képregény a kötetben. Mind a grafika jól el van találva, a kvázi realista rajzok és a fekete-fehér színezés remekül érzékelteti ennek a háborús korszakváltásnak a borzalmas és az emberek számára már-már elkeserítő hatásait. Az egész történet olyan akciódús és izgalmas, hogy körömrágva szurkolunk annak a csapatnyi embernek, akik gépek között ragadtak a csatatéren. Mivel teljesen új technológia kerül bevetésre, ezért az olvasó a katonákkal együtt fedezheti fel az újdonságokat és együtt jöhet rá néhány előre nem tervezett csavarra. Sajnos vulgáris szavak többször fordulnak elő, mint szükséges lenne, így már kicsit bántják az ember „fülét”, még ha Gombalovas ezúttal sokkal ügyesebben bánik is a szöveggel, mint az „Árnyékfalu” esetében. Ezt leszámítva viszont egy valóban izgalmas és szépen megrajzolt történettel találkozhatunk, aminek izgatottan várjuk a folytatását.

Végiglapozva az antológiát, kicsit olyan érzésem van, mintha a 2000 AD című, a 70-es években indult brit képregény-antológiának a magyar megfelelőjét látnám. Adja Isten, hogy igazam legyen, hiszen a britek füzetei olyan írók karrierjét indították be, mint Alan Moore, Neil Gaiman vagy Grant Morrison, és Dredd bíró is ezekben az antológiákban tűnt fel először. Elnézve a Random képregények egyre bővülő családját, talán igazam is lesz. Hajrá Random, és köszönjük!