Főkép

Folytatjuk sorozatunkat, amelyben minden héten néhány általunk várt ígéretes újdonságról esik szó.


Könyv: Vaszilij Grosszman: Élet és sors
Kiadó: Európa Könyvkiadó
Várható megjelenés: 2012. december 17.

Élet és sors. A francia Le Monde szerint „a huszadik század legnagyobb orosz regénye”. A századelőn, 1905-ben született Vaszilij Grosszman eleinte mérnökként dolgozott, hogy aztán közel harminc évesen váltson az írás és újságírás felé: számtalan novellát és regényt hagyott maga után, amelyek közül az Élet és sors azóta is ható, legismertebb mesterműve. A regény valójában a szerző kétrészes alkotásának második fele – az első rész az 1952-ben, Sztálin uralma alatt megjelent For the Right Cause volt, amely a rendszer iránti hűségét bizonyította, szemben az Élet és sorssal, amely viszont épp egy sztálini kritika. Vaszilij Grosszman ukrán zsidó családban született, a második világháború alatt a szovjet katonai újság, a Krasznaja Zvezda tudósítója volt. Nagyjából 1000 napot töltött a fronton, ott volt a német-szovjet harcok közepette is, és ő volt az egyik első újságíró, aki írni mert a kelet-európai etnikai tisztogatásokról. Az Élet és sorsot a Le Monde véleményéhez hasonlóan sokan tekintik a 20. század Háború és békéjének, annak átfogó történelmi tabló jellege miatt, amely egy korról, egy népek sorsát eldöntő háborúról, s egy nagy csatáról fest gigantikus képet, ahol a hősök ugyan valamelyest egy kor tipizált alakjai, de sokkal inkább megismételhetetlen sorsú emberek.

Az Élet és sors 1942 végén, 1943 elején játszódik, jórészt Sztálingrádban, de megfordulunk az evakuáltak hátországában is, oroszországi és német városokban. A regény mindkét birodalom lágereit leírja: a gázkamrába terelt zsidók utolsó gondolatait és a sztálini táborok rabjainak életét egyaránt. Grosszman teljesen nyíltan beszél a náci és a szovjet rendszer lényegi azonosságáról, mindezt pedig abban az időben, amikor a kérdés puszta felvetése is halálos bűnnek számított. Nem csoda, hogy 1961-ben a regény összes kéziratpéldányát lefoglalta a KGB. Egy kézirat azonban szerencsére megmaradt, a hetvenes években Nyugatra került, s ott jelent meg először 1980-ban. Az Élet és sors ma már a 20. századi világirodalom egyik alapművének számít: a BBC nyolcórás rádiójáték-sorozatot készített belőle, Oroszországban több színházban játszották, és 2012-ben mutatta be az orosz tévé a belőle készült tizenkét részes monumentális teleregényt. Olasz nyelvű megjelenésekor az Il Giorno így üdvözölte a regényt: „Az emberiesség és finomság, amellyel Grosszman háromszázötvenezer ember halálát rekonstruálja Sztálingrádnál, Tolsztojt idézi; a pátosz, ahogyan a szolidaritásról, a barátságról és a méltóságról értekezik, Dosztojevszkijt; a szelídség és érzékenység pedig, amellyel az egyszerű életet magasztalja fel, Csehovot.”
 

Film: Pi élete
Forgalmazó: Intercom
Várható bemutató: 2012. december 20.
 
A tajvani Ang Lee két dologról jól ismert. Na jó, számos egyéb okból is híres, mindenesetre az fixnek vehető vele és az általa rendezett filmekkel kapcsolatban, hogy vagy saját maga írt történetet valósít meg a filmvásznon (Lökő kezek; Az esküvői bankett; Étel, ital, férfi, nő), vagy pedig jelentős irodalmi műveket adaptál a nagyvászonra (Értelem és érzelem; Tigris és sárkány; Túl a barátságon). Az Oscar-díjas rendező Jane Austen, Du Lu Wang, Annie Proulx és James Schamus után ezúttal a Spanyolországban született, ám Kanadában élő Yann Martel 2001-es bestsellerét, a Booker-díjat is nyert Pi életét halászta ki magának, hogy David Magee forgatókönyvíró segítségével tárhassa a történetet a szemünk elé. A filmrevitel a könyv sikere ellenére már 2003 óta húzódott: eleinte úgy volt, hogy M. Night Shyamalan rendezi meg, de ő inkább a Lány a vízbent választotta; 2005-ben már Alfonso Cuarón volt a kiszemelt, de ő sem mert belevágni; utána az elképesztő látványvilágáról ismert Jean-Pierre Jeunet-t kérték fel, de ő is bedobta a törölközőt. Így került aztán a Pi élete Ang Lee-hez, aki háromezer jelentkező meghallgatása után választotta ki főszereplőnek a 17 éves indiai, újonc Suraj Sharma-t.

A Pi élete nem hétköznapi film, mint ahogyan a főhős Pi Patel sem hétköznapi fiú. A 16 éves, keresztnevét egy párizsi uszodáról kapott srác ugyan született hindu, ám mellette keresztény és moszlim is akar lenni egyszerre, miközben az apja által vezetett állatkertben lakik Pondicherry városában. Az állatkert nem jövedelmező, ezért a család úgy dönt, hogy eladja az állományt, s átköltöznek Kanadába. Az Észak-Amerikába szánt példányok egy része velük utazik a Cimcum nevű teherhajón, amely egy éjszaka valahol a Csendes-óceán kellős közepén elsüllyed. Az egyetlen túlélő Pi Patel, valamint egy mentőcsónak, benne a Richard Parker nevű bengáli tigrissel. Így veszi kezdetét a jámbor, vallásos és vegetáriánus Pi 227 napos hányódása a végtelen vizeken. Suraj Sharma-nak a szerephez intenzív felkészülésen kellett átesnie, ahol az óceáni túlélésen kívül jógát és meditációs gyakorlatokat is kénytelen volt végezni. A forgatás 2011 januárjában kezdődött meg Indiában, hogy aztán Tajvanba helyezzék át a felvételeket, mintegy öt és fél hónapra. Érdekesség, hogy az óceánon játszódó jeleneteket egy óriási, 1,7 millió gallon űrtartalmú tartálymedencében vették fel, amelyet egy elhagyatott reptéren építettek fel. Az elkészült Pi élete premierje az 50. New York-i Filmfesztiválon volt 2012. szeptember 28-án. Hozzánk december 20-án érkeznek Pi Patel varázslatos kalandjai.
 

Könyv: John Lennon: Lennon, személyesen
Kiadó: Partvonal Könyvkiadó
Várható megjelenés: 2012. december 17.

Kinek kell vajon bemutatni John Lennon-t? Borzalmas módon Mark David Chapman tett arról, hogy az 1940-ben született angol zenész-énekes-dalszerző csupán 40 évet töltsön köztünk (előadó)művészetével. John Ono Lennon (született John Winston Lennon), a 20. század egyik legnagyobb hatású művésze azóta nemcsak sokak példaképe, de amolyan filozófiai, lelki és spirituális vezetője is lett. A Brit Birodalmi Rend tagjának választott Lennon a Beatles gitárosaként, dalszerzőjeként és énekeseként az 1960-as évek folyamán Paul McCartney-val való együttműködésével komoly hatást gyakorolt a rockzene (és a mainstream popzene) fejlődésére: sikerült meghonosítaniuk az elektronikus effekteket a rockzenében, lehetővé téve ezzel számtalan zenei stílus kialakulását. Lennon komoly politikai üzenetekkel is bíró dalai tele voltak fájdalommal és reménnyel; zenéje hol vidám, hol pedig szélsőségesen komor volt. Dalszövegeiben személyes és karrierjéhez fűződő vágyait, gondolkodásmódját, a hírnév árnyoldalait és az aktuális eseményekről alkotott véleményét fogalmazta meg.

A tévében, filmekben, sajtótájékoztatókon és interjúkban tanúbizonyságot tett személyiségének lázadó, kritikus oldaláról, gyors észjárásáról és szarkasztikus humoráról is. Munkáiban előszeretettel alkalmazta a szándékos megtévesztést, zenei karrierje mellett békeaktivista, író, színész és festőművész is volt. Egy 2002-es BBC-s közvéleménykutatás szerint a 100 legnagyobb brit névsorában a 8. helyet foglalta el. John Lennon nagy levelező és alkalmi firkász hírében is állt. Üres idejében, akár a stúdiók várószobáiban, papírra vetette hirtelen jött gondolatait, és szenvedélyesen levelezett mindenkivel a zenei világból, az éjszakai életből ismert emberekkel, egykori és jelenlegi szerelmekkel, valamint természetesen a hatóságokkal. Hunter Davies, az egyetlen autorizált Beatles-biográfia szerzője fáradságos munkával egybefésülte ezeket a leveleket, melyeket ezúttal a gyűjtőkön kívül a mindig zárkózott Yoko Ono bocsátott a rendelkezésére. A Partvonal Könyvkiadó jóvoltából magyarul is megjelenő kötet számos, eddig publikálatlan fotót és rajzot is tartalmaz, amely nemcsak a rajongók számára lehet igazi csemege az idei 50 éves Beatles-évfordulóra.