Főkép

Nem gondoltam volna, hogy a Kiscsillag teltházas bulit fog nyomni ilyen farkasordító hidegben. Mégis azt kellett észrevennem, hogy egyre többen és többen özönlenek a Barba Negrába. Legutoljára az akkor még a Corvin Mozinál székelő West Balkánban volt szerencsém „heringes konzervet” játszani egy fellépésük alkalmával. És ahogy elnéztem a beáramló embereket, most is valami hasonlóra volt kilátás.

A közönség összetétele egy kicsit elgondolkoztatott. Amióta nincs Kispál és lecsengtek az első hullámok a Kiscsillag körül, érdekes módon a sikoltozó tinilányok/tinifiúk eltűntek a „szurkolótáborból”. Az lehet, hogy kicsit máshogy szól, meg lehet, hogy szókimondóbb, de az alapvetően a Kispálból és a PUF-ból építkező hangzás és szövegvilág nem annyira más, ami – számomra legalábbis – indokolná a fiatalabb korosztály szinte teljes hiányát. Na, - és persze bocsánat! – nem mintha hiányozna a dobhártyaszaggató visítás az életemből.

A Tesla Vox nevű formációról eleddig nem igazán hallottam. Talán túl fiatal a zenekar. Vagy én nem tartom eléggé szorosan a kezem a magyar könnyűzenei élet ütőerén. Vagy csak egyszerűen elkerültük egymást. Mindenesetre azért kíváncsi voltam, kik azok a szerencsések, akik ma este a Kiscsillag előtt fogják bemelegíteni a bulit. Nos…, hááát…, nem igazán nyerte el a tetszésemet amit láttam/hallottam. Rock, punk, jazz, alter és még vagy kétszer ennyi stílusjegy/elem bukkant fel a zenekar muzsikájában, ám mégsem éreztem sem átütőnek, sem unikálisnak a produktumot. Sőt, az énekes/gitáros hangjával sem vagyok kibékülve. Az pedig, hogy bizonyos nótáknál B barátommal egymásra néztünk és megmondtuk, hogy az éppen hallható témák/akkordok/hangzás melyik zenekartól van, arra késztetett bennünket, hogy egyelőre ne vegyük nagyon komolyan ezt a zenekart. A dobosuk ellenben nagyon jól nyomta, iszonyat feszesen és pontosan csapkodta a bőröket.
Mindezektől függetlenül szép számmal voltak, akik ismerték a zenekart és határozottan tetszett nekik a produkció. De hát ízlések és pofonok ugye…

Előzetesen azt reméltem, hogy sokkalta élvezetesebb produkciót fog nyújtani a Kiscsillag, mint amihez a Hegyalja Fesztiválon volt szerencsénk. Nem kellett csalódnom, nagyon is szuper volt, amit láttam/hallottam.
A Lovasi-Leskovics páros most is nagy vehemenciával, energiával telítve vágott neki a közönség meghódításának. Egymást érték a jobbnál jobb „közönségkedvencek” és most sikerült a lassú, szomorkás számokat szétoszlatni úgy a műsorban, hogy ne törjék meg az előadás ívét és valahogy elmaradtak az átdolgozások is, amik szerintem nem tartoznak a zenekar legjobb ötletei közé.
Persze kaptunk extrákat is, például Lecsó „átment” dobgépbe és így Mihalik Ábel (dobos) előre jött duettet énekelni Lovasival az „Olajoshordóban”. Aztán nem átallott gitárt akasztani a nyakába és még egy számot a frontvonalon tölteni, miközben – bocs, de erre már nem emlékszem pontosan – az egyik rokon ült le a dobok mögé.

A közönség az első perctől teljes mértékben ráhangolódott a zenekarra. Nagy részük végig ugrált, a másik felük végig csápolt. Egyébként meg szinte mindenki énekelt. Szóval, az önfeledt szórakozás a részünkről megvolt és azt hiszem az önfeledt szórakoztatás a zenekar részéről szintén. Legalábbis nekem nagyon úgy tűnt, hogy az együttes igencsak élvezi, amit csinál és határozottan feldobta őket az, ahogyan a közönség fogadta a produkciójukat. Igen, azt hiszem, erre mondhatják azt, hogy „szuper koncert” meg „ez volt életem koncertje” és hasonlók.