Főkép A retró ismét belopakodott az életembe, vagy helyesebb lenne old school hangulatot mondanom? Nem tudom, és tulajdonképpen teljesen mindegy, hiszen nagy valószínűséggel a mai fiataloknak (sajnos) semmit nem mond és (sajnos) semmit nem jelent ez a francia sorozat, ami a múlt század második felében futott. Ezért aztán a célközönséget főként az idősebbek jelentik, s természetesen azok a gyűjtők, akik minden magyarul megjelent képregényt birtokolni akarnak. De nem a honi piac összetételéről kívánok szólni, hanem a sorozat második kötetéről, amiben nem egyetlen történet szerepel, hanem mindjárt négy. Ennek okáról a fordító, Bayer Antal mesél egy menet közben elhelyezett oldalon. Lényeg, hogy megváltozott az eredeti újság szerkezete, és a tetszőleges hosszúságú történetekről áttértek a 12 oldalas terjedelemre. Ezért míg az előző füzet (A fantasztikus kert) csak egyetlen kalandot tartalmazott, most jóval több fért a rendelkezésre álló 64 oldalra.
 
A nemzetközi (és véletlenül sem fantasztikus) négyes ügyei általában a sci-fi kategóriába tartoznak, de a mostani kötetindító eset (Jacques Ferrand titka) inkább hétköznapi kémtörténet, és ezen bizony alaposan meglátszik a kor. Bár hőseink űrhajósként szerepelnek, gyakorlatilag a képeken nyoma nincs az űrtechnológiának, teszem azt a szereplők benzinüzemű autókon közlekednek, a levegőben helikopterrel és sugárhajtású repülőgéppel történik a helyváltoztatás, és sugárfegyverek helyett „normál” pisztolyokat szorongatnak a rosszfiúk, akik ezúttal az atomenergia békés célú felhasználásának titkára vadásznak, s ebből kifolyólag kerülnek szembe az úttörőkkel. Az egészből a korai James Bond sztorikra emlékeztető hajsza kerekedik, havas hegyekkel, trópusi szigettel és persze nagyvárossal (a korhatár miatt a bikinis lányok kimaradtak).
 
A folytatás már sokkal futurisztikusabb, amit nem csak a négyes ruhája, hanem a melléjük pakolt technika is jelez. Űrhajók, komolyabb fegyverek, videor – ez már tényleg a jövő, ahol az emberiség nem csak a világűr végtelenségével szembesül, hanem az ott élő idegen életformákkal is találkozik. Mivel a képregény egy ifjúsági újságban jelent meg, a nézeteltéréseket általában békés úton kell rendeznie a négyesnek. Talán mondanom sem kell, hogy ezt az elvárást mindig teljesítik, helyszíntől (idegen bolygó vagy a Föld) és nehézségi foktól függetlenül. Az alapötletet tekintve mindhárom történet jó, az utolsó kettő pedig kifejezetten tetszett ebből a szempontból (Soha nem késő, A hősök), a régi galaktikában voltak hasonló szellemiségű novellák.

A grafikákról szerintem nem érdemes hosszasan értekezni, annyira régiek, hogy a rajongókon kívül más nem nagyon foglalkozik velük. Elég, ha azt mondom, a rajzoló még nem használta a szövegbuborékokat? Tény, a későbbi történeteknél már változatosabb a panelek elrendezése, ezekben Poivet lehetőség szerint kerüli az egy oldalon hat képkocka megoldást. Várom a folytatást, hiszen bőven van mit kiadni mind ebből, mind a western sorozatból. Csak vásárlóból legyen elegendő.

Tartalom:
Jacques Ferrand titka
Soha nem késő
Túsz a tenger mélyén
A hősök