FőképA Gyerekszem Közhasznú Művészeti Egyesület 2012. december 7-én 8 és 17 óra között rendezi meg a filmkészítő gyerekek negyedik fesztiválját az Uránia Nemzeti Filmszínházban, ahová stílusosan a télapó is ellátogat.
 
Az előzsűri 74 filmet választott a fesztivál versenyprogramjába, ebből 19 külföldi műhelyek munkája. A filmek megtekinthetők a Fesztivál honlapján. Az alkotások értékes díjakért versenyeznek, amelyeket idén Bollók Csaba, Kocsis Ágnes, Schwechtje Mihály, Patrovics Tamás és Martus Éva ítél oda, de az elmúlt évekhez hasonlóan a diákzsűri és a közönség is oszt ki díjakat. A vetítések mellett a délelőtti programon szakmai konferencia és filmes szakmai konzultáció kerül megrendezésre. A konferencia, amely 9 órakor kezdődik, a filmalkotás gyermekvédelmi célú alkalmazási lehetőségeivel foglalkozik, 10 órától pedig az érdeklődők számára forgatókönyvírói workshopot tart Bollók Csaba.A fesztiválon régi szokáshoz híven idén is bemutatkoznak a budapesti és vidéki gyermekotthonokban és iskolákban működő Gyerekszem filmszakkörök.
 
A díjak átadása 13:30-kor kezdődik, melynek műsorvezetője Till Attila és a fesztivál kommunikátora, Réz Ági lesz. Több mint 30 alkotást díjaz idén is a zsűri, amely majdnem a versenyművek fele. A díjakat a felajánlók és a fesztiváligazgató Grosch Nándor adja át.
 
A Gyerekszem Művészeti Egyesület által tavaly alapított díj ebben az évben is a fesztiválon kerül átadásra. Mint ismeretes, a Macskássy Katalin animációs rendezőről elnevezett díjat minden évben az a szakember kapja, aki alkotó-nevelő filmes projektet hoz létre gyerekekkel.A díjat, amely Ligeti Edina alkotása, a Bollók Csaba filmrendezőből és Fecskó Edina pszichológusból álló kuratórium ebben az évben Bakó Máriának, a Sonoton zenei könyvtár munkatársának ítélte oda, aki évek óta aláfestő zenékkel segíti a gyerekszem fesztivál és a filmes szakkörök munkáját. A díjátadó után, 15.00-tól a MAKÁM zenekar játszik az emeleti kávézóban, majd a Csortos teremben minden díjnyertes film levetítésre kerül.
 
A rendezvény ingyenes, de a konferenciára és a vetítésekre előzetes helyfoglalás szükséges az Uránia Nemzeti Filmszínház jegypénztárában - telefonon vagy interneten. A forgatókönyvírói workshopra a jelentkezés szintén regisztrációhoz kötött.
 
A közönség ebben az évben is díjazhatja az általa legjobbnak tartott alkotást. A közönségszavazásra a rendezvény Facebook oldalán kerül sor, ahol üzenetben, vagy poszton is lehet szavazni. A közönségszavazók között könyvjutalmat sorsolnak ki!