FőképFülszöveg:
Egy kövér, csúnyácska tízéves kisfiú személyében nagy erejű, hasonítatlan Fénypárti próféta jelenik meg Moszkvában. Ezzel újból megbomlani látszik a Fény és a Setét egyensúlya. De nem ez a legnagyobb baj. A próféták jövendölése, ha az emberek tudomására jut, feltétlenül be is teljesedik, és ez rendszerint háborút, országok és népek pusztulását jelenti. A Homály elküldi tehát teljes hatalmával rendelkező megtestesülését, a Tigrist, hogy megölje a hírhozót, és bárki mást is, aki esetleg meghallgatta.

A moszkvai Éjszakai Őrség megpróbálja megállítani az ítéletvégrehajtót, de Anton Gorogyeckijnek és társainak rá kell döbbenniük, hogy soraik között olyanok is vannak, akik magát a Homályt akarják eltörölni. Márpedig akkor megszűnik a mágia, a Másfélék elvesztik minden rendkívüli képességüket. És a világ visszavonhatatlanul megváltozik.

Az orosz sztárszerző ropogósan friss Őrség-regényétől ismét minden olvasója megkapja, amire vágyik, a varázslatot, az izgalmat, az érzelmeket és azt az utánozhatatlan életérzést, melyet csak Bulgakov szellemi örökösei képesek egy szövegből előcsalni.


Részlet a regényből:
Ha a gyermek az élet virága, hát ez a gyerek virágzó kaktusz volt.
Alig lépett be Seremetyjevo–D automatikusan szétnyíló kapuján, ordítani kezdett. A haragtól és szégyentől vörös anyja (láthatóan nem ez volt a gyerek első üvöltése) a kezénél fogva vonszolta – de a kisfiú hátradőlve, mindkét lábát megvetve ellenkezett, és bömbölt:
– Nem akarom! Nem akarom! Nem akarok repülni! Mama, nem szabad! Mama, nem akarom! Mama, lezuhan a gép!
Anyja elengedte a kezét, a kisfiú a földre zuhant, és ülve maradt: kövér, csúnyácska, tíz év körüli gyerek, a júniusi moszkvai időjáráshoz képest kissé könnyű ruhában – nyilván valamilyen melegebb vidékre készültek repülni. A tőlük úgy húszméternyire, a kávézó asztalánál ülő férfi felállt, majdnem felborítva félig kiivott korsó sörét. Néhány másodpercig a fiút és neki valamit magyarázó anyját nézte. Majd leült, és halkan ezt mondta:
– Ez szörnyű! Ez egyszerűen rémálom!
– Én is így vélem – bólintott a vele szemben ülő fiatal nő. Letette kávéscsészéjét, és ellenségesen nézett a fiúra. – Azt mondanám inkább, undorító.
– Nem látok én itt semmi undorítót – felelte lágyan a férfi. – De hogy szörnyű, az nem kétséges…
– Én személy szerint… – kezdte a lány, de abbahagyta, látva, hogy a férfi nem figyel rá.
Az elővette a telefonját, beütött egy számot, és halkan beleszólt:
– Első szintre van szükségem. Elsőre vagy másodikra. Nem, nem viccelek. Nézzenek utána…
Bontotta a vonalat, a lányra nézett, és bólintott.
– Elnézését, sürgős volt a hívás… Mit is mondott?
– Én személy szerint child-free vagyok – mondta a lány kihívóan.
– Gyermektelen? Talán meddő?
A lány megrázta a fejét.
– Széles körben elterjedt félreértés! Mi child-free nők ellenezzük a gyerekvállalást, mert az csak rabszolgává tesz. Döntened kell: vagy szabad, büszke személyiség leszel, vagy pedig a lakosság újratermelési mechanizmusának társadalmi kelléke!
– Á! – bólintott a férfi. – Már azt hittem… baj van az egészségével. Egy jó orvost akartam ajánlani… De a szexet azért elfogadja?
A lány elmosolyodott.
– Természetesen! Mi az, talán aszexuálisok lennénk? A szex, a házasélet jó és normális dolog. Egyszerűen… minek láncolnánk magunkat ezekhez a bömbölő, rohangászó…
– Kakáló – súgott neki a férfi. – Hiszen szakadatlanul kakálnak is. És eleinte még a feneküket sem tudják maguk kitörölni.
– Kakáló! – helyeselt a lány. – Pontosan erről van szó! A legjobb éveit azzal töltse az ember, hogy kiszolgálja fejletlen emberi lények igényeit… Remélem, nem áll szándékában erkölcsi prédikációba kezdeni, és arról győzködni, hogy majd meggondolom magamat, és lesz egy sereg gyerekem?
– Nem, nem áll szándékomban. Hiszek magának. Tökéletesen biztos vagyok benne, hogy gyermektelenül fogja leélni az életét.
Elment mellettük az anya és a fiú, aki vagy megnyugodott kissé, vagy – és ez volt valószínűbb – beletörődött abba, hogy kénytelen felszállni a repülőgépre. Anyja halkan magyarázott neki valamit: odahallatszott néhány szó a meleg tengerről, a jó szállodáról és a bikaviadalról…
– Jaj, istenem! – kiáltott fel a lány. – Ráadásul Spanyolországba mennek… úgy néz ki, egy járaton utazunk. Képzelje csak el, három óra hosszat hallgatni ennek a kis zsírpacninak a hisztérikus visítozását!
– Azt hiszem, nem három lesz – mondta a férfi.– Tíz-tizenöt óra…
A lány arcán könnyű megvetés suhant át. A férfi igazán sikeresnek látszott; hogyhogy még a legbanálisabb dolgokkal sincs tisztában?
– Barcelonáig három óra az út.
– Három óra húsz perc. De tegyük fel…
– Maga hová repül? – A lány végleg elvesztette érdeklődését a férfi iránt.
– Sehová. Egy barátomat kísértem ki. Azután leültem meginni egy korsó sört.
A lány habozott.
– Tamara. Tamara a nevem.
– Az enyém Anton.
– Magának biztosan nincs gyereke, ugye, Anton? – kérdezte Tamara, még mindig nem óhajtva elszakadni kedvenc témájától.
– Miért ne lenne? Van. Egy kislányom. Nagyenyka. Egyidős ezzel a… zsírpacnival.
– Vagyis nem óhajtotta megengedni a feleségének, hogy egészséges és szabad asszony maradjon? – nevette el magát Tamara. – Milyen nő?
– A feleségem?
– Nem is a lánya…
– Képzettségére nézve orvos. Amúgy pedig… varázslónő.
– Ha van valami, amit ki nem állhatok magukban, férfiakban – mondta felállva Tamara –, azok az álságos szóvirágok. „Varázslónő”! Maga meg nyilván nagyon elégedett azzal, hogy a felesége a tűzhelynél görnyed, mossa a pelenkákat, éjszakánként nem alszik…
– Elégedett vagyok. Bár pelenkát manapság senki nem mos, már régen mindenki eldobható típust használ.
Az eldobható pelenkák említésére a lány arca úgy eltorzult, mintha arra biztatták volna, kóstoljon meg egy maréknyi svábbogarat. Felkapta táskáját, és búcsú nélkül a regisztrációs pult felé indult.
A férfi vállat vont. Fogta telefonját, a füléhez emelte – és a készülék abban a pillanatban megszólalt.
– Gorogyeckij… Egyáltalán? Nem, a harmadik szint semmiképp nem megfelelő. Egy egész charterjárat Barcelonáig. Vehetjük második fokozatnak… Nem?
Hallgatott egy darabig.
– Akkor egy hetediket a nevemre – mondta azután. – Nem, nem hazudok. A fiú első-második szintű jövőbelátó képességgel rendelkezik. Nagyon nyomulnak a Setétek… Egy ötödik szintű beavatkozás… egy ember és egy Másféle sorsának megváltoztatása… Rendben, írja a nevemre!
Felállt, félig kiivott söröspoharát az asztalon hagyta. Odament a regisztrációs pulthoz, ahol kővé dermedt arcú anyja mellett egyik lábáról a másikra állva ott toporgott a sorban a kövér fiúcska.
A férfi elment az ellenőrzőpult mellett (valamilyen oknál fogva senki meg sem próbálta megállítani), és odament az asszonyhoz. Udvariasan köhintett. Elkapta a nő pillantását. Bólintott.
– Olga Jurjevna… Elfelejtette kikapcsolni a vasalót, amikor reggel kivasalta Kesa sortját…
Az asszony arcára kiült a pánik.
– Elutazhat az esti charterral is – folytatta a férfi. – De most jobb, ha hazamegy.
Az asszony megrántotta fia karját, és a kijárat felé rohant. A fiú, akiről a nő mintha teljesen megfeledkezett volna, tágra nyílt szemmel bámult a férfira.
– Azt akarod kérdezni, ki vagyok én, és miért hitt nekem az anyád? – érdeklődött a férfi.
A fiú tekintete elködösült, mintha talán önmagába, talán valahova nagyon-nagyon messze nézne – oda, ahová jól nevelt gyerekeknek nem illik nézni (egyébként szükségtelenül jól nevelt felnőtteknek sem érdemes nézniük).
– Maga Anton Gorogyeckij. Legfelső szintű Fénypárti mágus – mondta a fiú. – Maga Nágyka apja. Maga… maga minket mindannyiunkat…
– Na? – nógatta a férfi nagy érdeklődéssel. – Na, mondd!
– Kesa! – kiáltott fel az anya, akinek hirtelen eszébe jutott a fia. A fiú összerezzent, a köd eltűnt a szeméből.
– Csak azt nem tudom, mit jelent ez az egész – mondta. – Köszönöm.
– Én mindannyiótokat… – szólt a férfi elgondolkodva, és figyelte, ahogyan az anya és fia a repülőtér üvegfala mentén a taxiállomás felé igyekszik. – Mindannyiótokat szeretlek. Mindannyiótokat megöllek. Mindannyiótoknak az agyára megyek. Mindannyiótokat… Hogy mindannyiótokat mennyire…
Megfordult, és komótosan a kijárathoz indult. A zöld folyosó bejáratánál megállt, és a regisztrációs pult előtt a barcelonai járatra várakozókat nézte.
A sor hosszú és lármás volt. Az emberek a tengerhez készültek nyaralni. Sok gyerek, sok nő és sok férfi, még a child-free lány is ott állt.
– Mentsen meg benneteket Isten! – mondta a férfi. – Én nem tehetem.

A Kiadó engedélyével.