Főkép„Hát most már megint mi történt?” Mindössze annyi, hogy nem ezzel a mondattal kezdődnek többé a Brenner történetek. „Na, de miért is nem?” – kérdezhetné a nyájas olvasó. Ugyan nem telt el sok idő az előző kötet megjelenése óta, de lehet kiesett – ne adj ég kimaradt –, hogy az előző részben (Az örök élet) a mesélőnk bizony jobb létre szenderült. És ezzel vége is szakadt a Brenner regényárnak, Wolf Haas „letette a lantot”.

„Hát most már megint mi történt?” – jöhet is csípőből a kérdés. Mindössze annyi, hogy a szerző hat hosszú év elteltével ismét írásra adta a fejét és egy újabb Brenner regénnyel örvendeztette meg a nagyérdeműt. Talán nem is meglepő, hogy a megjelenés évében – 2009 – Ausztriában a legnagyobb sikert aratta a könyvpiacon.

Miről is szól ez a kötet? A Brenner sofőrnek állt a Kressdorf mellé. A Kressdorfról tudni kell, hogy nagy nevű és persze hatalmú építési vállalkozó, mindenféle felső szintű kapcsolatokkal. No, ennek az embernek a csöpp lányát furikázta a Brenner, amikor csak szükség volt rá. Tette ezt mindaddig, amíg egy szép napon egy benzinkúti megállás alkalmával lába nem kelt a Helenának. Persze ettől tök ideg lett a Brenner, meg a Kressdorf, meg a Kressdorf doktorasszony – a Helena anyja – is. A Brenner egyrészt azért, mert persze mindjárt ő került reflektorfénybe, kvázi emberrablás-zsarolás. Másrészt azért, mert állandóan azon járt az agya, mi lehet a Helenával, él-e hal-e, mit csinálhat(nak) vele az emberrablók.

És akkor a Brenner úgy döntött, hogy a végére jár ennek az ügynek, mert egy-két nap után sem jelentkezett senki váltságdíjért és ettől csak még idegesebb lett. És ahogy elkezdte megkapargálni a felszínt, úgy került egyre mélyebbre és mélyebbre ebben az ügyben, amíg szembe nem jött neki a Jóisten. Na de ne szaladjunk elejébe a dolgoknak, elégedjünk itt meg annyival, hogy a Brenneren kívül elég szép számú jelölt összejött bűnelkövetőként. Kvázi tengernyi indíték. Mert ott van a Kressdorf doktorasszony abortuszklinikája, ami előtt folyamatosan tüntetnek az abortuszellenesek a Knoll vezényletével. És ott vannak a Kressdorf irigyei, akik nem nézik jó szemmel, hogy egy vidéki senki az ország egyik legnagyobb építési vállalkozója lett. Szóval, nincs könnyű dolga a Brennernek, amíg ki nem deríti az igazságot.

Joggal merülhet fel a kérdés, hogy vajon Wolf Haas ott folytatta-e, ahol abbahagyta? A válasz nem egyszerű. Egyrészről mondhatjuk azt, hogy igen, hiszen ugyanaz az elbeszélő – igaz most már csak a szelleme – mondja el a történéseket. Ugyanúgy borzasztóan bőbeszédű, mint eddig. És ugyanolyan nyakatekert módon, kilométerekről kezd bele a mondandójába, hogy aztán a lényeg lórúgásként érje az olvasót. Másrészről mondhatjuk azt, hogy nem. Mert mégiscsak eltelt hat év az utolsó regény óta és nem csak a világ, hanem a szerző is változott. Nem nagyon van nyoma az olyan kedélyes dolgoknak, mint az öreg Löschenkohl híres grillcsirkézője (Csontdaráló) vagy a Rózsi donormája a kórházi büfében (Jöjj, édes halál!), és valahogy a humor és a vicc is fanyarabb, olyan „magyar narancs”-os. Ezen kívül néha sokkalta keményebb, már-már brutális, és naturalisztikusabb. Úgy gondolom, mint ahogyan a környező világ, úgy változott Wolf Haas stílusa is.

Természetesen a jól megszokott társadalomkritika most sem maradhat el, de sokkalta karcosabb, mint eddig. Mintha valamilyen érdes felületen vagy smirglin húznánk végig a kezünket. Ha viszket, akkor jólesik, egyébként akár kellemetlen is lehet. Mindettől függetlenül továbbra is lebilincselő az a vonalvezetés, amit Wolf Haas alkalmaz. Nagyon nehéz letenni, félbehagyni a könyvet. A szerzőnek istenadta tehetsége van ahhoz, hogy a fotelbe szegezze az olvasóját. Csak ajánlani tudom mindenkinek, tekintet nélkül arra, hogy valaki most kóstol bele a Haas-életműbe, vagy netán már fogyasztott a szerzőtől ezt-azt.