Főkép

Vannak rockzenekarok, amelyek esetében az aktuális sorlemezek meghallgatása iránti vágy csillapszik, mert érzékelhető tény, hogy idővel azok leginkább a zenei rádiók programigazgatóinak és a rockzenét kevésbé szerető fiatalabb (lány)generációnak lettek elkészítve, és annyira felhígították samplerekkel, prüntyögésekkel és mechanikusnak ható, művi dobbal, hogy az minden jóérzésű rocker türelmét próbára teszi egy idő után. Az elmúlt néhány évben a Hooligans is beállt ebbe a sorba…

A 2000-es évek elején, a „Királylány” frenetikus és mindent vivő sikerével a köztudatba berobbant zenekar azonban vitathatatlanul jó dalokat ír. Tóth Tibi, a banda gitárosa és zenei agya, remek dallamokat és melódiákat hoz össze, és hazánk egyik legjobb dalszerzője, viszont az évek múlásával a szerzeményeinek megszólalása, hangszerelése szépen fokozatosan áttért a popzenébe. A háttérbe kevert és szinte a felismerhetetlenségig effektezett gitárok, dobgépes hangzás, és nagy ritkán felfedezhető basszusgitár-dohogás helyetti szintetizátoron előállított hangok sora ritkán jelent felüdülést és vált ki szimpátiát egy rockzenére vágyó és a csapattól azt talán joggal elváró hallgatóból/rajongóból. Mert hiába vannak a helyükön a refrének, hiába vannak gitárszólók, ha taszító a köntös, amibe ezeket a szerzeményeket bújtatták. Épp ezért kell várni a hasonszőrű zenekarok esetében, hogy kiadjanak koncertlemezeket, mert azokon ugyebár nincs helye trükközéseknek, effekteknek, és szintetikus dolgoknak, csakis az élő zenének. Abszolút pozitívum a huligánok esetében is, hogy élőben prezentálják a koncertjeiken a dalaikat, és ekkor tényleg rock(!) hallható/látható.

Tavaly év végén ünnepelte megalakulásának 15. évfordulóját a szerencsi banda, amelynek születésnapi bálja a Sportarénában került megrendezésre sok ezer rajongó előtt. Végigtekintve az előadott számok listáján, egy-két kivételtől eltekintve, bizony a döntő többségüket kortól, nemtől, stílustól függetlenül biztosan ismerik az emberek. Még ha nem is rajongók, a rádióban, tévében nagy valószínűséggel találkoztak már velük. Ugyanakkor abszolút szimpatikus módon nemcsak ezekre, hanem a ritkaságokra is odafigyeltek a dalok összeállítása során, ezzel is gondolva az „igazi”, ős-fanokra. Ugyanis az olyan különlegességekre, mint pl. az „Őrangyal”, a „Szex és kv”, amelyekhez nem készült klip, és a rádiók sem játszották, csak elismeréssel lehet bólogatni, hiszen látszik, hogy nem csak a biztosra akartak menni a setlisttel.

Ami a koncert hanganyagát illeti: remek szórakozást nyújt, és végre tényleg rockot hallunk. Persze, amelyik dalból elhagyhatatlan, ott hallhatóak a megszokott samplerek, de nincsenek annyira előtérbe keverve, és kellő mennyiségű dög van a megszólalásukban: Tóth Tibi gitárja vastag és torzított, Endi odateszi rendesen a maga kettőnégyeit, Zsolti basszusgitárja is a helyén, és… no itt el is érünk a banda, valamint a koncert gyenge pontjához: Csipa énekteljesítményéhez. Amit az elején, pl. a „Legyen Valami”-ben művel, háát. Maradjunk annyiban, hogy elég sok köszönettel tartozik a vokalistáknak, hogy az éneket nem annyira bántó hallgatni. A későbbiekben valamelyest javul a produktuma, de még így is messze van a tökéletestől. Igaz persze, hogy egy Hooligans-koncert nem a kiváló zenészi kvalitásokról szól, hanem a hangulatról, így ott a helyszínen az is elképzelhető, hogy ez fel sem tűnt volna, csak így, kizárólag a CD-t hallgatva. Talán még a DVD-t nézve sem lenne ennyire szembetűnő probléma mindez.

Számomra egy koncertkiadványnál mindig fontos dolog, hogy mennyire jön át a hangulat vagy a közeg, ahol elhangzott, és hogy mennyire van utólag túlpolírozva a végeredmény. Ellentétben a csapat legutóbbi koncertlemezével, itt nem lettek a végletekig túlcsiszolva a dalok. Az előzőn nekem nagyon sterilek voltak, ezek viszont abszolút hihetőek, így Csipa gyengébb teljesítménye sem zavar annyira, mert becsülendő, hogy nem énekeltették vele újra a dalokat (kivétel talán a „Játszom”, amely esetében fülbeötlő a különbség a többihez képest), hanem meghagyták úgy, ahogy akkor elhangoztak (abba ugye ne is gondoljunk bele, ha esetleg tévedek, és mégsem az akkori verzióit hallhatjuk a daloknak, hanem már az újraénekelteket...).

A jeles eseményhez persze különleges koncert dukált, így számos vendéget meghívtak. Rakonczai Viktor zongorán működik közre azon dalokban, amelyek során nélkülözhetetlen a billentyűs hangszer. Vokalistákat is felsorakoztattak, egy ritmusgitáros, sőt sok szám előadása során egy egész szimfonikus zenekar is kisegíti őket, de kár lenne megfeledkezni a tényről, hogy a csapat eredeti basszusgitárosa, Móricz Norbert is színpadra lép, és közösen adják elő a „Királylány”-t.

Talán értelmetlen lenne belemenni külön-külön a dalokba, ugyanis mindenki számára ismertek és kedveltek, de annyit érdemes még kiemelni, hogy szerencsére egy-két szám esetében belevittek valami pluszt, egy kis frazírt, és ezek különböznek az albumokon hallható verzióiktól.

Összegzés
Méltó módon ünnepelte meg a Hooligans a 15. születésnapját egy nagyszabású koncerttel, ahol az elvárt és közismert kötelező slágerek mellett helyet kaptak a ritkábban játszott dalok is, így azoknak is ajánlott a lemez, akik a zenekar szimpatizánsai és rajongói, valamint azoknak is, akik csak szeretik azt a fajta rockzenét, amelyet hazánkban a huligánok képviselnek.

Az együttes tagjai:
Ördög „Csipa” Tibor – ének
Tóth Tibor – gitár, vokál
Kiss Endre – dobok
Késmárki Zsolt – basszusgitár

Közreműködők:
Rakonczai Viktor – zongora
Móricz Norbert – basszusgitár (a „Királylány”-ban)

A lemezen elhangzó számok listája:
1. Intro
2. Legyen valami
3. Van az úgy
4. Szabadon
5. Vér nem válik vízzé
6. Ringass el
7. Játszom
8. Ha sírni látsz
9. Küzdj az álmodért
10. Őrangyal
11. Tartson örökké
12. Királylány
13. Szex és kávé
14. Nőben a boldogság
15. Illúzió
16. Félember
17. Hotel Mámor

Diszkográfia:
Nem hall, nem lát, nem beszél (1997)
Mesét, álmot, mámort (1998)
Kánaán (2001)
Szenzáció (2003)
Vírus (2005)
Bohémélet (2006)
Privát mennyország (2008)
Live in PeCsa 2009.06.13 (2009) (CD+DVD)
Nyolcszemközt (2010)
15. jubileumi nagykoncert (CD+DVD) (2012)